Balázs Péter elmondta: a legnagyobb elismerésnek tartja a színház társulata, valamint Szolnok Megyei Jogú Város számára, hogy a kormány elismeri a teátrum törekvéseit, amelyeket a művészi igényű népszínház szerepének betöltéséért tett. Hozzátette: az 1912-ben átadott és azóta többször átalakított épület utolsó teljes rekonstrukciója több mint negy
A Magyar Hírlapnak adott nagyinterjút Kövér László házelnök, amelyben számos témát érintett. Szót ejtett többek között a Jobbikról illetve, hogy mire és mennyi időre lenne szüksége a Fidesznek ahhoz, hogy megerősítsék intézkedéseiket és biztos alapokra helyezzék az országot.
Az eddigi történésekből világossá vált, hogy a menekültek elosztását szabályozó kvótát már senki nem akarja, és az nem működik – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Újra indul a matricavadászat! Hétfőtől október 11-ig megint nyerő ábrákat rejtenek a Blikk címlapjának jobb felső sarkában lévő szelvények. Az akció alatt mesés ajándékokkal várjuk játékos kedvű olvasóinkat.
A címvédő macedón Vardar Szkopje csapatát fogadja a szombaton a Mol-Pick Szeged a férfikézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A Telekom Veszprém egy korábbi bajnokot, a Kielt látja vendégül. A bakonyiaknak van nagyobb esélyük a győzelemre.
A magyar fiatalok fontosnak tartják a takarékoskodást, és 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésének eredményei alapján elmondható, a magyar fiatalok tudatosak a pénzügyi döntéseiket illetően. Elsősorban saját lakásra gyűjtenek, ezzel pedig teljesen más preferenciáik szerint kezelik a
Több tekintetben is csökkent az ország nyugati és keleti fele közötti különbség, a jövedelmek terén azonban továbbra is hatalmas a szakadék - írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva. A KSH...
Nincs is jobb, ami egy csirkeszárnnyaltörténhet, mint ez a fűszeres, pikáns szilvaszósz. Ropogós-ragacsos külső és omlós belső! Kell ennél több? Próbáljátok ki ezt a fantasztikus ízbombát! Jó étvágyat!
Az emberek nagy része általában nem elégedett sem a testtömegével, sem a testalkatával. Létezik azonban az ideális testsúly kiszámításának egy olyan, szakemberek által felállított képlete, amely valóban hozzásegít minket az egészségünk megőrzéséhez.
Megtalálták Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által több mint két éve lefejezett 21 kopt keresztény holttestét – közölte a líbiai ügyészség.
A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - mondta az MKKSZ elnöke szombaton Budapesten
A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - mondta az MKKSZ elnöke szombaton Budapesten.
Meglepő módon hetekkel a kánikula után, az átlagosnál hidegebb őszi hetekben is élénk lakossági érdeklődés mutatkozik a klímaberendezések iránt – tapasztalta a Panasonic Heating&Cooling üzletága Magyarországon. Sokan ugyanis nem csak hűtésre, hanem már fűtésre is használják a készülékeket. Az idei szezon másik nagy tanulsága, hogy élénkül a keresle
Megnyitotta első Ázsián kívüli gyáregységét Miskolcon a TEN PAO cégcsoport. A kínai tulajdonban lévő vállalat a világ egyik vezető gyártója a fogyasztási cikkekhez készülő kapcsoló üzemű tápegységek, valamint az intelligens töltők...