Legalább másfélmillió dollárt raboltak el rendőrnek öltözött fegyveresek a johannesburgi nemzetközi repülőtéren, miután járműveikkel behajtottak a légikikötő egyik biztonsági területére és feltartóztatták a biztonsági őröket - közölte csütörtökön a Times Live című dél-afrikai lap.
Egy talált aranykincs miatt mészárolhattak le egy négytagú francia családot február közepén a nyugat-franciaországi Nantes közelében, Orvaul községben.
Kína és Új-Zéland után az Amerikai Egyesült Államokban is szabadalmi oltalmat kapott a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. új technológiája, amely a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) hatékonyabb és olcsóbb előállítását teszi lehetővé a jövőben. A csökkentett deutériumtartalmú vizet mint hatóanyagot 2015-ben regisztrálták az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) rendszerében.
Nem akármilyen hisztit vág le a lengyel a kormány azután, hogy ellenkezése dacára újraválasztották Donald Tuskot az Európai Tanács elnökének. A kormánypárt elnöke az EU-t temeti, nekimegy...
A kis Alfie Lunn-nak kellett volna egy hivatalos találkozó keretein belül átadnia egy virágcsokrot II. Erzsébetnek, a fiú azonban nem igazán lelkesedett a feladattól.
A Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Rosztov vendégeként a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. Az angol klub szurkolói, ha a csapat játékával nem is, a fogadtatással elégedettek lehettek.
A magyarországi vezérigazgatók bíznak abban, hogy saját cégük növekedni fog a következő egy évben, a magyar és a világgazdaság prosperitásával kapcsolatban viszont kevésbé optimisták. A célpiacokat tekintve az Egyesült Államok és Kína szerepe felértékelődött, első helyen azonban továbbra is Németország áll. A megkérdezett döntéshozók az innovációban és a humánerőforrás fejlesztésében látják a…
Álmos kereskedéssel teltek a tengerentúli tőzsdék első órái. A három nagy index egyike egyike sem tudott 0,1%-nál nagyobb elmozdulást produkálni. Aztán a nap második felében esni kezdtek a...
Újabb, ezúttal egy Kőbányán található ingatlant vásárolt az Appeninn, ezzel lehetővé téve egy komolyabb ingatlanfejlesztés megvalósítását. A megvásárolt ingatlanhoz tartozó területtel együtt a vállalat 4029 négyzetméteres telken elhelyezkedő 8711 négyzetméteres irodaházzal rendelkezik a X. kerület kiemelt részén. Az egy tömbben elhelyezkedő ingatlanok összevonása kiváló lehetőséget teremt új…
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
Az állami intézményekben tanuló általános és középiskolai diákok, egyetemisták tízezrei sztrájkoltak és vonultak utcára Spanyolország mintegy 50 városában csütörtökön, követelve az előző kormányzati ciklusban bevezetett, rendkívül sokat bírált oktatási törvény és az oktatást érintő korábbi megszorító intézkedések visszavonását.
Németországban nagymértékben emelkedett Angela Merkel választói támogatottsága, a kancellár így ismét kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz előtt áll egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint
A Lyon-Roma meccsen hat, a Gent-Genk belga rangadón hét gólt láthatott a közönség a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntős párharcainak első, csütörtöki mérkőzésein
A magyarországi akvizíciós piac becsült mérete 2016-ban megközelítette az 1,61 milliárd dollárt, mintegy hat százalékkal bővült az előző évhez képest - derült ki az EY, a világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadást nyújtó vállalatának M&A Barométer felméréséből.
A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a tokaji borok vitték a prímet a XVI. Országos Syngenta Borversenyen, ahol az ország összes bortermelő térségéből benevezett 459 nedű közül a legjobbnak választott tizenháromból hetet készítettek a történelmi borvidék borászai - derült ki a siófoki díjátadó ünnepségen csütörtök este.
A Magyar Nemzeti Bank új minősítés, a "fogyasztóbarát lakáshitel" bevezetésével élénkítené a banki árversenyt. A cél a kamatfelárak csökkentésén túl az átláthatóság növelése.
Tovább csökkent a Németországba érkező menedékkérők száma, februárban 14 289 ember érkezését regisztrálták, a januári 14 476 után - közölte szerdán a német szövetségi belügyminisztérium.
Mezőkövesd — A tűzoltók munkáját szakértőként segíti, tiszteletbeli polgárőr, törvénysértést pedig még soha nem követett el a vakon élő N. Zoltán, most mégis vádlottként áll majd a bíróság elé.
Budapest — Nem mindig édes az élet, keserű vita dúl Alekosz és Baukó Éva között. A ValóVilág egykori győztese közösségi oldalán fakadt ki, mert szerinte a nő ki akarja őt tenni a produkcióból.