A spanyol nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint a venezuelaiak ezerszámra árasztják el Madridot, 2015-ben több mint 50%-kal megnőtt a latin-amerikai országból ide költözők száma 2014-hez képest...
Két hónapja tárgyalnak a bérekről eredménytelenül a Magyar Villamos Műveknél, ezért a szakszervezet március végén tüntetni készül, és még az is felmerült, hogy a dolgozók sztrájkoljanak: konkrétan...
Úgy tűnik, idén új reneszánszukat élik a hedge fundok, februárban már több pénzt tettek ezekbe az aktívan kezelt alapokba a befektetők, mint amennyit kivettek. Bár a 2009 és 2016 között tapasztalt...
A hirtelen és rendezetlen Brexitre is fel kell készülniük a brit bankoknak - közölte a Bank of England. A brit jegybank szokatlanul szigorú stressztesztekkel és a fogyasztási hitelek átfogó...
Lewis Hamilton új, személyre szabott edzés programot talált ki magának. A brit pilóta két verseny között extrém sportokkal próbálja adrenalin szintjét növelni.
Egy cég versenyképességének fenntartása gyakran pozíciók megszüntetésébe kerül. Naiv az a vezető, aki a mai információáramlás mellett úgy gondolja, hogy titokban tudja tartani a leépítést a nyilvánosság előtt. Bár aktuálisan a munkaerőhiány okozza az egyik legnagyobb problémát a munkaerőpiacon, az elbocsátás még mindig mindennapos. Már csak ezért sem mindegy, hogyan történik.
Ma életbe lép a megerősített jogi határzár, a korábbinál szigorúbb szabályok értelmében a menedékkérőknek a határon lévő tranzitzónákban kell kivárniuk kérelmük jogerős elbírálását
Az EDF megkapta a hatósági jóváhagyást az angliai Hinkley Point C atomerőmű építéséhez. A Nukleáris Szabályozási Hivatal (ONR) Reuters által ismertetett közleménye szerint az engedély kiadása...
Tegnap este új alapokra helyeztük a Portfolio közösségének fórumát. A megváltozott felületen túl újabb funkciók szolgálják a felhasználók kényelmét. A pénzügyi, gazdasági kérdések iránt érdeklődők...
A tegnapi nagyobb esések után ma már kisebb felpattanás látszik a tőzsdéken, az ázsiai piacok jellemzően emelkednek, az olaj ára is erősödésnek indult, míg az irányadó nyugat-európai részvényindexek...
Alkut kötött Malajzia és Észak-Korea, hogy a kommunista ország vezetője, Kim Dzsong Un idén februárban meggyilkolt féltestvérének a holttestét hamarosan kiadják – közölte hétfőn a China Press nevű kínai nyelvű lap Malajziában
Meghalt Fidel Castro néhai kubai vezető legfiatalabb testvére. Agustina del Carmen Castro Ruzt 78 évesen, egy havannai kórházban érte a halál vasárnap egy nemrégiben végzett csípőműtét szövődményei következtében
Hosszas tárgyalások után három magyar cég megkapta az engedélyt, hogy megkezdje a magyar hús exportját a Fülöp-szigetekre - jelentette be kedden egy manilai üzleti fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
A svéd Rhenman Healthcare Equity L/S 2009-es alapítása óta éves átlagos 21%-ot tudott eddig megkeresni befektetőinek, elsősorban annak köszönhetően, hogy olyan tudósokat foglalkoztatnak tanácsadóként...
A 2017-es modellévre a Nissan megint csavart egyet a GT-R receptjén, a megújult végeredményt pedig nekünk is volt lehetőségünk kipróbálni. Ráadásul megérkezett a másik véglet is a 600 lóerős, 57,5 millió forintos Nismo változat képében. Most pedig a köztes Track Edition kivitelen van a hangsúly.
Jóval áron felül kelt el hétfőn az a ház, amelyben Donald Trump elnök New York Queens negyedében gyermekkora egy részét töltötte. Bár Trump tavaly azt monda, hogy megvenné, mégsem tette.
A UFC sztárja, Conor McGregor lázító videót töltött fel Instagram-oldalára. A harcművész sokak szerint kritikusainak próbált üzenni, de az sem kizárt, hogy esetleges ellenfelének, Floyd Mayweathernek szól a videó.
Gigler Anita boltnyitással és szortiment-ellenőrzéssel indítja a napját, majd körbevezeti az új kollégát az irodában, megváltozott munkaképességű kollégák tréningjéről beszél, este pedig Employer Branding díjátadóra megy. Így telik a Rossmann személyzeti vezetőjének egy munkanapja.
A kisiparosok, kézművesek körében még mindig nem eléggé ismertek a kisvállalkozásoknak ajánlott kedvező adózási formák, azaz a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), mert a könyvelők nem tartják fontosnak a részletek ezen adónemek előnyeinek ismertetését, illetve részben nem is áll érdekükben ezt megtenni - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos…
A Rába múlt szerdán tette közzé közgyűlési előterjesztéseit, amely az alábbi pontokat tartalmazta: A Társaság 2016. évi gazdálkodásának értékelése Az Alapszabály módosítása és az Alapszabály...
A volt szakszervezeti elnök 320 ezer forintért vásárolt faliórát, amit a szakszervezeti tagok sohasem kifogásoltak. Gaskó István szerint ez a legolcsóbb óra ebben a kategóriában.