Egyesült Államok - Elképesztően cukin reagál az a kisfiú, aki először látja meg tisztán édesapját. A kilenc hónapos Reagen Caldwellnek eddigi élete során több egészségügyi problémával kellett megküzdenie, többek között a látása is sérült.
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint "jogelvbe valószínűleg ütközik, de jogszabályba nem", hogy nem engedték leszállni szombaton Hollandiában a török külügyminiszter repülőgépét
Hiába, no, repül az idő, ha történnek a dolgok! A magam részéről búcsúzom, de maguk ne menjenek sehova, úgysincs miért. Borús az ég, esőre áll. Maradjanak inkább itt, Botos Tamással! Viszlát!
A kormány számára fontos az idős emberek hétköznapi biztonságának megteremtése, a gondozásra szorulók segítése. Ennek biztosítása érdekében a kormány hat év alatt 40 százalékkal bővítette a házi gondozásban részesülők körét, és megduplázta a gondozók létszámát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Szankciókat kért vasárnap a másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon az ellen, aki az őt jelölő pártból, a jobbközép Köztársaságiaktól felelős az elnökválasztás favoritjának számító Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszterről készült antiszemita karikatúra megjelenéséért.
Új elnök került a nagyobbik alkuszszövetség, az FBAMSZ élére. Papp Lajos leköszönő és Sebestyén László új elnökkel a biztosítási alkuszok helyzetéről, szabályozási és piaci kihívásairól beszélgettünk...
Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, melyekre ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM). Az önkormányzatok...
A hiper- és szupermarketek megadóztatásának harmadszor is nekifut a kormány, és a nyilvánosságra került ötletek sokkal több területen lehetnek hasznosak, mint a kormány gondolná!
Bírálta az izraeli kormány politikáját és békeaktivista csoportokkal találkozott Richard Gere amerikai filmszínész Izraelben, ahova Norman című, amerikai-izraeli koprodukcióban készült új filmje népszerűsítésére érkezett.
Eddig 437 ezren kérték az adóhatóságtól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásának tervezetét, erre még március 16-áig van lehetőségük az adózóknak – mondta az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Indian Wells — A 25. helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában legyőzte az amerikai Varvara Lepchenkót az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna 7,67 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában – 2 óra 57 perc alatt 4:6, 7:6, 6:2-re nyert.