Bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tovább csökkent a szegénységnek kitett emberek száma Magyarországon, valamint több pénze volt a családoknak az elmúlt években, jelenleg még mindig a lakosság negyedét, 2,5 millió magyart érinti a szegénység.
A Lengyel Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjét vehette át Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten
Az orosz ortodox egyház felszólította az ukrán ortodox egyház kijevi patriarkátusát, hogy térjen vissza a moszkvai patriarkátus irányítása alá, de ez sohasem fog megtörténni - szögezte le pénteken Filaret ukrán pátriárka
Az Írország és Észak-Írország közötti határellenőrzés visszaállítását elvető hivatalos ír álláspont az Európai Unió álláspontja is, az EU teljes mértékben Írországot támogatja ebben a kérdésben - mondta pénteken Dublinban az Európai Tanács elnöke
Megvált a Jobbik Erős Erzsébettől, a párt nyugdíjas tagozatának alelnökétől a vállalhatatlan kijelentései miatt. Ezt a párt alelnöke jelentette be egy tévéinterjúban.
A Valencia-Barcelona (1-1) mérkőzésen Lionel Messi egyértelmű gólját meg nem adó Ignacio Iglesias Villanueva csütörtökön a kupában fújt az Espanyol-Tenerife (3-2) meccsen. Bár ne tette volna...
A kutyái mentették meg az életét annak az ötven éves gyimesfelsőloki gazdálkodónak akire csütörtök este támadt rá egy jól megtermett medve a szépvízi részhez tartozó kuruci területen - közölte a Hargita megyei sajtószolgálat.
Michelisz Norbert második helyen zárta a túraautó-világbajnokságot, miután az utolsó versenyhétvége, a Katari Nagydíj pénteki második, fő futamán nyolcadik helyen ért célba, míg az éllovas Thed Björk negyedik lett.
Erősen kérdéses a Koreai NDK részvétele a februári, phjongcshangi téli olimpián, ugyanis az egyedüliként kvótával rendelkező műkorcsolyapáros indulását nem igazolták vissza.
Soros György beavatkozása a választási kampányba különösen veszélyes, hiszen külföldi pénzből támogatnának magyarországi szervezeteket azért, hogy befolyásolják a választások eredményét - hangoztatta.
Az ENSZ menekültügyi intézménye, az UNHCR szeretné, ha a líbiai migránstáborokban élőket nem egy másik afrikai országba, hanem Európába költöztetnék át.
Tíz kategóriában 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
A Metro Kereskedelmi Kft. közzétette béremelési ajánlatát pénteken, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) ugyanakkor azt közölte, hogy a javaslatot nem fogadta el és sztrájkbizottságot alakított.
Beindult a Mikulásgyár, mától egészen december 22-éig várják az adományokat. A szervezők szerint elsősorban tartós élelmiszerre, tisztálkodószerekre, és játékokra lenne szükség. Ugyanakkor a cipősdoboz vár is kinyitotta kapuit, ahova mindenki elviheti a saját maga által összeállított ajándékcsomagot, Idén szeretnének 60 ezer cipősdoboznyi adományt
Damaszkusz küldöttsége elhagyta pénteken az ENSZ égisze alatt folytatott genfi béketárgyalásokat, a delegáció vezetője, Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet pedig utalt arra, hogy nem térnek vissza jövő héten a tárgyalás következő szakaszára.
A kormány 2018-ban is több intézkedéssel támogatja a külhoni magyar családokat az egészségügyben, az oktatásban és abban, hogy vállalkozhassanak - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Rákóczi Szövetség pénteki tatai találkozóján, amelyen 100 felvidéki, délvidéki és anyaországi pedagógus vett részt.
Michelisz Norbert második helyen zárta a túraautó-világbajnokságot, miután az utolsó versenyhétvége, a Katari Nagydíj pénteki második, fő futamán nyolcadik helyen ért célba, míg az éllovas Thed Björk negyedik lett.
Ghána az egyik legdinamikusabban növekedő ország Afrikában, és ez a kontinens lesz az elkövetkező időszakban a globális gazdasági növekedés legfontosabb forrása - közölte pénteken az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ghánai tárgyalásai után
Átadta új, 400/132 kV-os alállomását a MAVIR ZRt. Szigetcsépen december 1-jén. A beruházás elsődleges célja a Budapest környéki agglomeráció, valamint Százhalombatta és Ócsa térségének villamos energia ellátásbiztonságának alátámasztása.
Tizenötödik alkalommal, összesen tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten.
Ünnepi hangversennyel, az Erzsébet híd kék-fehér színbe öltöztetésével, valamint az északi fényt megidéző fényinstallációval ünneplik Finnország függetlenségének 100
Soha rosszabb évet gazdasági szempontból, mint az idei – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti díjátadó ünnepségén.