2017. március 9. csütörtök

márc. 9
9:27
Tegnap óta bömbölnek a BKK jegyautomatái (hirado.hu)
Szerda óta friss szoftverrel üzemelnek a budapesti jegyautomaták, a fejlesztés számos ráncfelvarrást és új funkciót adott a gépeknek, köztük azt a rémes 10 másodperces szirénázást is, amit a procedúra végén hallhat a vásárló.
márc. 9
9:27
A nap ábrája: ennél a 3 banknál vesszük fel a lakáshiteleket (Portfolio)
Az OTP a lakáshitelek 29%-át, a Fundamenta a 22%-át, a K&H pedig a 16%-át nyújtotta tavaly - derül ki saját számításunkból. Címünk persze kissé pontatlan, a három szereplőből ugyanis egy...
márc. 9
9:27
Ostromlott kórház: Emelkedett a halálos áldozatok száma (ATV)
Az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője csütörtökön közölte, hogy emelkedett az előző nap egy kabuli katonai kórház ellen elkövetett támadás áldozatainak száma: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számlájára írható rajtaütés során 49-en vesztették életüket és 76-an sebesültek meg.
márc. 9
9:29
Pölöskeiné: csillapodnak a kedélyek a szakmai érettségik ügyében (Alternatív Energia)
Valójában más a helyzet: diákok és szakemberek egyaránt tiltakoznak.
márc. 9
9:29
Tizenhét sertés égett halálra Tiszaföldváron (hirado.hu)
Tizenhét sertés elpusztult két kigyulladt melléképületben csütörtök hajnalban Tiszaföldváron, huszonkét állatot sikerült megmenteni.
márc. 9
9:30
Tőzsde – Mínuszban indult a kereskedés Európában (GazdaságPortál)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,15 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,31 százalékkal csökkent. A frankfurti DAX index 0,33 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,38 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,12 százalék csökkenéssel kezdett. Madridban 0,06 százalékkal csökkent az…
márc. 9
9:31
Növekszik a kabuli támadás áldozatainak száma (hirado.hu)
A sebesültek száma közel az ötvenhez.
márc. 9
9:33
Steep - ingyen kipróbálható lesz a hétvégén (GameStar)
A téli sportok szerelmesei többé-kevésbé megtalálhatták számításaikat a Ubisoft extrém sportjátékában, de aki esetleg még nem kapott kedvet a Steephez, az a hétvége folyamán talán meggondolja magát, hiszen bárki számára elérhető lesz a síparadicsom.
márc. 9
9:33
Holnap lesz a Székely Szabadság Napja (hirado.hu)
A szervezők idén is 20-30 ezer ember részvételére számítanak.
márc. 9
9:39
Sokkoló: barátnője húgát erőszakolhatta meg Budapesten a kameruni focista (Blikk)
A saját barátnője fiatalabb testvérét erőszakolta meg az a 24 éves kameruni férfi, akire a rendőrség már 300 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
márc. 9
9:39
Tenisz: az olimpiai bajnok remekelt Indian Wellsben (She)
A tavaly olimpiai bajnok Monica Puig mindössze két játékot veszítve jutott tovább a második fordulóba az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna női versenyében.
márc. 9
9:41
Mi történt? Ihatatlan, rózsaszín víz folyik a csapból (Blikk)
Onoway – Ihatatlan, rózsaszín víz folyt a csapból a kanadai Onowayben.
márc. 9
9:42
Támogatás és kölcsön kapható infokommunikációs fejlesztésekre (Adózóna)
Már pályázható három infokommunikációs fejlesztéseket támogató kombinált hitelprogram, összesen 57,5 milliárd forint értékben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – olvasható az NGM honlapján.
márc. 9
9:45
Ország-világ előtt vallott szerelmet Pumped Gabo (Blikk)
Romantikus oldaláról mutatkozik be Pumped Gabo a Gyertek át! március 10-i adásában, az ismert celeb ugyanis ország-világ előtt szerelmet vallott párjának, Sebestyén Áginak.
márc. 9
9:45
Megesküdött az államtitkár: Paks 2 nem drágul (Alternatív Energia)
Csepreghy Nándor elmondta, a beruházás 2018-ban indul.
márc. 9
9:45
"Sztálin legjobb magyar tanítványa" - 125 éve született Rákosi Mátyás (hirado.hu)
A nevével fémjelzett korszak a magyar történelem legsötétebb évei közé tartozik, magát Rákosit, a véres kezű diktátort a mai napig az egyik, ha nem a legellenszenvesebb politikusnak tartják.
márc. 9
9:45
Újabb fordulat Mészárosék cégénél - Megremegtek a kezek (Portfolio)
Mészáros Lőrinc részesedést szerzett a magyar tőzsdén jegyzett Konzumban, azóta elszállt a cég részvényárfolyama Most ajánlatot tettek a vállalat összes részvényére a nagytulajdonosok, ami technikai...
márc. 9
9:45
Megmételyezi a zöldségpiacot a magas áfa (Pénzcentrum)
Kilónként kétszáz forintot nyer, aki feketén árusíja a paprikát....
márc. 9
9:47
Vádat emelhetnek a részeg tini ellen, aki brutális balesetet okozott Fertőszentmiklóson (Blikk)
Elképesztő felelőtlenség miatt történt baleset Fertőszentmiklóson: a 28 éves sofőr ugyanis egy részeg tininek adta át a kormányt, aki balesetet okozott, majd a sérülteket hátrahagyva elemenkült.
márc. 9
9:47
Parragh: Régóta nem állt ilyen jól az ország (hirado.hu)
A magyar gazdaságnak megvan a lehetősége a versenyképességi fordulat végrehajtására, amelynek alapja a tudás, a tudáslapú gazdaság - mondta Parragh László.
márc. 9
9:47
Jövő ősszel lehet újabb skót függetlenségi népszavazás (Portfolio)
A skót miniszterelnök szerint 2018 ősze "észszerű időpontja" lehet a skóciai függetlenségről szóló esetleges újabb népszavazásnak, de erről döntés még nincs. Nicola Sturgeon a BBC televíziónak...
márc. 9
9:48
Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat (HR Portál)
Többek között a gyepgazdálkodás területén, a számítógépes nyelvészetben és műszaki tudományokban elért eredményekért kaptak díjat a nyertes kutatók.
márc. 9
9:49
Gyakorlatibbá vált a szakápolók mesterképzése (hirado.hu)
A szakápolók átalakított egyetemi mesterképzése már sokkal inkább klinikai gyakorlati jellegű - mondta Betlehem József miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
márc. 9
9:49
Irgalmatlan mennyiségű pénzt herdáltak el a bankok Clinton bukására (Portfolio)
Rekordmennyiségű pénzt öltek bele az Egyesült Államok legnagyobb bankjai a tavalyi elnökválasztásba, szinte kivétel nélkül Clintont támogatták, aki végül elbukta a Fehér Házért folytatott küzdelmet....
márc. 9
9:51
Kiakadtak a skótok: 2018-ban szétszakadhat Nagy-Britannia? (Privátbankár)
Az előző skót népszavazás a függetlenségről elbukott, de az koránt sem biztos, hogy 2018-ban is ez lenne az eredmény.
márc. 9
9:51
Emeli a tétet a negyedik Nagy-Szín-Pad! verseny (ProfitLine)
Májusban kezdődik a Nagy-Szín-Pad! negyedik szériája; a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyén nyolc zenekar és előadó: a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons indul a rangos díjakért.
márc. 9
9:51
A Váci út lehet a főváros új zöldfolyosója? (Portfolio)
A 2008-as évet követő ingatlanpiaci válság után ugyan sokan megkérdőjelezték a Váci úti folyosóban rejlő fejlődési potenciált, azonban mára már egyértelmű, hogy az ingatlanfejlesztési kedv a XIII....
márc. 9
9:53
Jó hírek Kínából – rég nem volt ilyen olcsó az élet (Privátbankár)
Bár a termelői árak 9 éves csúcsra jártak, az infláció két éves mélyponton alakult.
márc. 9
9:57
BL: a Barca-játékos egy mozdulattal elrontotta a győzelmi csapatképet (She)
Miután a Barcelona labdarúgócsapata történelmet írva 6–1-ra megverte a Paris Saint-Germaint, és így 6–5-ös összesítéssel továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, teljesen megérdemelt volt az örömünnep. A győzelmi csapatképet is csak egy apróság rontotta el: az, hogy Jérémy Mathieu nem tudta visszafogni magát a hátsó sorban…
márc. 9
9:57
Egy dán fiú talált egy Messerschmittet (444.hu)
A 14 éves kiskamasz egy iskolai projekten dolgozott, amikor a pilóta maradványaival együtt megtalálta a második világháborús vadászgépet.
márc. 9
9:59
Több mint 20 ezer mianmari kért menedéket Kínában (444.hu)
A mianmari biztonsági erők riasztó mértékben és súlyossággal lépnek fel a mianmari Arakán államban élő rohingya kisebbséggel szemben.
márc. 9
10:01
Vészharangot kongat a RAND: az oroszok másfél nap alatt győzhetnek (444.hu)
A világ legnagyobb katonai elemzőközpontja szerint rengeteg fegyvert és katonát kellene Európa keleti felébe telepíteni, azonnal. A Baltikum most teljesen kiszolgáltatott.
márc. 9
10:03
Kanyaró - Meghalt egy kétéves kislány (Alternatív Energia)
Magyarországon is terjed a járvány.
márc. 9
10:03
Az arab koalíció tiltott eszközzel támad (hirado.hu)
A kazettás bombák alkalmazását nemzetközi egyezmény tiltja.
márc. 9
10:03
Irgalmatlan mennyiségű pénzt herdáltak el a bankok Clintonra (Portfolio)
Rekordmennyiségű pénzt öltek bele az Egyesült Államok legnagyobb bankjai a tavalyi elnökválasztásba, szinte kivétel nélkül Clintont támogatták, aki végül elbukta a Fehér Házért folytatott küzdelmet....
márc. 9
10:03
Még túl sokra nem mész vele, de 1,4 millió magyarnak már van (Pénzcentrum)
Már MÁV-bérletet is lehet vele vásárolni....
márc. 9
10:03
Óriás hibriddel vetíti előre jövőjét az Audi - itt a Q8 Sport (Auto Pult)
Az Audi természetesen tisztességes offenzívával érkezett meg a Genfi Autószalonra, mi több, az ingolstadtiak standján a széria modellek mellett látványos tanulmánymodellek is helyet kaptak. Ilyen a potens hibrid hajtáslánccal rendelkező Q8 Sport Concept is, amely a technológiai újdonságokat egy óriási SUV bőrébe bújva tálalja a közönségnek.
márc. 9
10:03
Galéria: Futballtörténelmet írt a Barcelona (ATV)
Ekkora fordítás eddig nem volt a BL történetében: a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsét a PSG nyerte 4-0-ra, a Barcelona azonban képes volt fordítani. Roberto góljával 6-1 lett a meccs vége, összesítettben 6-5-re nyert a Barcelona.
márc. 9
10:05
Lázadnak a bírák - Saját elnöküket perlik (Alternatív Energia)
"Előírja, hogy ki és mit gondolhat."
márc. 9
10:05
Amal Clooney-nak várandósan is jól áll a kosztüm - kivirult a terhességtől (hirado.hu)
Az ügyvédnő még javában dolgozik, pedig pár hónap és megszületnek ikrei.
márc. 9
10:05
Parragh: a feleségemet hívják az MNB-be (Portfolio)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megerősítette az mfor-nak, hogy felesége, Parragh Bianka kerülhet a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába. A portálnak úgy nyilatkozott...
márc. 9
10:06
Az EKB kamatdöntő ülése után akár 1.04-ig erősödhet az euró/dollár (GazdaságPortál)
Ma délután tartja az Európai Központi Bank soron következő kamatdöntő ülését, ahol várhatóan megkérdezik a jegybankelnököt, hogy készül-e a forgatókönyv az eszközvásárlási program későbbi leépítésére – mondta el Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense. Forrás: GazdaságTV.hu
márc. 9
10:07
Pár éven belül eltűnhetnek a dízelautók az utakról (hirado.hu)
Több nagyvárosban felmerült a dízelautók kitiltása. Ezeket elektromos vagy hibrid járművek válthatják.
márc. 9
10:07
Megint kiakasztották Mészáros Lőrinc cégének az árfolyamát (Portfolio)
Zajlanak az események a magyar kispapírok között, az elmúlt napokban nagyot emelkedett Konzum és FuturAqua árfolyama limittel 20 százalékot esett, míg az Opimus papírjaival felfüggesztették a...
márc. 9
10:09
Ryzen processzorhoz is jók az Arctic Freezer 33 hűtők (PCWorld)
A legújabb széria Intel és AMD foglalatokkal egyaránt kompatibilis - például az új AM4-gyel.
márc. 9
10:09
Indul az évszázad pere: mindent tagad a Samsung vezérkar (Privátbankár)
Dél-Koreában ismét bíróság elé állították az alelnököt, továbbra is tagadják, hogy közük van a korrupciós botrányhoz.
márc. 9
10:09
Mass Effect: Andromeda - temérdek tennivaló vár a bolygókon (GameStar)
Folytatódik a Mass Effect: Andromeda játékmenetének bemutatása, ezúttal két planétán fordulunk meg és megismerhetjük, hogyan működik a felfedezésük a gyakorlatban.
márc. 9
10:09
A magyar-horvát barátságot méltatta Latorcai (hirado.hu)
Zágrábi beszédében a két nemzet több száz éves együttműködését dicsérte, valamint felhívta a figyelmet az illegális bevándorlás jelentette veszélyre is.
márc. 9
10:11
25 éves a hőskor gyilkosa, a Commodore Amiga 600 (PCWorld)
A '90-es évek elején fiatalságuk virágát élők szemében most teljesen jogosan jelenhet meg néhány kósza könnycsepp, a Commodore gépe volt az utolsó igazi mikroszámítógép. Az elbaltázott modell tárta szélesre a kaput a PC-k előtt.
márc. 9
10:11
A legdrágább és legpusztítóbb olajtermelési módszeren spórol a Shell (Privátbankár)
Nagyon drágán és nagyon környezetpusztító módon lehet olajat termelni olajhomokból - a Shell most szinte teljesen visszavonul a kanadai mezőkről, hogy spóroljon.

Keresés