Moszkva — 2009-ben vetítették utoljára Magyarországon a kultikus szovjet sorozatot, A tavasz tizenhét pillanatát, azóta a hazai rajongók keveset hallottak a szériáról és a szereplőkről. Pedig még ma is előkerülnek a sorozattal és annak főszereplőjével kapcsolatos viccek – amelyek egyébként az egykori Szovjetunió területén a közbeszéd részévé váltak.
A néptánctól a flamencóig, a kortárs koreográfiáktól a klasszikus balettig a műfaj szinte minden spektrumából kínál valami csemegét a közönségnek március 31
Budapest – 16 év börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 42 éves férfit, aki tavaly márciusban kirabolt egy sportboltot az V. kerületi Károlyi utcában.
A Bihar megyei törvényszék első fokon érvénytelenítette a Bihar megyei önkormányzatnak azt a határozatát, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát, Pásztor Sándort választották a testület élére - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség.
Bencsáth Boldizsár, a Budapesti Műszaki Egyetem CrySyS Adat- és Rendszerbiztonsági Laboratóriumának adjunktusa beszélt az információs hadviselésről, és arról, hogy próbáltak betörni a magyar Honvédelmi Minisztérium levelezésébe.
Ez idő szerint még lehetetlen megmondani, hogy a tervezett intézkedések melyikéből is lesz valóság, tény azonban, hogy a kiszivárgott elképzelések szerint a kormány ismét nekiugrana a külföldi tulajdonban lévő magyarországi kiskereskedelmi láncoknak. Csakhogy az utóbbiaknak szánt újabb „pofonok” gyaníthatóan nekünk, vevőknek is fájnának.
Japánban szombaton megemlékeztek a hat évvel ezelőtti hatalmas földrengés és szökőár, valamint a természeti katasztrófa miatt bekövetkezett fukusimai atomerőmű-balesetről.
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 2-1-re legyőzte a hét közben a Bajnokok Ligájában nyolc közé jutott Borussia Dortmundot a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
A Telekom Veszprém házigazdaként 34-28-ra legyőzte a német Flensburg-Handewitt csapatát a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, szombaton.
Sandokan rémtetteinek híre bejárta a maláj szigetvilágot, még a távoli Európába is eljutott. A maláji tigris bátran fölvette a harcot a brit birodalom és szövetségesei ellen. Kalandjait vasárnap esténként az M3 csatornán követhetjük nyomon.
Az idei hannoveri CeBIT kiállításon 21 magyar cég mutatkozik be, Magyarország a jövőben partnerországa szeretne lenni Európa legnagyobb digitális szakkiállításának - közölte a Design Terminál (DT) az MTI-vel.
Budapest — Tóth János címmel március 9-én startolt a Duna Tv-n a Munkaügyek című irreality show-ból ismert balfácán saját sorozata, amely hasonlóan feketekomédia, de közelebb áll a szürke valósághoz. A Mucsi Zoltánra (59) írt karakter állás- és barátnő-keresgélés közben verekedésbe is keveredik.