A Szuperkupáért kiírt meccsekkel ma megkezdik szereplésüket legjobb kézilabdacsapataink. A győri gálán előbb a Ferencváros és a Győr mérkőzik a női trófeáért, majd következik a férfiak párharca, amelyen a Veszprém csap össze a Szegeddel.
Egernél, Kaposvárnál és Békéscsabánál épülhetnek először úgynevezett fapados autópályák - mondta Tasó László. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: csökkentett műszaki paraméterekkel rendelkeznek majd ezek az utak; például nem lesznek leállósávok.
Bernd Storck szövetségi kapitány a korábbi 33 fős bő keretéből tíz játékostól köszönt el, de két olyan labdarúgót is behívott, akik a korábbi listán nem szerepeltek.
Pénteken kezdi a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet. A csomagokban lehetnek füzetek, tollak, iskolatáska, vagy akár ünneplő ruha is, a cél a személyre szabott segítségnyújtás - mondta az InfoRádiónak a szervezet kommunikációs igazgatója.
Mintegy félmillió ukrán menekült kaphat nemsokára egyszerűsített eljárásban orosz állampolgárságot – írta pénteken a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap. A független újság értesülése szerint az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elkészítette az ehhez szükséges törvénytervezetet. A hatóság nagyban megkönnyítené a Délkelet-Ukrajnából a fegyveres konfliktus elől Oroszországba menekült…
Hetvenöt milliárd forintról szóló költségvetési módosító javaslatot nyújt be a PM társelnöke a közszférában dolgozók béreinek rendezésére. Szabó Tímea az ATV Start-ban elmondta, a módosítás célja, hogy a szociális dolgozók, illetve általában a közszféra dolgozói legalább a létminimumhoz szükséges fizetést kaphassák.
A 2015/2016-os tanévben is folytatódik Az iskola rendőre elnevezésű program, amelynek kampánya pénteken kezdődött meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB), valamint a budapesti Deák Diák Általános Iskola közös "tanévkezdési piknikjén".
Budapest — Elindult a Blikk óriási nyereményekkel kecsegtető játéka, a Blikk Bumm, ennek hála már az első héten értékesnél értékesebb ajándékokat vihettek el hűséges olvasóink.
Hím a washingtoni állatkertben szombaton született pandaikrek életben maradt tagja, apja pedig az állatkertben élő óriáspanda, Tien Tien (Tian Tian) - jelentette be pénteken az Egyesült Államok Nemzeti Állatkertje.
Bogdán Ádám után Megyeri Balázs is úgy döntött, hogy aláírt mezt ajándékoz a Facebook-tábornak. Nem kell lájkolni, a Getafe magyar kapusa mindössze egy helyes válaszra kíváncsi.
Ahogy elindul a tanév, elkezdődik az ovi, bölcsi, néhány napon belül már tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka? Rögtön orvos, betegállomány, antibiotikum? Persze a szabi már rég elfogyott, s nincsen, aki otthon maradjon? Ismerős a helyzet? Legyen ez idén másképp!
Elbúcsúztatták Ferling Bernadettet, a Dunaújváros női kézilabdacsapatának korszakos játékosát, aki 150 alkalommal öltötte magára a magyar válogatott címeres mezét. A helyi sportcsarnokban rendezett bemutató- és gálamérkőzésen sikeredzők és Bajnokok Ligája-győztesek is pályára léptek. A kétszer tizenöt perces meccset a rózsaszín mezben játszó csapat 22–20-ra megnyerte a „kékek” ellen, Ferling…
Holtan találták péntek hajnalban vatikáni otthonában Józef Wesolowski volt érseket, akit az egyházi bíróság kizárt a papi rendből és első fokon elítélte pedofília és gyermekpornográfia vádjával.
Számtalan segélykérő fotót osztott meg az Instagramon az a kislány, aki képtelen volt megbirkózni anyja elvesztésével. Úgy döntött, a halál az egyetlen kiút.
A Tour de France-on győztes Chris Froome számára nem sikerült jól a Vuelta a Espana kerékpáros körverseny idei első hegyi szakasza, melyen elmaradt legnagyobb riválisaitól. Az etapot a holland Bert-Jan Lindeman nyerte, az összetettben pedig továbbra is a kolumbiai Esteban Chaves vezet.
A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Videoton nemet mondott a Lengyelországból érkezett ajánlatra, Kleinheisler László a székesfehérváriak labdarúgója marad.
Az ellenzéki párt vezetője egy budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta, négy pontból álló cselekvési tervet javasol a bevándorlási helyzet kezelésére, ennek része a több szolidaritás, a menekültek emberséges ellátása és biztonságuk garantálása, a közös uniós megoldás, valamint a nyitottabb bevándorláspolitika.
Túl korai lenne még megítélni, hogy az elmúlt napok piac eseményei miként befolyásolhatják a szeptemberi kamatdöntést - mondta a CNBC-nek adott nyilatkozatában Stanley Fischer, az amerikai jegybank...
Az Együtt négy pontból álló cselekvési tervet javasol a bevándorlási helyzet kezelésére, ennek része a több szolidaritás, a menekültek emberséges ellátása és biztonságuk garantálása, a közös uniós megoldás, valamint a nyitottabb bevándorláspolitika.
Az Electrolux háztartási gépgyártó egyik észak-olasz üzeméből Magyarországra helyezik át a hűtűgépgyártás egy részét - jelentette a pénteki olasz sajtó.
A megélhetési bevándorlók előtti kapuzárást és a menekültek befogadását sürgette Sandro Gozi, az olasz kormány európai uniós ügyekért felelős államtitkára az Il Messaggero című római napilap pénteki számában megjelent interjúban. Kijelentette, hogy Európa nem tud mindenkit befogadni. Szerinte az Európába megélhetési szándékkal érkező illegális bevándorlók előtt “be kell zárni a kapukat”, a…
A hitelintézetek 2015 első fél évében 155 milliárd forint adózás előtti nyereséget értek el a tavalyi egész évi 486 milliárd forint veszteség után, mivel a várható elszámolási veszteségekre már 2014-ben megképezték a céltartalékot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken közzétett adatokból.
Az ország déli határán épülő kerítés nem akadályozza, csak felgyorsítja az átvándorlók áradatát, ami a kormány felelőssége - jelentette ki az MSZP elnöke sajtótájékoztatón Budapesten.
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) a turizmus fejlesztése és a teherforgalmi behajtási rendszer egyszerűsítése érdekében.
Tranzitzónákat telepítenek a határra, az állam ingatlanokat foglalhat majd le, a rendőrök hatósági határozat nélkül is behatolhatnának a magánlakásokba.
Egy évvel elhalasztaná a családi kedvezmény igénybevételéhez kötött kötelező adóazonosító használatot a parlamenthez pénteken benyújtott fideszes törvényjavaslat, amely az adóhatóságot pedig arra kötelezné, hogy hivatalból képezze meg azon 25 év alatti állampolgárok adóazonosító jelét, akik még nem rendelkeznek ilyennel.
Budapest — Nem látta kisfiát jó egy hónapja Fetter András (33), aki korábban Dominikára szöktette Bandikát (8). A férfi most a gyámhatósághoz fordult, mert tegnap lett volna a meghallgatás, ahova a kisfiú anyukája nem ment el.