2015. január 6. kedd

jan. 6
16:03
Elismerés: Sem Ronaldo, sem Messi nem tett eleget az Aranylabdáért - Maradona (Agroinform)
Az isteni Diego szerint a két gólgyáros helyett a világbajnok kapusnak kell kapnia az Aranylabdát.
jan. 6
16:05
Hyundai i20 újratöltve (Blikk)
Bemutatták a Hyundai i20-as második nemzedékét, amely elődjéhez képest jócskán megnőtt, az új padlólemezen lévő újdonság hossza 4035 mm, míg tengelytávolsága 2570 mm.
jan. 6
16:07
Védelem a nyestek ellen (Blikk)
A zöldövezeti részen parkolók autóiban gyakran tesznek kárt a nyestek. A fürge ragadozók szinte bárhová képesek bejutni, a motortérben pedig különösen jól érzik magukat: egyesek szerint nemcsak a meleg miatt másznak be oda, de azért is, mert különösen kedvelik a szigetelések ízét.
jan. 6
16:12
Ők a globalizáció nyertesei! (Infostart)
Szoros nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a globalizáció egyértelmű nyertesének bizonyult a német ipar az IW gazdaságkutató intézetnek a BDI német iparszövetség megbízásából készített tanulmánya szerint.
jan. 6
16:12
Hamarosan világra jönnek Overdose első kiscsikói (Gondola)
Hamarosan világra jönnek az egykori magyar versenyló, Overdose első kiscsikói – olvasható a keddi Napi Gazdaságban.
jan. 6
16:12
Elhajtott más kocsijával a tolvaj (Blikk)
jan. 6
16:12
Piramisjáték - 22 millióra bírságolt a GVH (Alternatív Energia)
Az eladásösztönző rendszert a Reál-Team működtette, de a versenyhivatal a CIG Pannónia felelősségét is bizonyítottnak látta.
jan. 6
16:14
Tavaly 16,7 százalékkal nőtt a személygépkocsik eladása (Blikk)
jan. 6
16:14
Elnézést kért az italkereskedőktől Gulyás Gergely (Alternatív Energia)
Hiba csúszott a jövedéki biztosítékot szabályozó törvénybe.
jan. 6
16:18
Matolcsy György: Magyarország kiszámítható, stabil pályán halad (ProfitLine)
Magyarország kiszámítható, stabil pályán van a 2010 utáni sikeres gazdaságpolitikai fordulat, az azt követő stabilizáció és monetáris politikai fordulat eredményeként, így az idén reálisan lehet számolni az ország felminősítésével. Ugyanakkor a gazdaság jó fundamentumok mellett továbbra is sérülékeny pozícióban van, bár ez az elmúlt években érdemben mérséklődött - mondta Matolcsy György, a Magyar…
jan. 6
16:18
A Fidesz szerint nem is fogják kivéreztetni az ital-nagykereskedőket (444.hu)
És csak egy "hiba" miatt hitte ezt minden érintett. És igaztalanok azok a vádak, hogy mindezek valakiknek az érdekében történtek volna.
jan. 6
16:20
Igenis lehet thrasht metált játszani játékhangszereken (444.hu)
Sőt, sokkal felkavaróbban hangzik, mint amit a nagyfiúk csinálnak. (Daily Dot)
jan. 6
16:21
Szivós: nincs jele az infarktusnak (Blikk)
Eger — Orvosa szerint Szivós Mártonnál (33) minimális a hirtelen szívhalál kockázata. Dr. Merkely Béla (48) úgy véli, a műtéttel sikerült szinte olyan állapotba hozni, mintha meg sem történt volna a szívinfarktusa.
jan. 6
16:21
Hathavi mélypontjára esett az amerikai szolgáltatóipar aktivitása (Portfolio)
Az ISM legfrisebb jelentése szerint az amerikai szolgáltatói szektor beszerzésimenedzser-indexe 59,3-ról egészen 56,2 pontig esett vissza decemberben. A piac bár esést várt, ekkora elmozdulásra nem...
jan. 6
16:22
Az MNB titokban lefejezte az MKB-t (444.hu)
Cseles, mert nagyon hasonlít a két dolog neve. Az MNB a Matolcsy vezette jegybank, az MKB pedig az az utóbbi években 400 milliárd forintot bukó kereskedelmi bank, amit Orbánék jó ötletnek gondoltak megvenni, majd Matolcsy irányítása alá helyezni. Most épp "szanálják".
jan. 6
16:23
Megölte milliárdos apját, mert csökkentette zsebpénzét (Blikk)
Manhattan - A 30 éves férfi azután ölte meg apját, hogy az kevesebb zsebpénzt mert neki adni.
jan. 6
16:24
TOTÁLIS HÁBORÚ, KÁOSZ, FEJETLENSÉG: A Miniszterelnökség szerint nem úgy van, ahogy Gulyás Gergely mondja, hogy nincs (444.hu)
Tényleg itt az ideje, hogy Orbán Viktor visszatérjen, mert a gazda távollétében most már egészen fülsiketítően cincognak az egerek.
jan. 6
16:24
Leváltották az MKB vezérkarát (HR Portál)
Az MNB a Portfolio.hu kérdésére megerősítette, hogy leváltották az MKB vezérkarát, még az ünnepek előtt. Jelenleg szanálási biztosok irányítják az átvett bankot.
jan. 6
16:26
Az olvasók segítségét kéri a 444 szerkesztősége (444.hu)
Nem tudjuk eldönteni, hogy az italnagyker-mizériával foglalkozó cikkeket milyen gyűjtőcímkével fogjuk össze. Alkoholmutyi? Italmutyi? Tütükemutyi? Szittyómutyi? Egyéb ötlet?
jan. 6
16:30
A Miniszterelnökség a 2014. január 1-jei szintre állítaná vissza a jövedéki biztosíték mértékét (Infostart)
A Miniszterelnökség nem ért egyet sem a fideszes Gulyás Gergelynek, sem pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a jövedéki biztosíték mértékéről, emeléséről szóló javaslataival, ezért törvénymódosítást kezdeményez, amely visszaállítja a jövedéki biztosíték mértékét a 2014. január 1-jei szintre.
jan. 6
16:30
Ezt ünneplik a keresztények vízkeresztkor (Infostart)
Ma van vízkereszt napja, a katolikus egyház így több helyütt házszentelést tart, illetve meghirdetik, hogy milyen napra esnek idén a felekezet mozgó ünnepei, sokan pedig leszedik karácsonyfájukat.
jan. 6
16:30
Vadócz ismét külföldre készül (Blikk)
Budapest — Nevelőklubjánál edz Vadócz Krisztián (29). A legutóbb az indiai bajnokságban, a Pune Cityben futballozó, jelenleg szabadon igazolható középpályás a Honvéd pályáin tréningezik.
jan. 6
16:30
Új szabályok a szemétszállításra (Blikk)
jan. 6
16:30
Ha egy kisfiúnak meg kell ütnie egy kislányt - ez a nap videója! (Blikk)
Róma - Az olasz fiúk igazi kis úriemberek.
jan. 6
16:30
Italkereskedelem - Káosz a Fideszben, vissza az egész (Alternatív Energia)
Hiba csúszott a jövedéki biztosítékot szabályozó törvénybe.
jan. 6
16:32
Útdíj - Így rendeződhetnek a viták (Infostart)
Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezettséggel - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre.
jan. 6
16:32
Öt magyar startup mutatkozik be (Blikk)
jan. 6
16:39
Sérüléseit is legyőzte Bácsi Péter (Blikk)
Budapest — Mindig feláll a padlóról Bácsi Péter (31). A ferencvárosiak klasszis kötöttfogású birkózója több súlyos sérülés és operáció után is feljutott a csúcsra, világ- és Európa-bajnoki címet szerzett.
jan. 6
16:39
Tovább húzzák a németeket (Portfolio)
Hétfőn kiadós esést szenvedtek el a világ vezető részvényindexei az olaj árfolyamának zuhanása és a görögök esetleges eurózónás kilépése miatt. Ázsiában sem volt jobb a hangulat, az esést a japán...
jan. 6
16:39
Magánnyugdíjpénztárak: ennyi lesz a kötelező tagdíj (Pénzcentrum)
A tagdíj mértéke pénztáranként eltér....
jan. 6
16:39
Rácz: Görögország kilépése csak jót tenne az eurózónának (ATV)
Görögország kilátásairól és az orosz válság hatásairól is beszélt az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutatási igazgatója az ATV Start című műsorában.
jan. 6
16:41
Megerőszakoltak egy nőt az Erzsébet körútnál (ATV)
Július 13-án hajnalban szólított le egy nőt két férfi az Erzsébet körút és Dob utca sarkánál, majd egyikük megerőszakolta, míg a másik férfi nézte őket.
jan. 6
16:45
Sting hajója elsüllyedt a Broadwayn (Infostart)
Sting saját beugrásával sem tudta megmenteni The Last Ship (Az utolsó hajó) című musicaljét a Broadwayn. A Grammy-díjas énekes decembertől maga is színpadra lépett a darabban, távoztával azonban január 24-én a musicalt is leveszik a műsorról - jelentették be a producerek kedden.
jan. 6
16:48
Matolcsy szerint ez a jó út - az autósok szerint kár, hogy fizetős (Privátbankár)
Matolcsy György szerint sok a külső kockázat, de emellett mindenki elismeri, hogy jó úton járunk – és ha utakról beszélünk, akkor ne feledjük, hogy az új fizetős szakaszok miatt már most megugrott a megvásárolt útdíj matricák száma, nem úgy mint a forint, ami továbbra is gyengélkedik.
jan. 6
16:48
Újabb olaszokkal erősíthet a Haladás (Blikk)
Szombathely — Olasz vonalban bíznak Szombathelyen, vagy legalábbis nagy reményeket fűznek a labdarúgó-NB I-ben kieső, 15. helyen telelő szombathelyi gárdánál az itáliai játékosokhoz.
jan. 6
16:48
A világ ötven legkreatívabb embere (Kreatív Online)
Legalábbis a Creativity szerint. Sok reklámos, két sztárrendező és a jégvödrözők. De tényleg.
jan. 6
16:48
Teljes változás a köztévénél, ezentúl minden más lesz! (Blikk)
Budapest - A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 pedig március 15-től a napi aktuális csatorna - közölte a Duna Televízió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden.
jan. 6
16:48
A német ipar a globalizáció nyertese (Blikk)
jan. 6
16:50
Az OTP és még két bank újra perre mehet az állammal (Privátbankár)
Az OTP és az Erste Bank is mérlegeli a jogorvoslati lehetőségeket a forint alapú fogyasztói kölcsönszerződései egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességének bizonyításával kapcsolatban, és a K&H is perindítást tervez - derül ki az MTI-nek adott banki válaszokból.
jan. 6
16:50
Daniel Craig a kemény osztrák télben forgatja az új Bond-filmet (Blikk)
jan. 6
16:51
Új szabályok a szemétszállításra (ProfitLine)
A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
jan. 6
16:51
Korda György ezredeséről írt cikket a Hír 24 (444.hu)
Korda György ezredesét Klárika asszony egyébként nem a hivatalos “ezredes” néven szólítja, hanem egyszerűen csak “jancsi”-nak.
jan. 6
16:53
6 havi mélyponton az amerikai szolgáltatóipari aktivitás (ProfitLine)
A várakozásokban foglaltaknál nagyobb mértékben csökkent az amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: a decemberi érték 56,2 pont lett az novemberi 59,3 pont után, ami hat havi mélypontnak számít. Elemzők 58 pontra számítottak.
jan. 6
16:53
50 dollár alatt az egyik olaj, mindjárt a Brent is (444.hu)
Mi állítja meg az olajár zuhanását? Egyelőre semmi. Az amerikai WTI olaj már 50, sőt 49 dollár alá is bezuhant, az észak-atlanti Brent pedig 51,2 dollárnál jár. Most épp arról beszélnek a piacon, hogy egyre csak halmozódnak a készletek az … Folytatás
jan. 6
16:57
Lopkodja Ronaldo alsógatyáit a szexi Irina Sajk (Blikk)
Madrid – Irina Sajknak (29) kész gyűjteménye van Cristiano Ronaldo (29) alsónadrágjaiból.
jan. 6
16:57
Forinthiteles elszámolás: több nagybank pert fontolgat (Portfolio)
Az OTP és az Erste Bank is mérlegeli a jogorvoslati lehetőségeket a forint alapú fogyasztói kölcsönszerződései egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességességének bizonyításával kapcsolatban, és a...
jan. 6
16:57
14 éve nem volt ilyen magas az infláció Ukrajnában (ATV)
Ukrajnában 14 éve a legmagasabb, 24,9 százalékos volt az éves infláció tavaly, a 2013-as 0,5 százalék után - közölte az ukrán statisztikai hivatal kedden.
jan. 6
16:59
Gulyás: egyeztetések lesznek az útdíjról (Portfolio)
Egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési...
jan. 6
17:01
A Duna tévé lesz a főadó, az M1 a hír tévé (Portfolio)
Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejövő Petőfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna mellett 2015. március 15-étől megújul az M1 közszolgálati televíziós csatorna műsorkínálata is,...
jan. 6
17:03
Eladná a Tesco a magyar üzleteket? De ki venné meg? (Portfolio)
Hamarosan nagy bejelentések jöhetnek a Tescónál. A cég komoly költségcsökkentési intézkedéseket tervez a tavalyi sorozatos profit warningok és a könyvelési botrány után. Voltak olyan pletykák, hogy...

Keresés