Az Opel bejelentette, hogy a legújabb Corsa OPC változata már a szériagyártás küszöbén áll: a sportos kisautó március elején, a Genfi Autószalonon debütál a nagyközönség előtt, az előzetes hírek szerint pedig nagyon is kompetensnek ígérkezik, ugyanis egyrészt erősebb, gyorsabb lesz elődjénél, továbbá ára is több mint korrekt lesz. Az OPC részleg célja az volt, hogy ne egy megfizethetetlen járművet…
Ezt jelentette be pénteken. Ezzel egy potenciális induló kiesett a republikánus oldalról az Egyesült Államokban. Így is nagy maradt a tolongás, szemben a demokratákkal, a republikánusoknál csomó lehetséges indulóról mennek a találgatások. Romney visszalépésével a semleges nézők jártak a legrosszabbul, … Folytatás
Franciaország és Lengyelország "azonnali tűzszünetre" szólította fel az Ukrajnában harcoló feleket, valamint arra kérte Oroszországot, hogy hagyjon fel a "szeparatisták bármilyen formájú...
A legfrissebb trendek némileg ellenkeznek a Ferrari alapelveivel: míg a világ leghíresebb sportautókat gyártó olasz cége mindig is a szívómotorok pártján állt, és fantasztikusan művelte az egekbe forgó V8-asok illetve V12-esek művészetét, úgy néz ki, hogy szép lassan a Ferrarinak is be kell adnia a derekát és fel kell adnia elveit. Sajnos elkerülhetetlenné válik ugyanis a kisebb feltöltött…
Felgyorsult világunkban már az előzetesek kiszivárgása is hír. Pedig az HBO nem akarta ezt még nyilvánosságra hozni, csak csütörtök este IMAX-teremben vetítették a negyedik évad utolsó két részét, és ekkor ment a kevés szerencsésnek a trailer. Ezt vette fel valaki, … Folytatás
Számtalan szomorú történetről hallani manapság az autóiparban. Nemrég még ezek közé tartozott a holland sportkocsigyártó, a Spyker csődje is, azonban egy váratlan fordulattal most úgy tűnik, a különleges négykerekűeket kínáló márka mégis talpra állhat.
Az autórajongóknak manapság igencsak jó dolga van, hiszen míg régebben csak egy-egy fontosabb autószalon emelkedett ki a sorból, addig mostanra már minden hónapra jut egy figyelemreméltó rendezvény, amin minden bizonnyal több újdonság is bemutatkozik. A következő például a február közepén nyitó Chicagói Autószalon lesz, ahova a Kia készül egy érdekes koncepcióval.
Első tesztjén harmatos és kulturálatlan hajtásláncával alaposan felsült nálunk az ígéretes tulajdonságokat felmutató új generációs Renault Twingo. Újabb vizsgájára már az izmosabb turbómotorral felkészülve, bizonyítási vággyal telítődve érkezett az újdonság. Sikerre viszi a mindössze 9 decis erőforrás a Twingót?
Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági együttműködése kiemelkedő szerepet játszik a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növekedésében - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Alcoa Magyarország új, több mint 3 milliárd forintos beruházással elkészült székesfehérvári keréktermék-gyártó üzemének avatásán.
Tavaly év végére 2411 milliárd forintra emelkedett a lakossági állampapírok állománya. A decemberi állománynövekedés 33,3 milliárd forintot tett ki, melyből 32 milliárd forintot jelentett a PMÁK állományának bővülése. Összességében csak a kötvények állománya növekedett decemberben, míg a lakossági kincstárjegyek állománya 4,7 milliárd forinttal csökkent.
A görög pénzügyminiszter azt mondta, nem működnek együtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió alkotta hitelezői trojkával.
A forint hirtelen gyengült a vezető devizákkal szemben, miután az oroszok bejelentették, hogy 2 százalékponttal visszavágják az irányadó kamatlábukat. A rubel hevesen gyengült, ami tovagyűrűző...
A Hezbollah nem akar háborút Izraellel, de nem is riadna vissza a konfrontációtól, és nem hajlandó tovább tűrni az izraeli támadásokat - közölte Haszan Naszrallah sejk, a libanoni síita szervezet vezetője pénteken.
Tavaly év végére 2411 milliárd forintra nőtt a lakossági állampapírok állománya. 2013-ban még 71-29 volt a kincstárjegyek - kötvények aránya, azonban 2014 végére ez az arány 58-42 százalékra változott – közölt a legfrissebb számokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Inkább melegjogokkal foglalkozó felvilágosító oldalt indítanak el ott. Bush 20 éve még arról beszélt, hogy a melegeket nem illeti meg az alkotmányos védelem.
Matthew McConaughey elvállalta a Futni születtünk című bestsellerből készülő film főszerepét: egy újságírót játszik, aki a hosszútávfutó indiánok titkát kutatja.
Útdíjellenes demonstrációt tartottak az MSZP szervezésében több vidéki városban és a fővárosban. A Fidesz szerint a szocialisták az olcsóbb autózás ellen tüntettek.
Sokan azt gondolják, hogy a McKenzie torna csak a derék kezelésére alkalmas és valamilyen kész gyakorlatsor, néhány speciális (főleg homorításos, extenziós) gyakorlattal. Ez azonban így nem igaz.
A negatív tartományban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek. A befektetők kedvét elsősorban a vártnál rosszabb amerikai negyedik negyedéves növekedési adat vette el.A Nasdaq...
Az influenzajárvány miatt csütörtökön újabb hat egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján.
"Nem akarunk háborút, de nem riadunk vissza attól. Meg kell különböztetni ezt a két dolgot, és ezt az izraelieknek is meg kell érteniük" - mondta a Hezbollah-vezér videoüzenetében
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja – a minden évben szokásos eljárás keretében – 2014. január 21-30 között Budapesten tárgyalt. Az egyeztetések lezárásaként ezúttal is elkészítette Záró Nyilatkozatát (Concluding statement).
Kiutasítják és öt évre kitiltják Ukrajnából a Kreml-párti LifeNews orosz kereskedelmi hírszolgálat és televízió két munkatársát. Ezt erősítették meg az Interfax orosz hírügynökségnek pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (FSZB).
A kormány pénteki, Bertelsmann csoporttal folytatott tárgyalásairól kiadott közleménye után megszólalt a médiacég is. A külföldi vállalat azt közölte, hogy tudomásuk szerint a kormány a reklámadó...
Az üres szavazólapok voltak többségben az olasz parlamentben zajló államfőválasztás pénteken tartott harmadik fordulójában is, azaz a mostani forduló is érvénytelen volt.
Minél több szakemberre van szükség Magyarországon a termelésben; ezt a célt szolgálta a szakképzési rendszer átalakítása, amelyet Magyarország a német mintára hajtott végre.
A boon.hu egy kvízt rakott össze, amiben azt lehet tesztelni, mennyire ismerjük a régi borsodi nyelvjárást. Az például kiderült belőle, hogy én szinte semennyire. A másik pedig egy amolyan tét nélküli tippelős játék, a Hasid or Hipster? divat-mikroblog pont azt kínálja, … Folytatás
Zakopane — Kabai Laci (47) mintaférj! Az Irigy Hónaljmirigy dobosa romantikus téli üdülésre vitte élete párját a Magas-Tátra ékkövébe, és képeskönyvbe illő fotókkal tértek vissza.
Érsemjén — Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra Ibolya Ryant (†47), akit december 1-jén gyilkolt meg egy magányos női terrorista Abu Dzabi egyik elegáns bevásárlóközpontjának mellékhelyiségében.
Mohács — „Nyertem?! Jaj, de örülök!” – örvendezett Mezey Zoltán, a Blikk Mosolynapok mázlistája, aki egyetlen helyes válasznak köszönhetően ötvenezer forinttal lett gazdagabb.
Demjén — 760 méter hosszú barlangrendszer, 1500 négyzetméter vízfelület, 7 medence, egy 133 méter hosszú sodrópatak, illetve egy 550 méter hosszú, 24 méter átmérőjű és 25 méter mély, hegybe süllyesztett csúszdatorony.