Meghackelt, internetkapcsolattal rendelkező Samsung okostévéket használhatott mikrofonként egyes lehallgatásaihoz az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a WikiLeaks kiszivárogtató portál által frissen közzétett dokumentumok szerint.
Az MSZP szerint Botka Lászlót olyan ügyben próbálják támadni, ami a Fideszhez köthető - közölte az ellenzéki párt reagálva a Fidesz szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra
Ha a fővárosi közlekedési vállalat nem áll elő érdemi béremelési ajánlattal, akkor az Egységes Közlekedési Szakszervezet forgalomlassító akcióval kezdhet nyomásgyakorlásba, írja az Index.
A dél-koreai gyártó, az LG szórakoztató elektronikai fejlesztései mellett egy sor olyan újdonságot is bemutatott idén, amelyek a házimunkát könnyítik meg.
Uniós fellépésre van szükség az európai rizstermelés védelme érdekében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel szerdán.
Évről évre egyre több a női zeneszerző és szövegíró Magyarországon az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület adatai szerint - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.
Gyűjti be az Apple az új szabadalmakat, amelyek feltételezhetően az iPhone 8 fejlesztéséhez kellenek. A jóváhagyott szabadalmak alapján izgalmas irányok rajzolódnak ki 3D-s szelfikről, az arc...
Szerinte ő csak rendes újságíróként dolgozott, de időközben értesült arról, hogy Magyarországon a hivatalok megpróbálják hitelteleníteni a sajtó képviselőit.
A Sportorvosi Központban jártak a nemzetközi hírű magyar artisták, többszörös Guiness-rekorder Rippel fivérek, akik huszonnyolc éve lépnek fel a világ színpadain. Kondíciójuk, az egészségük megőrzése mindkettejük számára rendkívül fontos, ezért is vettek részt az intézményben egy komplex teljesítménydiagnosztikai kivizsgáláson. A szereplésekre való felkészülés során végzett edzésprogramjukról, a…
Félbeszakították szerdán Ungváron a női jogok érvényesítését és a családon belüli erőszak elleni fellépést szorgalmazó nőnapi rendezvényt a Karpatszka Szics szélsőjobboldali szervezet aktivistái, azzal az indokkal, hogy az akció szervezői burkoltan a homoszexualitást népszerűsítik
Budapest - Deák Kristóf meglátogatta a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola diákjait, vagyis a Mindenki című Oscar-díjas filmjének kórustagjait. Sajtótájékoztatót tartottak, amin a készítők és az egyik főszereplő, Gáspárfalvi Dorka is részt vett.
A Fidesz szerint Brüsszel és a Soros-szervezetek heves támadást indítottak Magyarország ellen a határzárral kapcsolatos szigorítások és a bevándorlók megállítása miatt
Tűzifa szállítókat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársaival közösen február második felében. Az akció során többek között 25 köbméter eredetigazolás nélküli tűzifát zároltak a szakemberek. Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a NÉBIH ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek körültekintőek tűzifa…
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének felesége, Parragh Bianka kerülhet a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába - tudta meg a kormányügyekben jól informált origo.hu. A portál...
Az idén az eddig vártnál sokkal erőteljesebb növekedés várható a brit gazdaságban, a következő években azonban valószínűleg jelentősen lassul a növekedési lendület a következő pénzügyi évre szerdán előterjesztett költségvetési tervezet szerint.
London – A Bayern München szurkolói vécépapír-gurigák pályára dobálásával tiltakoztak a magas jegyárak ellen csapatuk keddi, Arsenal vívott, idegenbeli labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Megközelíti a januári értékesítési csúcsot a lakossági állampapírok februári állománynövekedése az ÁKK legfrissebb közleménye szerint. A 343 milliárd forintos emelkedés motorjai a Féléves, a Kamatozó...
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Idén 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésre, ez több mint 2,5-szerese a támogatásra 2010-ben fordított összegnek - mondta el Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek
Magyarországon 2016-ban 5,1 millió nő élt, ez a teljes népesség 52,3 százalékát jelenti, vagyis ezer férfira 1097 nő jutott - derül ki Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a nemzetközi nőnap alkalmából készített, az MTI-hez szerdán eljuttatott összeállításából.
Már hónapokkal a közelgő szülinapom előtt utalgattam rá Árpinak: ajándékként arra vágyom, hogy egyszerre kényeztessenek Laci és ő: a két pasi, akiért odavagyok.
Ha kabát nincs, láncfűrész is jó lesz – gondolhatta a 18 éves R. Ádám, miután sikertelenül próbálta elrabolni hozzátartozója kabátját, helyette beérte a motoros szerszámmal.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán. A csökkentéssel a benzin...
A növekvő politikai bizonytalanság hatására visszaeshet a felvásárlási és fúziós tranzakciók száma 2017-ben az előző évi várakozásokhoz képest. Míg 2016-ban a vállalatok 64%-a számított növekedésre,...
Már korábban írtunk róla, hogy miután Mészáros Lőrinc két magyar tőzsdei cégbe is beszállt, valósággal felrobbant a kispapírok forgalma, a befektetők ráugrottak mindenre, amit csak érnek. ...