2017. március 22. szerda

márc. 22
20:09
Veszprém Európa kulturális fővárosa lenne (Gondola)
Veszprém úgy kíván az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére pályázni, hogy a közigazgatási határokon átnyúlva, a Balaton-térséggel közösen tervez megfogalmazni kulturális, társadalmi és gazdasági célú fejlesztési terveket, közölte a város polgármestere
márc. 22
20:09
Londoni merénylet - Nem tudni magyar érintettről (Alternatív Energia)
A kint tartózkodóktól azt kérik, kövessék a helyi hatóságok utasításait.
márc. 22
20:09
A versenyhivatal házkutatást tartott a Booking.com magyar irodájában (444.hu)
A gyanús szerint arra ösztönözték a szállásadókat, hogy egyeztessék az áraikat.
márc. 22
20:09
Víz világnapja: A Duna vizével többször találtak problémát (ATV)
Ma van a víz világnapja. Többfelé színes programokkal várták az érdeklődőket a szervezők, Budapesten például megnyitották a legrégebbi ivóvíz tároló medencét Kőbányán. Magyarország közüzemi ivóvíz-ellátottsága 2008-ban érte el a 100 százalékot, a vízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya 2015-ben 95 százalék volt. Csak Budapesten 420 ezer köbméter ivóvíz fogy el naponta. További részletek a…
márc. 22
20:11
Párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért (Gondola)
Sikerrel zárult a WWF Magyarország és partnerei által szervezett Élő Erdő konferencia Sopronban
márc. 22
20:11
Kettős terrortámadás a brit parlamentnél - Nőtt az áldozatok száma (Alternatív Energia)
Négy ember meghalt - Theresa Mayt egy civil ruhás rendőr menekítette ki az épületből.
márc. 22
20:11
Németh Szilárd keményen beleszállt a kitálaló titkosszolgába (ATV)
A Fideszes politikus szerint nincs orosz veszély Magyarországon, a kiugrott kémelhárító csak a Soros-ügynökszervezetek hazugságait ismételgette.
márc. 22
20:15
Az Európai Bizottság alelnöke keményebb fellépést akar Orbán és Kaczynski ellen (Portfolio)
Az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben - mondta Frans Timmermans, a...
márc. 22
20:15
Meglepő, milyen sokan elégedettek az otthonaikkal (Pénzcentrum)
Azért plusz egy szoba nem jönne rosszul....
márc. 22
20:24
A digitális fejlődés a kulcs a női egyenjogúsághoz (ProfitLine)
A nők 53 százaléka gondolja azt, hogy nem indul a férfiakkal azonos esélyekkel egy vezető pozícióért, ugyanakkor 60 százalékuk hisz abban, hogy a digitális technológiák segítségével előbbre tudnak lépni a ranglétrán. A Roland Berger ‘Digitális egyenjogúság” című tanulmánya arra keresi a választ, hogy a digitalizáció, hogyan tud hozzájárulni a munkahelyen a női egyenjogúsághoz.
márc. 22
20:27
Hihetetlen: telefonálás közben sétált mozgó vonatnak egy férfi Sopronban (Blikk)
Könnyebb sérülésekkel megúszta egy férfi azt, hogy egyenesen egy mozgó vonatnak sétált Sopronban. Úgy tudni, azért nem vette észre a szerelvényt, mert telefonált.
márc. 22
20:27
Hazaárulásért feljelentették a volt kémelhárítót (Gondola)
Hazaárulás és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt tett bejelentést Fővárosi Főügyészségen a feljelentéseiről elhíresült Tényi István, mivel kedden egy – már külföldön élő – volt magyar kémelhárító szakmai ügyeket és állítólagos belső problémákat teregetett ki a közvélemény előtt, adta hírül a PestiSrácok
márc. 22
20:27
"Tegyünk igazságot!" - Utcafórum Békásmegyeren (Alternatív Energia)
Botka László: Az emberek döntő többsége kormányváltást akar.
márc. 22
20:27
Gólgazdag meccsen diadalmaskodott a Fradi (Sport365)
A zöld-fehérek a Soroksárt győzték le.
márc. 22
20:29
Helyszíni fotók: bűnöző akar kiugrani az ablakon az V. kerületben (Blikk)
Az egész belváros felbolydult, ugyanis egy férfi azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz, s leugrik egy épületről.
márc. 22
20:29
Londoni merénylet - KKM: nem tudni magyar érintettről (Gondola)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem tud arról, hogy magyar állampolgárok is érintettek lennének a szerdai londoni merényletben - mondta a tárca sajtófőnöke az M1 aktuális csatornának
márc. 22
20:29
Londoni merénylet - Merkel üzent (Alternatív Energia)
"Németország és polgárai nevében megerősítem, hogy határozottan Nagy-Britannia oldalán állunk."
márc. 22
20:29
Vízilabda: nagyot játszott a Fradi Nagyváradon (Sport365)
A zöld-fehérek magabiztos sikert arattak.
márc. 22
20:31
Londoni terrortámadás: nem tudni magyar sérültről (Blikk)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) nem tud arról, hogy magyar állampolgárok is érintettek lennének a londoni merényletben - mondta a tárca sajtófőnöke az M1 aktuális csatornának.
márc. 22
20:31
Terrortámadás a brit parlamentnél - Nőtt az áldozatok száma (Alternatív Energia)
Négy ember meghalt - Theresa Mayt egy civil ruhás rendőr menekítette ki az épületből.
márc. 22
20:31
Brutális szerződést kínál Tottinak az AS Roma (Sport365)
Az edzője korábban azt mondta, távozik, ha nem hosszabbítanak az ikonnal.
márc. 22
20:33
OTP: eladott az egyik nagytulajdonos, esésre felkészülni! (Portfolio)
Nagy mennyiségű részvényt adott el az OTP egyik nagyrészvényese, a Groupama Az OTP árfolyama a tranzakció miatt csütörtökön tovább eshet Nagy tételben adott el OTP-részvényeket a Groupama A...
márc. 22
20:33
A Mazda első elektromos modelljében térhet vissza a Wankel-motor (Auto Pult)
A Mazda már évek óta kacérkodik az RX-8-al időlegesen leköszönő Wankel-motor újraélesztésével, sőt, a japánok vezetősége már áldását is adta az RX-Vision sorozatgyártású változatának elkészítésére, amely az RX-9 nevet kaphatja, és forgótárcsás motorral léphet színre – legalábbis, ha a mérnököknek sikerül összehozni egy megbízható kivitelt. A legújabb hírek szerint azonban a Wankel-motor nem csak a…
márc. 22
20:33
Jégkorong: a Jegesmedvék felfalták az ellenfelet, bajnok a DVTK! (Sport365)
A miskolciak 2-1-re verték a MAC csapatát.
márc. 22
20:35
A londoni támadások miatt elnapolták a skót referendumról szóló szavazást (Portfolio)
A skót parlament felfüggesztette a mára tervezett szavazást, amelyben felhatalmazták volna Skócia kormányát egy új, az Egyesült Királyságból való kiszakadásról szóló referendum kezdeményezésére. A...
márc. 22
20:35
Lefelé és felfelé is bővíti SUV kínálatát a Škoda - három új típus jön (Auto Pult)
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
márc. 22
20:35
Úszás: Shane Tusup így válaszolt a vádakra (Sport365)
Hosszú Katinka edzője szerint alaptalan hírek jelennek meg róluk a sajtóban.
márc. 22
20:37
Mától kedvezőbb, pénteken pedig nem változik az üzemanyagár (Auto Pult)
Folytatódik az elmúlt hetek tendenciája, melynek következtében a hónapban már egészen jelentős összeget spórolhatunk meg egy-egy tankolással. Mától a gázolaj ára csökkent 2 forinttal, pénteken pedig nem lesz változás. A hónap végén pedig újabb nagy árcsökkenésre számíthatunk.
márc. 22
20:39
Halálsávon az M2-n – itt minden lehajtás orosz rulett (Auto Pult)
Ha most nem törnek össze, akkor talán soha. Ez járt a fejemben, meg az, hogy miért hagynak így egy ennyire veszélyes autópálya lehajtót? A helyszín az M2-es autóút Budapestről kivezető irányának fóti lehajtója, ahol mindennapos jelenség, hogy az autóútról lehajtó járművek feltorlódnak a külső sávban. Jellemzően este, mikor a napi ingázók hazafelé tartanak.
márc. 22
20:41
Álljunk meg egy szóra – büntetőkarc, vagy büntetősarc legyen? (Auto Pult)
Fővárosunk közlekedése ezer sebből vérzik, és vannak olyan sebek, amikkel még a kiérkező mentősök sem tudnak mit kezdeni. Például nincs rá semmilyen orvosság, hogy a belső kerületek zömében kész kihívás a parkolás, akár rövid időre is, vagy úgy, hogy a sofőr nem hagyja el a járművet, netán kék-piros villogó van rajta.
márc. 22
20:42
Halottak és sebesültek: így történt a londoni terrortámadás (Privátbankár)
A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.
márc. 22
20:45
Döbbenetes: üvegszilánkos gofrit adtak egy budapesti cukrászdában (Blikk)
Egy nő állítja: üvegszilánkos gofrit adtak neki egy fővárosi cukrászdában. Az eset után több helyen is vérzett a szája, két nappal később orvoshoz kellett vinni.
márc. 22
20:45
Brit harckocsik érkeztek Észtországba (ATV)
Brit nehézfegyverzet, köztük harckocsik érkeztek szerdán Észtországba a NATO-erők kelet-európai jelenlétének megerősítése keretében - közölte az észt hadsereg.
márc. 22
20:47
Fantasztikus: így néz ki a felújított Kálmán Imre Teátrum - videó (Blikk)
Budapest - Fantasztikusan néz ki a felújított Kálmán Imre Teátrum.
márc. 22
20:49
Tudta? A teázás megóv az elbutulástól (Blikk)
A rendszeres teázás lényegesen csökkenti az időskori szellemi leépülés veszélyét. Erre utal a szingapúri Nemzeti Egyetem kutatóinak a közelmúltban közzétett tudományos értekezése, írja az aponet.de.
márc. 22
20:51
Kulcsár-ügy: enyhítették az ítéleteket (Adózóna)
Többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélte a 2003-ban kipattant brókerügy elsőrendű vádlottját, Kulcsár Attilát szerdán a Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Elek Balázs vezette tanácsa.
márc. 22
20:51
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 12. héten (Pénzcentrum)
Vajon volt telitalálat?...
márc. 22
20:57
Az építkezések felpörgése sem javított az építőipari cégek fizetési szokásain (ProfitLine)
A piaci környezet pozitív változásai egyelőre nem eredményezték a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását, sőt, valamennyivel még romlott is a helyzet tavalyhoz képest. A piacvezető hitelbiztosító legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy továbbra is az építőipar vezeti a nem fizetéses esetek listáját a magyar gazdaságban. Az Atradius tapasztalatai szerint, míg az építőiparban évente átlag…
márc. 22
21:00
Neymarék juthatnak ki elsőként a vb-re (Sport365)
A brazilok Uruguay otthonában lépnek pályára.
márc. 22
21:02
A Barcából erősítene a MU (Sport365)
Jordi Alba érkezhet az Álmok Színházába.
márc. 22
21:03
Tragédia: fogason akadt fent a kapucnija - próbafülkében vesztette életét a négyéves kisfiú (Blikk)
Mankato – A Minnesota állambeli mankatoi ruhabolt próbafülkéjében vesztette életét Ryu Pena (†4), miután a kapucnija felakadt egy fogasra.
márc. 22
21:03
Merkel: Németország szolidáris (Gondola)
Angela Merkel német kancellár a szerdai londoni merénylet után hazája támogatásáról biztosította Nagy-Britanniát a terrorizmus elleni küzdelemben
márc. 22
21:03
Őt is elaltatták - Szomorúság az Állatkertben (Alternatív Energia)
Életéért múlt hét óta küzdöttek az állatpark munkatársai, de a súlyos daganatos betegség győzött.
márc. 22
21:03
Drámai videó: Így menekültek a londoniak a támadás helyszínén (ATV)
London belvárosában egy pillanat alatt eluralkodott a pánik szerda délután, amikor először a Westminster-hídon egy autó hajtott a gyalogosok közé, majd amikor a támadó a néhány száz méterre lévő parlament épületéhez sétálva megkéselt egy ott álló rendőrt. Ekkor eldördültek a lövések, az emberek pedig fejvesztve menekülni kezdtek. Ezt a pillanatot örökítette meg a következő amatőr felvétel.
márc. 22
21:05
Timmermans most a lengyel jogállamiságért aggódik (Gondola)
Varsónak egyelőre nem sikerült eloszlatnia a lengyel jogállamisággal kapcsolatos aggályokat, sőt újabb problémás kérdések merültek fel az utóbbi időben - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) szerdai ülésén
márc. 22
21:05
Kiugrom! - Körözött férfi fenyegetőzik egy belvárosi ház ablakában (Alternatív Energia)
Tűzoltók, mentők, tűzoltódarut és felfújható légpárna a helyszínen.
márc. 22
21:07
A kormány részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak (Gondola)
A magyar kormány részvétét fejezi ki a londoni merénylet áldozatai családjának, és mielőbbi, gyors gyógyulást kíván a sérülteknek - tudatta a külügyi tárca szerda este az MTI-vel
márc. 22
21:09
Maximális készültség Rómában és Milánóban (Gondola)
A római parlament felső- és alsóháza épületének környékét is lezárták a londoni merényletet követően, és szerda éjféltől a legmagasabb fokú biztonsági készültség lép életbe az olasz fővárosban a közelgő EU-csúcs, valamint Milánóban Ferenc pápa látogatása miatt
márc. 22
21:11
Tusk: Nagy-Britannia számíthat az EU-ra (Gondola)
Európa kész segítséget nyújtani Nagy-Britanniának a terrorizmus elleni harcban - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a szerdai londoni merényletre reagálva, amelyben négy ember meghalt és legalább húsz másik megsebesült
márc. 22
21:15
Húsosfazékközeli pletykakörkép-híradónk következik (444.hu)
Négy fontos dolog, amit beszélnek a húsosfazék közelében.

Keresés