2017. március 20. hétfő

márc. 20
21:47
Egymást tekintik ellenfélnek - mélyül a válság baloldalon (Gondola)
Nincs megállás az MSZP és a DK közötti harcban - több hírportál is így vélekedik a két párt mostani kapcsolatáról.
márc. 20
21:47
Gémesi György községházból a Tisztelt Házba kerül? (Alternatív Energia)
Harcra kész a polgármesterek pártja – Az Új Kezdet a vidék erejében bízik.
márc. 20
21:49
Nőjogok ellen harcol a Fidesz (Alternatív Energia)
"Csodálom, hogy nem szakadt rá a plafon a kormány tagjai."
márc. 20
21:51
Alapszabályban rögzített elitellenesség (Alternatív Energia)
Momentum Mozgalom: egyformán tilos a belépés a volt nyilasoknak és az MSZMP-seknek.
márc. 20
21:51
Egyik legjobbja nélkül selejtez majd a francia válogatott (Sport365)
A Manchester City védője vasárnap még csereként játszott a Liverpool elleni angol bajnoki rangadón.
márc. 20
21:53
Tállai András titokzatos havi félmilliója (Alternatív Energia)
Most akkor kap pénzt szellemi tevékenységért, főszerkesztői minőségében, vagy nem kap?
márc. 20
21:53
Két meccset, közte egy selejtezőt is kihagy a németek legjobbja (Sport365)
Joachim Löw Kevin Trappot hívta be a nemzeti csapathoz a PSG-ből.
márc. 20
21:55
Adataink a digitális káoszban (Alternatív Energia)
Az alkalmazások számának növekedése jelentősen fokozta a rendetlenséget.
márc. 20
21:55
Dárdai elveszítette a legjobbját (Sport365)
Hosszú hetekre lesz kénytelen nélkülözni a légiósát.
márc. 20
21:57
Horror: kalapáccsal ölte meg egyéves kisfiát az apa (Blikk)
Az anya arra ért haza, hogy egyéves kisfiát halálra verték egy kalapáccsal a családi házban. A fiú ikertestvére éppen az életéért küzdött. Őt megtudták menteni.
márc. 20
21:57
Megint Vajna számait húzták ki (Alternatív Energia)
Az Európai Bíróságon kifogásolták az Orbán-kormány szerencsejáték-szabályozását.
márc. 20
21:57
Vezérkari főnök: akár meg is duplázható a határ menti létszám (Alternatív Energia)
A most elkészült bázisok konténerei bővíthetőek.
márc. 20
21:57
A biztonsági kamerák felvételei az Orly-n katonanőre támadó terroristáról (444.hu)
Továbbra sem tudni, hogy a 39 éves Ziyed Ben Belgacem miért akarta megszerezni a géppisztolyt.
márc. 20
21:57
Holtan találtak rá otthonában a Derry City csapatkapitányára (ATV)
Holtan találták Ryan McBride ír labdarúgót, az élvonalbeli Derry City 27 éves csapatkapitányát.
márc. 20
21:59
Kevesebb külföldi munkást akarnak az osztrákok (Alternatív Energia)
Csak öt év ausztriai munkavállalás után folyósítanák a külföldieknek juttatható szociális támogatást.
márc. 20
21:59
Az elmúlt két napban 400 menekültet mentett meg a líbiai haditengerészet (444.hu)
Javul az időjárás, egyre többen indulnak útnak. Az olasz partiőrség a hétvégén háromezer emberen segített.
márc. 20
21:59
Merkel üzent: "bármikor betilthatom a török kampányrendezvényeket" (ATV)
A német kancellár hétfőn ismét felszólította a török politikusokat, hogy hagyjanak fel a "náci praktikák" emlegetésével, és leszögezte, hogy a berlini kormány a jövőben is betilthatja a Németországban tervezett török kampányrendezvényeket, ha a politikusok nem alkalmazkodnak a német törvényekhez.
márc. 20
22:01
Morzsákra hullott a polgári jobboldal (Alternatív Energia)
Végképpen vesztésre áll Francois Fillon, a Republikánusok jelöltje az elnökválasztási komédiában?
márc. 20
22:03
Elkészült: ez lesz Pápai Joci bemutatkozó videója az Euróvízión - videó (Blikk)
Elkészült Pápai Joci bemutatkozó videója a 2017-es Eurovíziós dalfesztiválra.
márc. 20
22:03
Erdogan dacol Európával (Alternatív Energia)
A menekültügyi megállapodás felbontásával fenyegetőzik Ankara.
márc. 20
22:05
Schulz mindent vitt (Alternatív Energia)
A szavazás eredménye rekordot állított be a több mint 150 éve működő párt történetében.
márc. 20
22:07
Átlép Trumpon a zöldgazdaság (Alternatív Energia)
Az elnök meneszteni tervezi az állam szolgálatában álló klímaszakértőket, mondván, nincs rájuk szükség.
márc. 20
22:09
Putyin nem ünnepelt (Alternatív Energia)
Moszkva azt sürgeti, hogy Ukrajna ismerje el Donyeck különleges státuszát.
márc. 20
22:11
Pelosi: Trump kérjen bocsánatot Obamától (Alternatív Energia)
Ma tartanak meghallgatást a tavalyi orosz hackertámadások ügyében Washingtonban.
márc. 20
22:13
Izrael megfenyegette a szír légierőt (Alternatív Energia)
Egy rakétát Jeruzsálem közelében semmisített meg a rakétaelfogó rendszer.
márc. 20
22:15
A katalán elnök újságban üzent (Gondola)
Az El País című napilapban megjelentetett cikkben üzent Carles Puigdemont katalán elnök és helyettese Oriol Junqueras hétfőn a spanyol kormánynak, szorgalmazva a párbeszédet közöttük a katalán függetlenségi népszavazásról, és példaként említve a 2014-es skót referendumot
márc. 20
22:15
Aranynak a jelen sem áll ellen (Alternatív Energia)
Nem biztos, hogy az iskolás megérti Aranyt, de bátorító, hogy a magyar irodalmat vele hozzák közelebb.
márc. 20
22:15
A marihuánaellenes rajtaütések több embert ölnek meg, mint a marihuána (Index)
A fűnek ugyanis nincs halálos adagja.
márc. 20
22:17
Felszólította Törökországot az EP elnöke (Gondola)
Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke aggodalmát fejezte ki a török politikai fejlemények miatt és az emberi jogok betartására szólította fel Ankarát - közölte az uniós parlament sajtószolgálata hétfőn
márc. 20
22:17
StílusKalauz - Frissítő arckezelés (Alternatív Energia)
A fiatalabb korosztály körében nagyon népszerű sztár igazolt az RTL-hez.
márc. 20
22:18
Agenta: elégedett a magyar LTP-s, 70%-uk a szerződés lejártakor újat köt (ProfitLine)
A legfeljebb évi 72 000 forintos állami támogatás miatt továbbra is az egyik legjobb megtakarítási lehetőség a lakástakarékpénztári (LTP) szerződés, ennek ellenére a konstrukció penetrációja még mindig jóval alacsonyabb hazánkban, mint a környező országokban. Azonban az elmúlt években tapasztalt megtakarítási hajlandóság emelkedése Magyarországon a lakás-előtakarékossági szerződéseknél is…
márc. 20
22:19
Pont Fesztivál (Alternatív Energia)
A Várkert Bazárban a türk és a Novruz tavaszünnepet tartó népek kulturális kincsei kerülnek fókuszba.
márc. 20
22:21
Nem Ramszesz szobrát találták meg Kairóban (Alternatív Energia)
Az előkerült darabokat az Egyiptomi Múzeumba szállították, ahol restaurálják és ideiglenesen kiállítják.
márc. 20
22:21
V4 Híradó: "Nem akarunk olyan helyzetet, amilyenben létrejöhet egy „kétsebességes" Európa" (hirado.hu)
Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból.
márc. 20
22:23
Szüneti kezelés (Alternatív Energia)
Sokaknak fel sem tűnik, hogy nincs játék a különleges állóképességű, szakadozó NB I-ben.
márc. 20
22:25
Vranjes mindig nyerne (Alternatív Energia)
A veszprémiek leendő trénere szerint jelenlegi együttese is ott lehet a BL végjátékában.
márc. 20
22:27
Önmagát adta fel Bróker Marcsika (Alternatív Energia)
A Bors szerint az asszonyt nem is körözték Belize-ben.
márc. 20
22:29
Bevette Baszkföldet a madridi alakulat (Alternatív Energia)
Lélektanilag rendkívül fontos mérkőzést nyert meg a Real Madrid Bilbaóban.
márc. 20
22:30
Több mint 700 millió dollárt mosott tisztára londoni bankokon keresztül az orosz politikai elit (444.hu)
Lettországi és moldáviai nyomozásokon keresztül jutottak és vizsgáltak át több mint 70 ezer banki tranzakciót.
márc. 20
22:31
Csak Szalaiék nyertek (Alternatív Energia)
A Hertha BSC Dárdai Pál vezetőedzővel a kispadon 4-2-re kikapott Kölnben.
márc. 20
22:33
Gödörben az Arsenal (Alternatív Energia)
A BL-ben egyedül állva maradt Leicester City Claudio Ranieri távozása óta szárnyal.
márc. 20
22:35
Sallai első palermói gólja (Alternatív Energia)
Klubrekordot döntött Gianluigi Buffon, a listavezető és címvédő Juventus kapujában.
márc. 20
22:37
A magyarság habos oldala (Alternatív Energia)
Vannak emelkedett pillanatok, eszmék, amikor a nemzetnek össze kell zárnia.
márc. 20
22:39
Múltépítők (Alternatív Energia)
A fideszes újbeszélben a "felújítani" ige lassan éppen olyan komplex jelentést kezd nyerni, mint a "megvédeni".
márc. 20
22:39
Az emberi jogok betartására szólította fel Ankarát az EP elnöke (hirado.hu)
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke aggodalmát fejezte ki a török politikai fejlemények miatt és az emberi jogok betartására szólította fel Ankarát.
márc. 20
22:41
Oly sok évünk elszelelt (Alternatív Energia)
A szakszervezeti életnek vissza kell találnia a mozgalmi munkaformáihoz.
márc. 20
22:42
Drasztikus minimálbér-emelés: őket sújtja leginkább (Adózóna)
Leginkább a könnyűiparnak okoz nehézséget a kötelező minimálbér-emelés, a szektorban dolgozók 37 százaléka minimálbéren foglalkoztatott, de az élelmiszeripart, a kereskedelmet és az építőipart is átlag felett sújtja (a létszám 27-28 százalékának kell emelni a bérét) – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. februári vállalati felméréséből.
márc. 20
22:43
Üzent Varga Mihály: nem adóztatják meg a gazdagokat (Alternatív Energia)
Szerinte helytelen megsarcolni azokat, akik adózott jövedelemből vesznek otthont a családjuknak.
márc. 20
22:45
Kötelező arabnyelv-oktatás: egyre sikeresebben integrálódnak a németek (Alternatív Energia)
Találtuk:http://nyomaban.blog.hu/
márc. 20
22:47
Mit mondott Selmeczi Gabriella a gyermekétkeztetésről 2013-ban? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."

Keresés