A héten megkezdődött a nemzeti konzultáció leveleinek postai kiszállítása, a kérdéseket elsőként Budapesten kapják meg a választók, a vidéki kiszállítás október második hetében indul - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ott álltam a fiam sírjánál, és pokoli fájdalmat éreztem! – a mai napig képtelen feldolgozni gyermeke halálát Irén. Az asszony szenvedését a gyász mellett tetézi az is, hogy öt hónappal a tragédia óta sem tisztázott, miért kellett meghalnia Istvánnak (†37).
Negyven ország meghatározó dizájnereit mutatja be az a kiállítás, amely vasárnaptól három hétig látható a Budapest Projekt Galériában a Design Hét Budapest keretében
A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - mondta az MKKSZ elnöke.
Törvény tiltja, hogy nyugdíjasok közalkalmazottként, akár pedagógusként dolgozzanak, pedig óriási a tanárhiány. Pedig a nyugdíjas-szövetkezetek már komoly cégekkel is szerződnek – írja a hvg.hu
A Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa cáfolta a Magyar Időkben, hogy a kormány az élelmiszer-kereskedelemben a külföldi üzletláncok kiszorítására készülne.
Észak-Korea előkészíti egy nagy hatótávolságú rakéta tesztelését, egy olyanét, amely meggyőződése szerint képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját - közölte Moszkvában a RIA hírügynökség szombati jelentése szerint egy orosz parlamenti képviselő, miután visszatért phenjani látogatásáról.
Hetek óta téma a nemzetközi sajtóban, hogy Donald Trump amerikai elnök – ahogy júniusban kilépett a történelmi jelentőségű párizsi klímaegyezményből is – egyoldalúan visszaléphet az Obama-adminisztráció legnagyobb külpolitikai sikerének számító iráni atommegállapodástól.
A Ryanair szeptemberben jelentette be, hogy sok járatát törölnie kell pilótahiány miatt. Először csak a nyári menetrendről volt szó, de most már a téli járatok közül is sok áldozatul esett, így pedig nem lehet egy légitársaságot működtetni. A cég főnöke eddig fújt a pilótákra, de rájött, hogy nélkülük nem megy a repülés: most udvarol nekik.
Bár az elmúlt hetekben már nem találtak újabb szennyezett tojásszállítmányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az országban, az óvatosság továbbra is indokolt. A hatóság azt tanácsolja, hogy a fogyasztók alaposan nézzék meg, mit tesznek a kosarukba, a termelők pedig csak megbízható forrásból szerezzék be az állományok kezelésé
Elismert tudósok és családanyák – dr. Wohner Nikolett és dr. Tóth Szilvia megkapták a L'Oréal–UNESCO „A nőkért és a tudományért” díjat. Egyikük orvosként, a másik biológusként dolgozik.
A korábban őrizetbe vett hat gyanúsított közül három férfi, köztük két radikális iszlamista ellen indított a francia terrorelhárítási vizsgálóbíró eljárást szombaton a múlt hétvégén Párizsban tervezett robbantásos merénylet miatt - közölték igazságügyi források.
Október második szombatja a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapja. Magyarországon 1300-1400 ember van várólistán. Szakemberek szerint az élődonoros szervátültetés is segíthetne a helyzeten, de sokan nem is hallottak róla.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt követeli, minden munkavállaló kapjon tisztességes fizetést és méltányos foglalkoztatási feltételeket bárhol is éljen az Európai Unióban
A korábban őrizetbe vett hat gyanúsított közül három férfi, köztük két radikális iszlamista ellen indított a francia terrorelhárítási vizsgálóbíró eljárást szombaton a múlt hétvégén Párizsban tervezett robbantásos merénylet miatt - közölték igazságügyi források
Megnyitotta első Ázsián kívüli gyáregységét Miskolcon a TEN PAO cégcsoport. A kínai tulajdonban lévő vállalat a világ egyik vezető gyártója a fogyasztási cikkekhez készülő kapcsoló üzemű tápegységek, valamint az intelligens töltők...
A választási kampány előtt tisztújító kongresszust tart a Fidesz novemberben, ahol Orbán Viktort megerősítik elnöki tisztségében és miniszterelnök-jelöltnek is megválasztják
Tegnap óta 17 ezer négyzetméteren 82 standon és hat színpadon várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo. A nagyszabású zenei kiállításon a Hungexpo F és G csarnokában idén is több tízezer hangszert, továbbá DJ-eszközöket, fejhallgatókat, lemezjátszókat lehet kipróbálni, és mintegy háromszáz koncert és hangszerbemutató is lesz az ingyenesen látoga
Szeptember végén megindult a korrekció a MOL papírjaiban, aminek hatására az árfolyam eltörte az emelkedő trendvonalat. Mostranra már a 20 és a 30 napos mozgóátlag is elesett, azonban az erős fundamentumok miatt továbbra is optimisták vagyunk a régiós olajfinomítói szektorral és a MOL-lal kapcsoaltban is.
Durva áresést tudnak produkálni az új autók, gyakorlatilag elég velük kigurulni a szalonból, és máris kétszámjegyű az értékcsökkenés. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy azok a járművek, amik pocsék választásnak tűnnek első autónak...
Kisebb-nagyobb sérülések a kézen gyakran előfordulnak, nem mindegy azonban, hogy mit teszünk utána. Vannak olyan helyzetek, amikor a kis bajból is lehet nagy gond, és nem szabad elbagatellizálni a helyzetet. Íme, néhány tipp, hogy megőrizzük kezeink épségét sérülés után is!
Edzői munkájának köszönhetően tartoznak a magyar ultrafutók a világ legjobbjai közé. Versenyzői elképzelhetetlenül hosszú távokon indulnak, de szerinte ehhez semmilyen különleges képesség nem kell. Nagyon sokat tud a futásról, és volt doppingellenőrként a teljesítményfokozókról is vannak fontos meglátásai.
A korábban őrizetbe vett hat gyanúsított közül három férfi, köztük két radikális iszlamista ellen indított a francia terrorelhárítási vizsgálóbíró eljárást szombaton a múlt hétvégén Párizsban tervezett robbantásos merénylet miatt – közölték igazságügyi források.