Kérelmet kell benyújtaniuk azoknak a bejegyzett élettársaknak a NAV-hoz, akik korábban megfizették az öröklési és/vagy ajándékozási és/vagy visszterhes vagyonátruházási illetéket, amit visszakérnek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.
Sajószentpéter – Bankkártyával és készpénzzel együtt lopott pénztárcát az 50 körüli, körülbelül 180 centi magas férfi egy sajószentpéteri kisboltból. A rendőrség fotóval keresi az elkövetőt.
Krisztián és VV Mici tovább folytatják a show-t: a tréfás leánykérés után, friss produkciójuk felkerült Youtube-ra, egy több mint 3 perces duettel próbálkoznak.
Az Együtt Soros György pártja, az ő útmutatásának megfelelően bevándorláspárti politikát folytatnak és semmilyen hazugságtól nem riadnak vissza - reagálta a Fidesz kedden az Együtt képviselőjének kijelentéseire
Barcelona — Szépséges kedveseik támogatásával igyekszenek bravúrt elérni a Barcelona futballistái. A spanyol bajnokság címvédője a Paris Saint-Germainnel találkozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, és szinte reménytelen helyzetben van, hiszen Párizsban az első mérkőzésen a franciák 4-0-ra kiütötték ellenfelüket.
Hatalmas torlódásokat okozott, hogy kedd délután az Árpád hidat a Népfürdő utca és a Róbert Károly körút között lezárták, mert egy veszélyes anyagot szállító jármű megsérült. A helyzet csak 17 óra...
Budapest — Megszűnni látszik az óriási szakadék férfiak és nők bére között Magyarországon, legalábbis az Eurostat felmérése szerint. 2012 óta 20,1-ről 14 százalékra csökkent a különbség a fizetések között.
Több mint 70 magyar tervezésű és gyártású eszközzel bocsátották fel a Sentinel 2B műholdat a Francia Guyana-i Kourou-ból, magyar idő szerint 2017. március 7-én, hajnali 2 óra 49 perckor. A műhold...
Hisztérikusan hajtják fel azoknak a cégeknek az árfolyamait a tőzsdén, ahova Mészáros Lőrinc betette a lábát. Néhány ravasz spekuláns (és a felcsúti vállalkozó) nagyot nyert ezen, de aki most vásárolna, az nagyon megégetheti magát.
A legelszántabb vállalkozók dolgoznak azon, hogy újra lehessen olyan űrjárművet indítani, amely épségben visszatér a földre, így többször is indítható. 35 éve ez ugyan sikerült az amerikai államnak, de nem bizonyult tartós megoldásnak, így 10 éve leállt a program. Most az amazonos Jeff Bezos újít egy óriás rakétával.
Az Eurostat felmérése szerint egyre jobban csökken az óriási szakadék a férfiak és nők bére között Magyarországon. Ön hogy látja: valóban csökkennek a bérkülönbségek a nemek között?
Budapest — Kétszer annyi energiát kell mozgósítaniuk azoknak a sportolóknak, akik gyermekről gondoskodnak. A szülés sokaknak a pályafutásuk végét jelenti, de vannak, akik jó szervezéssel vagy rokoni segítséggel minden problémán felülkerekednek.
Április 7-én adják át az indiai Apollo Tyres gyöngyöshalászi üzemét, a gyártás hetekkel később indul - jelentette be Neeraj Kanwar, a cég alelnöke kedden a Genfi Nemzetközi Autókiállítás sajtónapján....
Egy gyanús jármű miatt evakuálták a London-hidat és a közelben lévő vasútállomást a brit fővárosban - írja az RT. Néhány órával később azonban fel is oldották a tilalmat.
Az ItalianFootballTV videóján az látható, amint egy szemrevaló nápolyi hölgy próbára teszi a Napoli-drukker férfiakat. Volt, aki ellenállt a kísértésnek, ám volt aki nem tudott nemet mondani a formás idomokra.
Filmforgatás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani kedden az esti óráktól szerdán hajnalig a főváros V. kerületében, Kossuth Lajos utca környékén. Ez több közösségi közlekedési járat útvonalát is érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
Matthew Isler, az amerikai hadsereg tábornoka szerint a Moszul nyugati részét védő terroristák meglehetősen szervezetlenek és néhány külföldi katonájuk már megpróbálta elhagyni a várost
Az már eddig sem volt titok, hogy a vadonatúj Audi RS5 a Porsche Panamerában bemutatkozó 2,9 literes, duplaturbós, V6-os benzinessel fog bemutatkozni, sőt, azt is tudni lehetett, hogy milyen teljesítménnyel rukkol majd elő a négykarikások megvadított kupéja. Azonban az Audi RS modellek legfrissebb generációjának első hírnökéről ezúttal minden információ kiderült, és természetesen egy méretes…
A német szövetségi kormány két tagja bírálta, a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke üdvözölte kedden a magyarországi jogi határzár szigorítását
Fejős Éva (50) élete egyik legszebb napjára ébredt. Egyáltalán nem zavarja az írónőt, hogy az ötödik X-be lépett, hiszen nemrégiben teljesült régi álma: édesanya lett.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kedden visszautasította az amerikai kormány azon bírálatát, hogy túl magas az Egyesült Államokkal szembeni német kereskedelmi többlet.
Kegyelmet adott Vlagyimir Putyin orosz elnök Okszana Szevasztidinek, akit hazaárulás miatt hét évi szabadságvesztésre ítéltek, mert Szocsiból sms-üzeneteket küldött Grúziába egy orosz páncélosokat szállító szerelvény mozgásáról - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.