A húsvét ünnepe az egész családnak egy közös kikapcsolódási lehetőséget is jelent. A en, a XI. kerületi Bikás Parkban április 15-én kezdődő 3 napos húsvéti mulatság színes programokkal, finomságokkal és sok vidámsággal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Brit, belga, cseh és német lapok Orbán Viktor miniszterelnök politikáját elemezve, illetve a felsőoktatási törvény módosítását kommentálva foglalkoztak kedden Magyarországgal
Így is alig volt esélye két hét múlva esedékes elnökválasztáson a konzervatív jelöltnek, de így már tényleg nem érdemes várni, hogy bejusson a második fordulóba.
Magyarország számos konkrét segítséget nyújtott Ukrajnának, cserébe viszont elvártja, hogy ne sérüljenek az ott élő magyar nemzeti kisebbség jogai – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kijevben, miután Miroslav Lajcák szlovák és Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszterrel közösen megbeszélést folytattak ukrán kollégájuk
A közúti balesetek hátterében egyre többször az alvási apnoe szindróma áll. Erre már a jogosítvány megújításánál is figyelniük kell az orvosoknak, bár saját bevallásuk szerint kevesen végeznek szűrést.
Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek - közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai tanácskozásán.
Az amerikaiak szíriai beavatkozása után nem lehet több illúziója az orosz vezetésnek, a két ország kapcsolata Donald Trump elnök hivatalba lépése után sem javult érdemben - fejtette ki Tálas Péter kül- és biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Márciusban 2,7 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig stagnáltak az árak. Az üzemanyagárak főszerepet kaptak az inflációs folyamatokban. A laza monetáris politika fennmaradhat, éves szinten pedig 2,5-2,6 százalékos inflációval lehet számolni a jelenlegi kilátások alapján.
Brit, belga, cseh és német lapok Orbán Viktor miniszterelnök politikáját elemezve, illetve a felsőoktatási törvény módosítását kommentálva foglalkoztak kedden Magyarországgal.
Tovább kívánja javítani az adózás átláthatóságát az Európai Unió (EU) a közepes méretű vállalkozások körében is. Ennek eszköze az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága által közzétett tervezet, amely jelentős mértékben módosítaná a multinacionális vállalatokra vonatkozó beszámolási küszöbértéket.
A nap közbeni mérsékeltebb forgalom mellett is jelentős torlódás alakult ki kedden az Árpád hídon, Budáról Pest felé közlekedve - érzékeltük a Portfolio szerkesztőségéből. Reggel óta nem csökkent a dugó mértéke az Árpád...
Az egyiptomi elnök bekeményít a terroristákkal szemben, ám sokakban rossz emlékeket ébreszt a hadsereg mozgósítása. A terrorfenyegetettség ellenére Ferenc pápa nem tervezi a hónap végén esedékes látogatása elhalasztását.
Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek – közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi moszkvai tanácskozásán.
Mintegy 170 millió euró értékű ingatlan tranzakció valósult meg a hazai piacon azzal, hogy a CPI több jelentős kereskedelmi és iroda komplexummal bővítette hazai portfólióját. A teljes tranzakció során csaknem 265 ezer négyzetméter bérbe adható terület cserélt gazdát, amelynek több, mint 40 százalékát - 113 ezer négyzetmétert – a magyarországi inga
Isaszeg – Megrázó eset jutott tudomásunkra. Egy középkorú isaszegi történelemtanár szexuális viszonyt folytatott egy 13 éves diáklánnyal tanítványai közül.
Márciusban 2,7%-os volt az éves infláció Magyarországon. Előzetesen a szakértők 2,9%-os árindexre számítottak, akkorára, mint amennyit februárban is jelentett a KSH. A friss adat szerint az infláció mérséklődött, hét hónapja először....
Babos Tímea sérülés miatt a második játszma közepén feladta első fordulós mérkőzését a 250 ezer dollár (73,5 millió forint) összdíjazású svájci keménypályás női tenisztornán.
Bizony, sokszor megfordul a fejemben, miért nem lettem inkább költő. A költő ugyanis vátesz – vagy ha nem, legalább sok oktalanságot, mit az élet feldob, jóvátesz. A költő az Költő, a költő az státus, a költő lánglelkű, a költőnek mindent szabad, amit másnak nem.
Az LVMH, a világ legnagyobb luxuscikk gyártójának részvényei új történelmi csúcsra emelkedtek a párizsi piacnyitást követően, ami az elemzői várakozásokat jelentősen felülmúló negyedéves adatoknak köszönhető. A Louis Vuitton...
Mintegy hétezer euró kártérítést és perköltséget ítélt meg keddi, nem jogerős döntésében egy magyar férfinak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, mert sérült a tisztességes eljáráshoz való joga azzal, hogy ügyvédje késve kapta meg az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérő ügyészi beadványt