2015. január 6. kedd

jan. 6
17:06
Kissé gyengült a forint kedden (Infostart)
Nap közben gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben, de délutánra korrigálta napi veszteségének nagy részét.
jan. 6
17:06
Kővel dobálták meg a Koszovóba látogató szerbeket (Gondola)
A körülbelül 40 személyt szállító jármű ablaka betört, a sofőr könnyebben megsérült
jan. 6
17:06
Peking és Almati is átadta pályázati anyagát a NOB-nak (Blikk)
jan. 6
17:06
Földrengést okozott a gázkitermelés Ohióban (Kripto Akadémia)
Az állami hatóságok két nappal a rengések után bezáratták az üzemet.
jan. 6
17:08
A német ipar a globalizáció nyertese (Gondola)
Szoros nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a globalizáció egyértelmű nyertesének bizonyult a német ipar az IW gazdaságkutató intézetnek a BDI német iparszövetség megbízásából készített tanulmánya szerint
jan. 6
17:08
Menesztették a Toronto edzőjét (Blikk)
jan. 6
17:08
Síelőket sodort el két lavina (Kripto Akadémia)
Húsz embert mentettek ki eddig, hárman megsérültek, egy ember eltűnt.
jan. 6
17:10
A román államfő növelné a védelmi kiadások összegét (Gondola)
Klaus Iohannis pártközi egyezményt javasolt a parlamenti képviselettel rendelkező pártoknak
jan. 6
17:10
Téboly a Fideszben, vissza az egész (Kripto Akadémia)
A Miniszterelnökség azonnal lenyomta Gulyás Gergelyt és a szaktárcát.
jan. 6
17:12
A KMKSZ nem tart retorzióktól (Gondola)
A büntetésről az ukrán külügyminiszter beszélt hétfőn Ungváron. A KMKSZ elnöke úgy véli, sem az ukrán alkotmány, sem a törvények nem tiltják, ezért nem is szankcionálják a kettős állampolgárságot"
jan. 6
17:14
Semjén: Magyarország nem lesz partner (Gondola)
Magyarország semmiben nem lesz partner, ami veszélyezteti a kárpátaljai magyarok érdekeit - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MTI-nek az ukrán külügyminiszter előző napi kijelentésére reagálva
jan. 6
17:15
Szexre készülnek a hóban a vörös pandák (Blikk)
Nyíregyháza — Hóban ugrálás és hempergés, ébrenlétének nagy részében így szórakozik együtt a hóban a nyíregyházi vöröspanda-pár.
jan. 6
17:15
Manchester City: Közeleg Agüero visszatérése (Agroinform)
Jó hírek érkezetek Sergio Agüero állapotáról, a City támadója az Arsenal elleni rangadón már újra pályára léphet.
jan. 6
17:16
A Jobbik felszólította az ukrán kormányt (Gondola)
A Jobbik értékelése szerint "a képmutatás csúcsára ért fel" az ukrán kormányzat Pavlo Klimkin külügyminiszter hétfői kijelentésével, miszerint a jövőben az ukrán állam büntetéssel sújtja azokat, akik ukrán állampolgárságuk mellett más ország útlevelével is rendelkeznek, és az ukrán-magyar határon a jövőben közös vámellenőrzéssel kívánják kiszűrni a visszaéléseket - írta az MTI-hez kedden…
jan. 6
17:21
Földrengést okozott a kőzetrepesztéses gázkitermelés (Infostart)
Földrengést okozott Ohióban a kőzetrepesztéses gázkitermelés - állapították meg amerikai geológusok, akik a tavaly márciusi földrengés okai után kutattak.
jan. 6
17:24
NHL - Menesztették a Toronto edzőjét (Infostart)
Menesztették Randy Carlyle-t, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Toronto Maple Leafs vezetőedzőjét.
jan. 6
17:24
Klicsko, a gondos apa (Blikk)
Miami — Csodálatos évet zárt tavaly és legalább ilyen gyönyörűt kíván magának 2015-re Vlagyimir Klicsko (38).
jan. 6
17:24
Rablás gyanúja miatt őrizetben (Blikk)
jan. 6
17:24
Gyerekekkel folytatódik a Fölszállott a páva (Gondola)
Gyerekek jelentkezését várják a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató új, harmadik szériájába, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában
jan. 6
17:24
Új szakácskönyvet adott ki a HTX (Kreatív Online)
Az ügynökség munkatársainak receptjeiből.
jan. 6
17:24
Szerelőműhelyben "nőtt" a marihuána (Alternatív Energia)
A férfi a kilencszáz tős ültetvényből havonta 250–300 ezer forintot "szüretelt".
jan. 6
17:24
Eladja valakinek a magyar üzleteit a Tesco? (444.hu)
Bajok vannak a brit Tesconál, nem jön a profit az elvárt ütemben és volt egy nagy könyvelési botrány is, szóval el kell adni részlegeket, írja a Reuters. Az európai részlegei együttesen 3-4 milliárd fontot érhetnek, Magyarországon Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban … Folytatás
jan. 6
17:24
A kertészeti árudák vasárnapi nyitva tartásáért lobbiznak (ProfitLine)
A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhítését támogatja több szakmai szervezet is.
jan. 6
17:26
Sting hajója elsüllyedt a Broadwayn (Blikk)
jan. 6
17:26
Újabb csapás a Tescóra (Gondola)
A termékek kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg.
jan. 6
17:26
Kikapott a Milan és a Fiorentina (Alternatív Energia)
A Genoa saját közönsége előtt kétgólos hátrányról mentett pontot.
jan. 6
17:27
Videó: itt van minden idők tíz legrosszabb focista hajviselete! (Sport365)
Hiánypótló videó készült: a Copa 90 elkészítette az összeállítását minden idők 10 legrosszabb focista hajviseletéről. Ronaldo bárányhaja csak a tizedik. Ki lehet az első?
jan. 6
17:33
Elköltözött Schumacher felesége (Blikk)
Köln – Kipakolta közös villájukat Cora Schumacher (38). Az egykori Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher (39) felesége úgy költözött el közös házukból, hogy arról a férje semmit sem sejtett.
jan. 6
17:33
Az OTP-t és a Richtert sem kímélték (Portfolio)
A keddi kereskedés is mozgalmasan telt, az irányadó nyugati piacokon egész nap volatilis kereskedést láthattunk. A reggeli eséseket követően erősödés kezdődött a német tőzsde vezetésével, az olaj...
jan. 6
17:33
Egymás után jött két lavina: egy halott Olaszországban (ATV)
Két lavina sodort el síelőket az északkelet-olaszországi Alto Adige hegyein. Mintegy húsz embert mentettek ki, hárman megsérültek, egy ember eltűnt.
jan. 6
17:35
Czippán ugrik be Tatár helyére (Blikk)
Budapest — Czippán Anettet (30) láthatják péntektől a Mokka műsorvezetői székében a TV2 nézői.
jan. 6
17:39
2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban (Infostart)
2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban a mérések kezdete, 1891 óta - közölte kedden a japán meteorológiai ügynökség (JMA), amely a globális hőmérsékleti rekordokat jegyző négy legfőbb szolgálat közül elsőként hozta nyilvánosságra az elmúlt évre vonatkozó adatait.
jan. 6
17:42
Kiütötték Serena Williamset (Infostart)
A világelső Serena Williams mindössze három játékot nyert Eugenie Bouchard ellen a 27. Hopman Kupán, a teniszezők Perth-ben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
jan. 6
17:42
Szalleréknek véget ért a Dakar-rali (Blikk)
San Juan — Már a második szakaszon befejeződött a Dakar-rali az egyik magyar autós egységnek.
jan. 6
17:42
Médiaügynökséget választott a Huawei (Kreatív Online)
Kétfordulós tender volt előtte.
jan. 6
17:42
Lavina sodort el síelőket az olasz Alpokban (Blikk)
jan. 6
17:42
2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban (Kripto Akadémia)
Az eddigi tíz legmelegebb évet 1998 óta mérték.
jan. 6
17:51
Basinger lánya tiszta anyja (Blikk)
Los Angeles — Ireland Baldwin (19) le sem tagadhatná, hogy Kim Basinger (61) az édesanyja.
jan. 6
17:51
Ilyet sem láttunk még a magyar boltokban: ez a szatyor jövője (Pénzcentrum)
Valószínűleg nem a magyar vasárnapokra tervezték a legújabb bevásárlótáskát....
jan. 6
17:51
Lázárék lépnek: mindent visszacsinálnak (Portfolio)
Kedd délutánra már a Miniszterelnökség sem hagyhatta szó nélkül az ital-nagykereskedők ügyét. Visszaállítják az eredeti szintre a jövedéki biztosíték mértékét. "A Miniszterelnökség nem ért egyet...
jan. 6
17:51
2014 volt az eddigi legmelegebb év (ATV)
2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban a mérések kezdete, 1891 óta - közölte kedden a japán meteorológiai ügynökség (JMA), amely a globális hőmérsékleti rekordokat jegyző négy legfőbb szolgálat közül elsőként hozta nyilvánosságra az elmúlt évre vonatkozó adatait.
jan. 6
17:51
2014 képekben – az év legjobb fotói (Auto Pult)
A nosztalgiahullám minket is utolért, ám legalább rendhagyó módon tekintünk vissza az előző esztendőre. Az Autó Pult legjobb fényképei végigkísérnek minket az esztendőn, és akár háttérképéként is jól szolgálhatnak.
jan. 6
17:53
Apjával álmodott Zámbó Krisztián (Blikk)
Budapest — Zámbó Krisztiánt (34) minden évben, ugyanazon a napon látogatja meg álmában édesapja, Zámbó Jimmy (+43), aki tizennégy évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el.
jan. 6
17:53
Nap végi pofon: újra 320-nál az euró (Portfolio)
A hétfői 320 feletti euró után kedden délelőtt újabb gyengülési hullám mutatkozott a forint piacán, de a délután első felében úgy tűnt: múlik a feszültség külföldön és így erősödhet a forint. Aztán...
jan. 6
17:57
Gulyás KŐKEMÉNYEN visszaszólt Lázáréknak – na jó, nem (444.hu)
Nem tudja a balkéz, hogy mint csinál a jobbkéz. Gulyás Gergely nem érti, hogy mit akar az NGM és a Miniszterelnökség. Az alkohol nagykereskedők meg tehetetlenül figyelhetik a bohózatot.
jan. 6
17:57
Új ügyvezető a Nestlé Hungária élén (ProfitLine)
Ez év januárjától Jean Grunenwald tölti be a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatói pozícióját - közölte a cég az MTI-vel.
jan. 6
17:59
Ééééés meg is van a 320-as euró (444.hu)
Nagy sikere ez az országnak, talán meg is lesz a zárás 320 forint felett.
jan. 6
17:59
Fidesz: nem kell teljesíteniük a megemelt jövedéki biztosítékot az alkoholforgalmazóknak (ProfitLine)
A február 16-ai héten módosítja az Országgyűlés az alkoholok jövedéki biztosítékát szabályozó törvényt, hogy a sávos rendszer már március 1-jétől hatályos legyen. Az érintett alkoholforgalmazóknak azonban addig sem kell rendelkezésre bocsátaniuk a megemelt jövedéki biztosítékot - jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti…
jan. 6
18:00
Semmire sem lesz elég az ukrán kölcsön? (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint az IMF-program teljes átalakítása szükséges a csőd elkerüléséhez.
jan. 6
18:00
Visszaesetek a gyáripari megrendelések Amerikában (Blikk)

Keresés