Az IMF elismeri a magyar gazdaság eddigi eredményeit, a gazdaság bővülésének erős ütemét, az alacsony államháztartási hiányt és a devizahitelekkel kapcsolatos problémák megoldását - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Az Ericsson Magyarország kollektív szerződést kötött a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ), amely egyebek mellett évi 3 százalékos éves átlagos béremelést is rögzít - közölte Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 16531 ponton zárt pénteken, nem hozva ezzel az előzetes várakozásokat.
Regnálása huszonharmadik évében megvonta bizalmát Hegedüs Csaba elnöktől a birkózók közgyűlése. A következő öt évben a fideszes képviselő Németh Szilárd irányít.
Együttműködés, konstruktív megbeszélés, nagyon jó hangulat - mintha csak egy baráti piknik lett volna az EU és az új görög kormány megbeszélése, aminek azért a végén csak kibökte a pénzügyminiszter,...
Egy nemzetközi pénzhamisító csoport kilenc tagját vette őrizetbe a közelmúltban a cseh rendőrség, köztük egy magyar állampolgárt - közölte pénteken Pavel Hanták, a rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának szóvivője.
A nőkre is kiterjesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot Észak-Korea januártól, mivel az 1990-es évek éhínségei miatt mára nincs elég besorozható fiatal férfi az országban - jelentette a DailyNK szöuli hírportál észak-koreai forrásokra hivatkozva.
Kiváló a magyar-német külgazdasági együttműködés, és ezt a jövőben tovább szeretné erősíteni a magyar kormány - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Német Befektetői Fórumon
Egy dolog rosszabb az éhségnél: amikor az ember éhes, de nem tudja, hova menjen enni. A 444.hu alkalmazása azoknak a tanácstalanoknak segít, akik ennének egy jót Budapesten, de nem tudják, melyik éttermet válasszák. Akár pénteken vacsoráznál kínait a haverokkal, akár … Folytatás
Az orosz jegybank váratlanul kamatot csökkentett: esik az orosz tőzsde és fizetőeszköz egyaránt. A görög piac is újra lefelé tart egynapos korrekciója után. Az olaj és az arany egyaránt felpattantak. A budapesti parketten ma ború uralkodott.
Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó, a Republikánus Párt 2012-es elnökjelöltje pénteken közölte, hogy nem indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson.
Európában a kezdeti bizonytalanság után az eladók kerültek fölénybe, ráadásul a vártnál valamivel lassabban bővült az Egyesült Államok gazdasága a tavalyi negyedik negyedévben, ami szintén...
Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó, a Republikánus Párt 2012-es elnökjelöltje pénteken közölte, hogy nem indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson.
Az Opel bejelentette, hogy a legújabb Corsa OPC változata már a szériagyártás küszöbén áll: a sportos kisautó március elején, a Genfi Autószalonon debütál a nagyközönség előtt, az előzetes hírek szerint pedig nagyon is kompetensnek ígérkezik, ugyanis egyrészt erősebb, gyorsabb lesz elődjénél, továbbá ára is több mint korrekt lesz. Az OPC részleg célja az volt, hogy ne egy megfizethetetlen járművet…
Ezt jelentette be pénteken. Ezzel egy potenciális induló kiesett a republikánus oldalról az Egyesült Államokban. Így is nagy maradt a tolongás, szemben a demokratákkal, a republikánusoknál csomó lehetséges indulóról mennek a találgatások. Romney visszalépésével a semleges nézők jártak a legrosszabbul, … Folytatás
Franciaország és Lengyelország "azonnali tűzszünetre" szólította fel az Ukrajnában harcoló feleket, valamint arra kérte Oroszországot, hogy hagyjon fel a "szeparatisták bármilyen formájú...
A legfrissebb trendek némileg ellenkeznek a Ferrari alapelveivel: míg a világ leghíresebb sportautókat gyártó olasz cége mindig is a szívómotorok pártján állt, és fantasztikusan művelte az egekbe forgó V8-asok illetve V12-esek művészetét, úgy néz ki, hogy szép lassan a Ferrarinak is be kell adnia a derekát és fel kell adnia elveit. Sajnos elkerülhetetlenné válik ugyanis a kisebb feltöltött…
Felgyorsult világunkban már az előzetesek kiszivárgása is hír. Pedig az HBO nem akarta ezt még nyilvánosságra hozni, csak csütörtök este IMAX-teremben vetítették a negyedik évad utolsó két részét, és ekkor ment a kevés szerencsésnek a trailer. Ezt vette fel valaki, … Folytatás
Számtalan szomorú történetről hallani manapság az autóiparban. Nemrég még ezek közé tartozott a holland sportkocsigyártó, a Spyker csődje is, azonban egy váratlan fordulattal most úgy tűnik, a különleges négykerekűeket kínáló márka mégis talpra állhat.
Az autórajongóknak manapság igencsak jó dolga van, hiszen míg régebben csak egy-egy fontosabb autószalon emelkedett ki a sorból, addig mostanra már minden hónapra jut egy figyelemreméltó rendezvény, amin minden bizonnyal több újdonság is bemutatkozik. A következő például a február közepén nyitó Chicagói Autószalon lesz, ahova a Kia készül egy érdekes koncepcióval.
Első tesztjén harmatos és kulturálatlan hajtásláncával alaposan felsült nálunk az ígéretes tulajdonságokat felmutató új generációs Renault Twingo. Újabb vizsgájára már az izmosabb turbómotorral felkészülve, bizonyítási vággyal telítődve érkezett az újdonság. Sikerre viszi a mindössze 9 decis erőforrás a Twingót?
Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági együttműködése kiemelkedő szerepet játszik a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növekedésében - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Alcoa Magyarország új, több mint 3 milliárd forintos beruházással elkészült székesfehérvári keréktermék-gyártó üzemének avatásán.
Tavaly év végére 2411 milliárd forintra emelkedett a lakossági állampapírok állománya. A decemberi állománynövekedés 33,3 milliárd forintot tett ki, melyből 32 milliárd forintot jelentett a PMÁK állományának bővülése. Összességében csak a kötvények állománya növekedett decemberben, míg a lakossági kincstárjegyek állománya 4,7 milliárd forinttal csökkent.
A görög pénzügyminiszter azt mondta, nem működnek együtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió alkotta hitelezői trojkával.
A forint hirtelen gyengült a vezető devizákkal szemben, miután az oroszok bejelentették, hogy 2 százalékponttal visszavágják az irányadó kamatlábukat. A rubel hevesen gyengült, ami tovagyűrűző...
A Hezbollah nem akar háborút Izraellel, de nem is riadna vissza a konfrontációtól, és nem hajlandó tovább tűrni az izraeli támadásokat - közölte Haszan Naszrallah sejk, a libanoni síita szervezet vezetője pénteken.
Tavaly év végére 2411 milliárd forintra nőtt a lakossági állampapírok állománya. 2013-ban még 71-29 volt a kincstárjegyek - kötvények aránya, azonban 2014 végére ez az arány 58-42 százalékra változott – közölt a legfrissebb számokat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Inkább melegjogokkal foglalkozó felvilágosító oldalt indítanak el ott. Bush 20 éve még arról beszélt, hogy a melegeket nem illeti meg az alkotmányos védelem.
Matthew McConaughey elvállalta a Futni születtünk című bestsellerből készülő film főszerepét: egy újságírót játszik, aki a hosszútávfutó indiánok titkát kutatja.
Útdíjellenes demonstrációt tartottak az MSZP szervezésében több vidéki városban és a fővárosban. A Fidesz szerint a szocialisták az olcsóbb autózás ellen tüntettek.
Sokan azt gondolják, hogy a McKenzie torna csak a derék kezelésére alkalmas és valamilyen kész gyakorlatsor, néhány speciális (főleg homorításos, extenziós) gyakorlattal. Ez azonban így nem igaz.