2017. március 13. hétfő

márc. 13
15:09
Dühös aktivisták éppen befalazzák egy bank bejáratát (Privátbankár)
Amíg ők dolgoztak, a bank munkatársai az ablakon át menekültek.
márc. 13
15:09
Közeledik felénk a nyugdíjcunami, csak senki nem meri bevallani (Portfolio)
A magyar lakosság megállíthatatlan öregedése fenyegető demográfiai cunamiként tornyosul a nyugdíj, az egészségügyi és a szociális ellátó rendszerek fölé. Mégis úgy beszélünk e rendszerek jövőjéről,...
márc. 13
15:09
Több teljesítményszinten érkezik az első teljesen elektromos Porsche (Auto Pult)
Már régóta nem titok, hogy hamarosan érkezik a Porsche első teljesen elektromos modellje, mely a Mission E koncepció formáit és megoldásait örökli majd meg, amivel bizony rögtön a piac egyik, ha nem a legfejlettebb villanyos négykerekűje lesz. Mostanra ráadásul már az is biztossá vált, hogy az újdonság több teljesítményszinten is elérhető lesz majd, és egyéb finomságokkal is készülnek a németek.
márc. 13
15:09
Felújítják a Lánchidat, de nem azért, hogy letereljék róla az autókat (444.hu)
Két és fél évig tart majd a munka. Ha kész lesz, kicsit könnyebb lesz majd biciklivel átkelni.
márc. 13
15:11
Hujber Ferencet valaki véletlenül beejtette egy LSD-tartályba, közvetlenül ezután pedig a TV2 Mokka című reggeli műsorának vendége volt (444.hu)
Kevés ilyen meglepő beszélgetés volt eddig a magyar televíziózás történetében. Tudták például, hogy Jézus Krisztus volt kora Stohl Andrása?
márc. 13
15:12
Eljött az idő - A skót kormányfő felhatalmazást kér az újabb függetlenségi népszavazásra (ProfitLine)
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy a jövő héten felhatalmazást kér a skót parlamenttől az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásához szükséges lépések megtételére.
márc. 13
15:14
Retorzió várhat Hollandiára? (ProfitLine)
Biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók - jelentette ki Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn Ankarában részletek említése nélkül.
márc. 13
15:15
Június végéig Javier Sabaté irányítja a kéziválogatottat (Blikk)
Budapest – A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége június 30-ig meghosszabbította a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztján Javier Sabaté, valamint stábja megbízatását.
márc. 13
15:17
Hullik a haja? Most megtudhatja, mit tehet ellene (Blikk)
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hullást is tapasztalhatunk. Ez a folyamat fokozódhat hormonális változások, stressz és különböző betegségek hatására. Dr. Vincze Ildikó, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa elárulja, hogy mi állhat pontosan a hajhullás hátterében, illetve abban is segít, mit tehetünk ellene.
márc. 13
15:21
La Liga: Nagyot hibázott Luis Enrique, miatta úszik el a Barca bajnoki címe? (Agroinform)
Ha azt gondoltad, hogy Messi, Neymar vagy Suárez a kulcs a katalánok győzelméhez, akkor nagyot tévedtél.
márc. 13
15:21
Szabadlábra helyezik Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt (ATV)
Elfogadta hétfőn az egyiptomi ügyészség azt az indítványt, hogy helyezzék szabadlábra Hoszni Mubarak volt elnököt - tudatta hétfőn az egykori államfő ügyvédje.
márc. 13
15:23
Tusk nem megy el a lengyel ügyészség meghallgatására (ATV)
Európai Parlamenti elfoglaltságai miatt nem tud megjelenni a lengyel ügyészség szerdai meghallgatásán Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, egykori lengyel kormányfő, akit nemrég tanúként idézték be a lengyel katonai elhárítás volt főnökei ellen folytatott eljárásban.
márc. 13
15:24
Az Alapjogokért Központ megtámadta a "nolimpiás" határozatot (Gondola)
Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) "nolimpiás" népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz
márc. 13
15:24
Brutális gyilkosság: átszúrta lakótársa tüdejét az agresszív debreceni férfi (Blikk)
Debrecen - Mellkason szúrta ittas lakótársát egy szintén részeges férfi. A sértett rövid időn belül életét vesztette.
márc. 13
15:24
Tiltakozás a köbön - Befalaznak egy bankot a Putyin politikája ellen tüntetők (Alternatív Energia)
márc. 13
15:26
Tanúként állhat Tusk a lengyel ügyészség elé (Gondola)
Donald Tusk, az Európai Tanács múlt héten újraválasztott elnöke, volt lengyel kormányfő tanúmeghallgatását rendelte el a varsói kerületi ügyészség a lengyel katonai elhárítás volt főnökei ellen folytatott eljárás keretében
márc. 13
15:26
Vészhelyzet: két halálos áldozatot követelt a lavina Ausztriában (Blikk)
Bécs – Ugyan valamivel enyhült a helyzet, de 2200 méter feletti magasságban továbbra is fokozott lavinaveszély van az Ausztria nyugati részén fekvő Tirol és Vorarlberg tartományban, az ötös fokozatú skálán hármas riasztás van érvényben - közölte a Die Presse című osztrák lap hétfőn.
márc. 13
15:26
Hadházy: Majtényi megmutatta, milyen lenne egy igazi államfő (Alternatív Energia)
Az LMP nem talált olyan elemet Áder beszédében, amelyre reagálni lehetne.
márc. 13
15:27
Új módszere van a csalóknak – ha ilyet kapsz, ne nyisd meg! (Privátbankár)
Dropbox linkeket küldenek e-mailben, rohamosan nő a fertőzések száma.
márc. 13
15:28
Egy hónap múlva Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (Gondola)
2017. április 6-13. között rendezik meg Budapesten a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, de már március 21-én, kedden megkezdődnek az eseményhez kötődő programok:
márc. 13
15:28
Tudta? Ez a különbség az allergia és a nátha között (Blikk)
Az allergia és a nátha könnyen összekeverhetőek, hiszen hasonló panaszokkal jelentkeznek.
márc. 13
15:29
Végre normális kamatok lesznek, nem is akárhol (Privátbankár)
A hét közepén összeül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris tanácsa, és minden bizonnyal kamatot emel. Ez még nem lenne olyan érdekesség, de most döntő változás érlelődik: vélhetően egy emelési ciklus indul, amely kivezet a modern pénzügy történetében példátlan kamattalanságból, legalábbis Amerikában.
márc. 13
15:30
Ők voltak az idei legjobb hokisok - reakciók (Sport365)
A MOL Ligában szereplő klubok megszavazták az idei szezon legjobbjait.
márc. 13
15:32
Kézilabda: Egyelőre marad a szövetségi kapitány - menetrend (Sport365)
Június végéig Javier Sabaté vezeti a férfi kézilabda-válogatottat.
márc. 13
15:33
Brutális támadás: lopott telefon miatt vertek agyon egy fiatalt - videó (Blikk)
A brutális támadás Manchester belvárosában történt, egy biztonsági kamera rögzítette a jelenetet.
márc. 13
15:35
Szexi: mit keres Emily Ratajkowski csipkés fehérneműben az utcán? - videó (Blikk)
A világ legjobb mellű nője, Emily Ratajkowski még az olyan hétköznapi dolgokat, mint a kutyasétáltatást is szuperszexisen csinálja!
márc. 13
15:39
Fillon: Én tudom, merre húz Merkel szíve (ATV)
A másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, tudja merre húz Angela Merkel szíve az elnökjelöltek között.
márc. 13
15:42
Ítélet született a kecskeméti anya ellen, aki a kerti WC-be dobta újszülöttjét (Blikk)
Miskolc - Tíz év börtönbüntetésre ítélte az újszülöttjét egy kerti WC-be rejtő nőt a helyi törvényszék hétfőn.
márc. 13
15:42
A holland helyett francia zászlót égettek a rettenetesen dühös törökök (444.hu)
Azért ha háború lesz, a térképet nézzék meg kétszer.
márc. 13
15:44
Népszavazáson döntetnének a római parti mobilgátról (444.hu)
Kiderült, hogy nemcsak közvetlenül a Duna-parton lehet megépíteni. Az ellenzék ráugrott a lehetőségre.
márc. 13
15:45
Álommunka? Már megint fizetést emel a Lidl (Privátbankár)
Örülhetnek a Lidl dolgozói, hiába próbálja szívatni a kormány a boltot.
márc. 13
15:45
Újabb 200 milliárdot adott a bankoknak az MNB devizáért cserébe (Portfolio)
Újabb finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton meghirdetett tenderre beérkezett 275 milliárd forint ajánlatból 200 milliárd forintot fogadott...
márc. 13
15:45
Nagy baklövés lehet a házhozszállítás megadóztatása (Pénzcentrum)
Valóban környezetromboló lenne a webáruház?...
márc. 13
15:46
Orbán csicskázással válaszolt Vona ügynöközésére (444.hu)
Nagy előrelépés a múltkori buzizáshoz képest.
márc. 13
15:47
5 és fél milliárd forintot kivesznek a magyar McDonald's-ból - mire kell a pénz? (Privátbankár)
Azt mondják, nem csökkentik a magyarországi aktivitást, de többet nem árulnak el a háttérről.
márc. 13
15:51
Nem adták fel a keresést: újra nyomoznak az eltűnt Maddie ügyében (Blikk)
Lisszabon — Újra nyomoznak Madeleine McCann eltűnésének ügyében a rendőrök!
márc. 13
15:53
Megrugdosta a mentőst egy ápolásra szoruló férfi Murakeresztúron (Blikk)
Murakeresztúr - Többször is megrúgott egy hozzá kiérkező mentőápolót egy 58 éves férfi. Az illetőhöz a rendőrök hívták ki a mentőket, miután ő árokba hajtott.
márc. 13
15:55
Elképesztő: 4,5 kiló kokaint csempészett testén a férfi - fotó (Blikk)
New York – Négy és fél kiló kokaint csempészett nadrágja alatt a manhattani-i férfi.
márc. 13
16:00
Hoppá: mit csinál Vajna Timi Lakatos Márk új műsorában? (Blikk)
Ma este indul a Viasat3 csatornán Lakatos Márk új műsora, a Stíluspárbaj!
márc. 13
16:00
Holland-török konfliktus - Reagált a miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalnak.
márc. 13
16:02
Várható volt: Íme Bayer Zsolt anyázós válasza Kiss Tibi versére (Blikk)
Megérkezett a válasz Kiss Tibi botrányt kavart strófáira, méghozzá egy igazi nehézsúlyú anyázótól.
márc. 13
16:03
Terjed a kór: újabb kanyarós betegeket jelentettek (Privátbankár)
Hétfőig tíz újabb kanyarógyanús esetről értesült az Országos Epidemiológiai Központ.
márc. 13
16:03
Magyarország véleményét kéri Brüsszel a Gazpromról (Portfolio)
Önmagára nézve kötelező vállalásokat tett a Gazprom Brüsszel felé annak érdekében, hogy eloszlassa az Európai Bizottság Kelet-Európa gázellátásával kapcsolatos aggályait. A Bizottság szerint a...
márc. 13
16:03
Tenisz: Top-15 játékos is érkezik a budapesti tornára (Sport365)
Budapesti férfi tenisztorna - Lucas Pouille is érkezik.
márc. 13
16:04
Radamel Falcaótól retteg a Manchester City a Bajnokok Ligájában (Blikk)
Monte Carlo — Csodát vár Radamel Falcaótól (31) a Monaco futballcsapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
márc. 13
16:09
Hoppá: akár Ön is szerepelhet ByeAlex legújabb videoklipjében (Blikk)
Az énekes legújabb videoklipjéhez keres új arcokat.
márc. 13
16:11
Szex a tilosban - "Követeltem, hogy fogja meg a mellem" (18+) (Blikk)
Valamiért engem beindít, ha a természetben szexelünk. Talán a végtelen szabadságérzés, a nyílt tér, a meleg, a kirándulás adta felszabadultság teszi.
márc. 13
16:13
Halálra rémülnek a szállodavendégek ettől az ikerpártól - fotó (Blikk)
Egy apa nemrég Twitterén osztotta meg az emberekkel, mennyire szeretik lányait úgy beállítani szállodákban, mint a híres ikreket a Ragyogás című filmből.
márc. 13
16:15
5 tévhit a tehetségmenedzsment kapcsán - 1. A tehetségmenedzsment a HR feladata (HR Portál)
Tudom-tudom... A Tehetségmenedzsment emberekkel foglalkozik, a HR is, tehát adja magát, hogy a HR foglalkozzon a vállalati tehetségekkel is. HR szakemberként én ilyenkor mindig visszakérdezek. OK, értem én, hogy én tudom, mit kell tenni a tehetségekkel, de kérlek, segíts, hogy csináljam innen a budapesti közontból, hogy kitaláljam, például Békéscsabán ki a tehetség, miben fejlesszem őt és nyomon…
márc. 13
16:15
Javult a magyar dohánytermés (ProfitLine)
Magyarországon 3366 hektáron összesen 6343 tonna dohányt termeltek 2016-ban, a két évvel ezelőtti adatokhoz képest nőtt a termésátlag, csökkent a terület és a termésmennyiség - olvasható a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) honlapján közzétett éves termelési jelentésben.

Keresés