100 évvel ezelőtt már két és fél éve zajlott az első világháború, de a szembenálló felek nem tudtak dűlőre jutni egymással. Az egyik hatalmas résztvevő azonban jobban kimerült, mint a többi, és ez olyan változáshoz vezetett, ami sokkal későbbi eseményeket is meghatározott, például a hidegháborút.
Kit illet meg egészségi állapota alapján a jövedelemadóban személyi kedvezmény, milyen feltételei vannak, mit kell intéznie a jogosultnak? Összefoglaltuk.
Budapest — Az érzelmekre és az értelemre is támaszkodnia kell a színházigazgatóknak, Vajon máshogy irányít egy társulatot egy nő? Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatónője, Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapítója és a nyitás előtt álló Hatszín Teátrum direktora, Gálvölgyi Dorka válaszolt a kérdésre.
A kameruni focista, Pierre Paul Menyoa a gyanú szerint egy Pest megyei családi házban erőszakolt meg egy fiatalkorú lányt hétfőn, s ezután nyoma veszett.
Ez most Trump második rendelete, az elsőt ugyanis már felfüggesztették a bíróságok. Ezt elsőként a hawaii Muszlim Szövetség imámja támadta meg. Ismail Elshikh azt írta a keresetébe, hogy mivel az új rendelet felfüggeszti új vízumok kiadását hat országból érkezők, köztük szíriaiak számára, és az imám anyósa és családtagjai szíriaiak, és jelenleg is Szíriában élnek, ezért nem kaphatnak vízumot…
Tehervonat ütközött össze autóbusszal kedden délután az Egyesült Államokban, Mississippi államban, Biloxi külvárosában. A balesetnek legalább négy halálos áldozata van, és van sok a sérült is - közölték a hatóságok.
Ma folytatódik a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi kihallgatása az ügyészségen. P. László beismerő vallomást tett, de számos kérdés vár még tisztázásra – mondta az atv.hu-nak Brunner Tamás ügyvéd, aki a példátlan bűncselekmény indítékáról is beszélt portálunknak.
A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ Közgyűlése.
Erős robbanás rázta meg szerdán az afgán főváros, Kabul egyik központi kerületét, ahol számos kormányhivatal és nagykövetség, valamint nemzetközi szervezetek irodái és vendégházai találhatók. Minden bizonnyal öngyilkos merényletet követtek el - közölték tisztségviselők és szemtanúk. Az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozó hivatalos források szerint a detonációnak legalább két halálos és tucatnyi…
Pokoli időszakot élt meg Torgyán József családja. Az özvegye, Mária hatvanegy évig élt boldog házasságban a volt politikussal, így nem meglepő, hogy nehéz volt elengednie hű társát.
Bár a foglalkoztattak körülbelül fele nő, csak minden harmadik vezető nő az Európai Unióban, vagyis a nők továbbra is alulreprezentáltak a cégvezetők körében, ráadásul átlagosan közel negyedével...
A Hyundai már régóta híve a hidrogénes hajtásnak, amit a ma megnyílt Genfi Autószalonon leleplezett FE tanulmánnyal tovább erősít. A koreaiak az ix35/Tucson Fuel Cell képében 2013-ban, még ha igencsak korlátozott körülmények között is, de hivatalosan elsőként kínáltak üzemanyagcellás négykerekűt sorozatgyártásban, majd idén év elején a gyártó csatlakozott a Hidrogéntanács létrehozásához, mely egy…
Kövér László, Semjén Zsolt és Szájer József is rajta volt azon politikusok listáján, akiket Orbán Viktor szívesen látott volna államfőnek. A miniszterelnök olyanokban gondolkodott, akik "plusz köröket tudtak volna elérni a Fideszhez képest". Tudósembert azért nem akart a Sándor-palotába, mert ők szerinte európai szaktekintélyeknek akartak volna inkább megfelelni.
A Volvo azon kevés márkák közé tartozik, akik valóban ki tudták húzni a Genfi Autószalon megnyitójáig, így a rengeteg ízelítő és kedvcsináló után most végre teljes valójában megcsodálhatjuk a vadonatúj XC60-at. Formák tekintetében nem okozott nagy meglepetést az autó, de kétségtelenül hatalmas előrelépést jelent az elődhöz képest, mely egyébként a Volvo egyik legsikeresebb modellje volt – a Volvo…