2015. január 15. csütörtök

jan. 15
9:56
Három autó ütközött össze (Blikk)
jan. 15
9:56
Hétfőn érkezik az új amerikai nagykövet Budapestre (Alternatív Energia)
A diplomatát "nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk."
jan. 15
9:56
Nagykarácsonya volt a kisvállalkozásoknak (ProfitLine)
A 2008-as válság óta a tavalyi volt a kis- és közepes vállalkozások legjobb karácsonya, minden második (51 százalék) úgy nyilatkozott, hogy nagyobb forgalmat ért el, mint egy évvel korábban. Ugyancsak rekordszintre, 12 százalékra csökkent a kevesebb forgalomról beszámoló kisvállalkozások aránya. Legsikeresebb karácsonya azoknak a vállalkozásoknak volt akik többet reklámoztak: 72 százalékuk számolt…
jan. 15
10:00
Legkorábban egy év múlva tárgyalhat a parlament a menekültek gyorsabb kitoloncolásáról (444.hu)
Legalábbis a Blikk szerint. Nekik Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója mondta ezt. A szigorítás lényege az lenne, hogy eddig hónapokig, évekig elhúzódó vizsgálat után lehetett csak kiutasítani az illegálisan érkezőket, ezt lerövidítenék. Azt is tervezik, hogy az … Folytatás
jan. 15
10:02
Az autós üldözés semmi a bevásárlókocsis üldözéshez képest (444.hu)
Az új-zélandi Aucklandben történt:
jan. 15
10:03
Lizinnel a herpesz ellen (WebBeteg)
Az emberi szervezet egészséges működéséhez elengedhetetlenek az esszenciális aminosavak. Ha egy esszenciális aminosavból hiány mutatkozik, ehhez igazodik az összes többi aminosav beépülésének mértéke is. Amennyiben ezekből nem kapunk eleget, hiánybetegség alakulhat ki.
jan. 15
10:03
Orbán izgalommal várja egyedi kísérletének az eredményét (ATV)
Leköltözött vidékre a vidékfejlesztési államtitkárság: ezekben az ügyekben mától Kecskemétre kell menni. Orbán Viktor ezt egyedi kísérletnek nevezte, aminek az eredményét izgalommal várja. Az MSZP szerint romlik majd az államtitkárság hatékonysága, mert a dolgozók fele felmondott a költözés után.
jan. 15
10:04
Hétfőn érkezik Budapestre Colleen Bell, az új amerikai nagykövet (444.hu)
A magyar kormány "nagy szeretettel és nyitottsággal várja" a szappanopera-producerből lett nagykövetet.
jan. 15
10:05
(18+) Vajúdó nőt ölt a Boko Haram (ATV)
Háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követett el, egyebek mellett egy vajúdó nőt gyilkolt meg a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet a Nigéria északkeleti határvidékén, a Csád-tó partja mentén elkövetett támadása során - közölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet csütörtökön.
jan. 15
10:06
Juhász kivonult a belvárosi önkormányzatból (444.hu)
Lemondott bizottsági helyéről és nem vesz részt a közgyűlésen, mert nem akar asszisztálni az ingatlanügyekhez.
jan. 15
10:08
Könnyebb és lassabb villamosokra tervezték a Rákóczi hidat (444.hu)
A BKK készre jelentette az 1-es villamos új pályáját a hídon. De a próbaterhelést nem végezték el.
jan. 15
10:10
Puerto Ricón dobja piacra a Google a darabokból összerakható mobilt (444.hu)
Jól eldugják.
jan. 15
10:12
Mégsem a szélsőséges pártokat erősítette a párizsi támadás (Infostart)
Elsősorban a jobbközép pártokat erősítette Franciaországban a Charlie Hebdo elleni terrortámadás, nem a szélsőjobb erőket - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője a legfrissebb közvélemény-kutatásokra hivatkozva az InfoRádió Aréna című műsorában. Fejérdy Gergely hozzátette: megfeneklett Franciaországban a tolerancia, hiszen félelem alakult ki a bevándorlók leszármazottjai és a…
jan. 15
10:12
Merre megy a talicska? (Gondola)
jan. 15
10:12
Bledi krémes és horror a JWT kreatívigazgatójától (Kreatív Online)
Márton Szabolcs a Kultúrterrorban az X-Men folyamról is megemlékezik.
jan. 15
10:12
"Emléktáblát" avattak Habony Árpádnak - Videó (Blikk)
A szerda esti, belvárosi tüntetésen Juhász Péter, az Együtt társelnöke „Belváros védelmi akciótervet” hirdetett, majd egy "emléktábla" kiragasztásával korrupcióval vádolták meg Habony Árpádot és Rogán Antalt és Szentgyörgyvölgyi Pétert. Videóra vettük, mit csináltak a tüntetők az Együtt társelnökének vezetésével:
jan. 15
10:12
Vizet kértek, majd meglopták jótevőjüket a trükkös tolvajok (Blikk)
jan. 15
10:12
"Felülről" kaphattak segítséget az áfa-csalók (Kripto Akadémia)
A bűnszervezet a tevékenységét egy pénzintézet fiókvezetőjének támogatásával végezhette.
jan. 15
10:14
Rabok és börtönőrök haltak meg a horrorbalesetben! (Blikk)
El Paso - 30 éve nem láttak olyan súlyos közlekedési balesetet a texasiak, mint ez a legutóbbi.
jan. 15
10:15
Kényszerpihenő! Túlhajszolta magát Majka (Blikk)
Budapest – Majka nem bírja a nagy hajtást, ezért kényszerpihenőre ítélte magát.
jan. 15
10:15
Döbbenet! Barátjával akarta megöletni nagyanyját a 15 éves lány (Blikk)
Kiskunhalas - A nagymama nem nézte jó szemmel 15 éves unokája és barátjának kapcsolatát, ami miatt a tinilány azt követelte barátjától, hogy ölje meg az idős asszonyt. Az ügyészség most emelt vádat ellenük.
jan. 15
10:18
Sok kiválasztott dolgozó nem válik be a HR vezetők szerint (HR Portál)
A HR vezetők szerint terhelhető, felkészült, konfliktuskerülő a magyar munkavállaló - állapította meg egy felmérés. A kutatás a magas lemorzsolódásra és a felvételt elősegítő tesztek szükségességére is rávilágított.
jan. 15
10:21
Begyújtották nyugaton a rakétákat (Portfolio)
Bár estek az amerikai indexek tegnap, a kereskedés második felében már javult a hangulat a nap első részéhez képest. Az ázsiai tőzsdéken pedig már erősödtek a benchmarkok, miután szerdán az olaj...
jan. 15
10:21
Kabrióként és igazán mérges kivitelben is érkezik a Mercedes-AMG GT (Auto Pult)
A Mercedes-Benz illetékesei hivatalosan is megerősítették, hogy mérgesebb Black Series kivitelben is elkészül a Mercedes-AMG GT. A sportautó szuperautós különkiadás előtt jövőre érkezik a kabrió is.
jan. 15
10:21
A csehek többsége szigorítaná a muzulmánok befogadását (ATV)
A cseh lakosság többsége, 87 százalék úgy véli, hogy a muzulmán országokból érkező külföldiek befogadásánál szigorúbban kellene eljárni, mint a többi bevándorló esetében - derült ki egy felmérésből, amelyet a közszolgálati rádió megrendelésére a Median ügynökség készített a párizsi terrorista merénylet után.
jan. 15
10:23
A mezei nyulaktól "kérdezik meg", van-e értelme a zöldítésnek? (Portfolio)
Ha a nyulak szaporodnak, javul a környezeti állapot az agrárterületeken...
jan. 15
10:25
Kifutott a kávé? (Portfolio)
A NAV pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 személlyel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek. Az érintettek...
jan. 15
10:27
Új gyűjtőút épült Veszprémben közel 400 millió forintból (ProfitLine)
A veszprémi belváros közlekedési terhelését csökkenti a közel 400 millió forintból, európai uniós támogatással megvalósult új észak-déli közlekedési főtengely, amelyet csütörtök reggel adtak át.
jan. 15
10:27
Meglepően keveset keresnek Magyarország brüsszeli állandó képviseletén (Portfolio)
A szerdai kormányülés alapján ma jelent meg a Magyar Közlöny idei első számában az a Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett rendelet (2/2015. (I. 14.) MvM rendelet), amely meghatározza...
jan. 15
10:29
Rontott globális előrejelzésén a Világbank! (ProfitLine)
A Világbank előrejelzése szerint egyre nagyobb a szakadék az Egyesült Államok és más vezető gazdaságok között, a riport az eurózóna, Kína és Japán GDP-előrejelzését rontotta, az USA mutatóját viszont feljebb korrigálta.
jan. 15
10:29
Most kell OTP-t venni? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Ahogy Báró Nathan Rothschild fogalmazott a 18. században, akkor kell vásárolni, mikor vér van az utcán. A világ azóta nagyot fordult, de máig sok kereskedő lovagolja meg az extrém mozgásokat követő...
jan. 15
10:30
A csehek szerint szigorítani kell a muzulmánok befogadását (Infostart)
A cseh lakosság többsége, 87 százalék úgy véli, hogy a muzulmán országokból érkező külföldiek befogadásánál szigorúbban kellene eljárni, mint a többi bevándorló esetében - derült ki egy felmérésből, amelyet a közszolgálati rádió megrendelésére a Median ügynökség készített a párizsi terrorista merénylet után.
jan. 15
10:30
Obama népszerűtlen az amerikai katonák körében (Gondola)
Barack Obama elnök - aki egyben az amerikai fegyveres erők főparancsnoka is - népszerűtlen az állomány soraiban, ám egyes intézkedéseinek nőtt a támogatottsága.
jan. 15
10:30
Bledi krémes és horror Márton Szabolcstól (Kreatív Online)
A JWT kreatívigazgatója a Kultúrterrorban az X-Men folyamról is megemlékezik.
jan. 15
10:30
Áfacsalás ügyében javasol vádemelést a NAV (Blikk)
jan. 15
10:32
Nincs jelentős gazdasági hatása a napelemdíjnak (Gondola)
Nem gyakorol jelentős hatást a magyar gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj, mivel ezek többsége importból származik.
jan. 15
10:32
A gyanú szerint drogot árult a lakásán (Blikk)
jan. 15
10:33
Erősödött a forint (Infostart)
Erősödött a forint csütörtök délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jan. 15
10:33
Tavaly év végéig 2213 külföldi vásárolt magának 250 ezer euróért magyarországi letelepedési engedélyt (444.hu)
Ebből 1924 volt kínai. (Bors)
jan. 15
10:39
Befellegzett a fedezeti alapoknak? - Nem adnak több pénzt a bankok (Portfolio)
Jelentős költségcsökkentésbe kezdett a Bank of America, melynek a hedge fundok látják kárát. A prime brokerage üzletágában ugyanis 150 fedezeti alapnak nyújtott szolgáltatásait érinti a költségek...
jan. 15
10:39
Nagyon fontos adószabály változik idén (Pénzcentrum)
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho)érinti a változás....
jan. 15
10:39
Kolláth: új burzsoáziát akartak Orbánék teremteni (ATV)
Nagyon nagy baj van, Magyarország, mint kés a vajon, úgy megy át a római egyezményen, ott sérti meg, ahol tudja – ezt Kolláth György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 15
10:39
Kosárlabda: Megtorolhatja szurkolója halálát a Crvena Zvezda (Agroinform)
A balhés isztambuli mérkőzés után ezúttal Belgrádban feszül egymásnak a Crvena zvezda és a Galatasaray.
jan. 15
10:41
Putyin elégedetlen - Fej hullott az orosz jegybanknál (Portfolio)
Leváltották az orosz jegybank monetáris politikáért felelős vezetőjét, mert állításuk szerint nem sikerült megfelelően kezelnie a kialakult rubelválságot. Vlagyimir Putyin orosz elnök kritikája...
jan. 15
10:43
Széll Kálmán tér: hétfőn szabadul el igazán a pokol (Portfolio)
Tovább dübörög Buda szégyenfoltjának régóta várt felújítása. Ezen a héten, szombaton és vasárnap, a Széll Kálmán tér felújításának következő ütemében a téren ideiglenes villamos-végállomásokat épít a...
jan. 15
10:45
Figyelem: fontos határidő van ma a kapcsolt vállalkozásoknak! (Adózóna)
A mai nap, vagyis január 15-e a határideje azon kapcsolt vállalkozások bejelentésének, amelyek a törvény bővítése révén, az ügyvezetés egyezősége miatt váltak kapcsolt vállalkozássá.
jan. 15
10:48
Dakar-rali - Sebestyénék autója megállt, Désit kizárták (Infostart)
Vélhetően a rossz minőségű üzemanyag miatt megállt a Sebestyén Sándor vezette magyar-mongol trió Toyotája a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai 11. szakaszának elején, s egyelőre bizonytalan, hogy a versenyzők folytathatják-e a viadalt.
jan. 15
10:48
Riadalom egy ötméteres fehér cápa miatt (Gondola)
Ötméteres fehér cápa ólálkodik a parti vizekben, ezért már hat napja zárva tartják Newcastle ausztrál város strandját
jan. 15
10:48
Hétfőn érkezik Budapestre az új amerikai nagykövet (Blikk)
jan. 15
10:50
Fucsovics négy meccslabdáról kikapott Ausztráliában (Infostart)
Fucsovics Márton négy mérkőzéslabdáról kikapott csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

Keresés