Folytatódik a fertőd-eszterházai Esterházy-kastély rekonstrukciója, az egykori eszterházai operaház újjáépítési lehetőségének vizsgálatára pedig bizottság jön létre
Míg szombaton a korábbiaknál nagyobb számban - a rendőrségi jelentések szerint valamivel több mint tízezren, a tüntetők szerint nyolcvanezren - tiltakoztak Belgrádban a "diktatúra" és Aleksandar Vucic hivatalban lévő kormányfő elnökválasztási győzelme ellen, hétfőre jelentősen csökkent a tüntetők száma, és az egybehangzó beszámolók szerint csak néhány ezren vonultak az utcára a szerb fővárosban
Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken. Az európai tőzsdéken vegyes hangulatban zajlik...
Februárban 3,4%-kal haladta meg meg az ipari termelés az előző havit. A múlt héten megjelent előzetes adatok után ma már látjuk a részleteket is, ez már kevésbé szívderítő. A nyers adat megjelenésekor örömmel üdvözölhettük, hogy...
Kemény katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba Észak-Korea kedden arra az esetre, ha a Koreai-félsziget közelébe vezényelt amerikai hadihajóraj provokációkra vetemedne.
Kis híján tragédiát okozott egy borsodi férfi, ugyanis elbarikádozta magát, majd kinyitotta a gázcsapot abban a házban, ahol rokonai is vendégségben voltak.
Az MNB ma közzétett, és 2017. március 23. napján jogerőssé vált határozatában visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét- írja a felügyelet közleményében. Az...
Sjana Elise Earp ausztrál Instagram-modell 1,3 millió követővel, aki abból él, hogy tengerpartokon pózolgat, jógázik, edz, csücsörít, autókázik, ilyesmi. Hiszed vagy sem, egyetlen képpel tényleg annyi pénzt kaszál, amennyit te valószínűleg csak nagyon ritkán látsz egy halomban.
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevall
Több mint ezer ember kivégzését dokumentálták tavaly világszerte, de a legtöbb halálbüntetés, vélhetően több ezer Kínában volt, ahol az adat államtitoknak minősül - írta keddi számában a Népszava az Amnesty International (AI) 2016-os halálbüntetésekről szóló globális jelentését ismertetve.
Egy Sydney környéki börtön állatrehabilitációs központjába szállítottak egy pitont, amelyet egy rendőrségi akció során találtak egy kábítószerbarlangban.
Az amerikai jobboldali konzervatív portál e címmel ismerteti a bizonyítékokat hosszabb cikkében: „A kiszivárogtatott dokumentumok mutatják, hogy Soros komoly összegeket költ a populistáknak a hatalomból való kinn tartására Európában”.
A közéleti intézmények közül leginkább a hadseregben, legkevésbé pedig az egyházakban bíznak a csehek - derült ki abból a márciusban készített országos felmérésből, amelynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra Prágában
A TEK-esek bázisán tartott bemutató edzést a legendás földharcos, Royce Gracie. A világ szinte minden országában ismert Gracie család által alapított brazil dzsiudzsicu földharc elemei főként a fegyvertelen, pusztakezes szituációkban hasznosíthatók. Nézze meg, hogy küszködtek a terrorelhárítók a földön!
A Quaestor-botrány alapügye, vagyis a csalás és sikkasztás már bírósági szakaszban van, pénzmosás, csalás, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás miatt azonban még nyomoznak a hatóságok - értesült a Magyar Nemzet. Tavaly január 29-én...
Egyes becslések szerint a fejlett országokban minden kétszázötvenedik ember gyulladásos bélbetegségben szenved. Ez Magyarországon kb. 40 ezer pácienst jelent. Sokan közülük valószínűleg még nem is tudják, hogy tüneteik mögött ilyen kórkép áll - a betegek ugyanis sokszor nem veszik komolyan a vissza-visszatérő hasmenést, vagy hónapokig járják az egészségügy útvesztőit, mire a diagnózis megszületik.
Az MNB kedden közzétett, és 2017. március 23. napján jogerőssé vált határozatában visszavonta a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét. Az intézkedés oka, hogy a társaság – amelynek piaci súlya csekély volt – az MNB felszólítása ellenére nem tett eleget határidőben szavatoló tőke-feltöltési
A közéleti intézmények közül leginkább a hadseregben, legkevésbé pedig az egyházakban bíznak a csehek - derült ki abból a márciusban készített országos felmérésből, amelynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra Prágában.
Leégett keddre virradóan az észak-franciaországi Grande-Synthe város mintegy 1500 menekültet elszállásoló befogadótáborának egy része. A faházak több mint fele leégett, galériánkban megtekintheti, mi maradt a tűzvész után.
Napok óta közismert, hogy Szabó Bence, a MOB tavaly novemberben az elnökség által menesztett főtitkára megpályázná az olimpiai bizottság – jelenleg Borkai Zsolt által betöltött – elnöki posztját. A feltételes mód indoka: a testület érvényes alapszabálya értelmében erre nincs lehetősége. Csakhogy Borkai tegnapi sajtóértekezletén bejelentette: alapsz