Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a menzarendeletnek köszönhetően egészségesebb ételeket kapnak a gyerekek az iskolákban, mint hét éve.
Ausztráliánál nagyobb kiterjedésű fagyott talaj, vagyis permafroszt olvadhat ki és szabadíthat fel üvegházhatású gázokat, ha nem sikerül a felmelegedést megfékezni.
Három szerkezet robbant kedd este a Borussia Dortmund labdarúgócsapatát szállító busz közelében a németországi városban. A csapat éppen az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjére indult a stadionba, amikor három detonáció következett be a busznál.
Kína előírta a kereskedelmi cégeknek, hogy nem vehetik át az észak-koreai szénszállítmányokat, így az azokat szállító hajók tömegesen térnek haza, rakományukkal telten. Úgy tűnik, Amerika maga mellé állította Kínát, akinek amúgy is egyre kellemetlenebb a nukleáris fegyverekkel és rakétákkal fenyegetőző szomszéd.
Kordonok, megbontott burkolat, csapdaként működő terek és az utcák mint menekülési útvonalak jelölik ki a láthatatlan háború terét Schein Gábor, Üdvözlet a kontinens belsejéből című kötetében.
Szerdán közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak, de csapadék nem várható. A délnyugati, nyugati szél az ország északi részén megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő, szóval a fázósabbak még ne hagyják otthon a kabátjukat. (met.hu)
Biztos recept nincs az utódlás sikeres lebonyolítására, a K&H azonban összegyűjtött néhány fontos tennivalót és elkerülendőt azoknak a cégeknek a tapasztalatai alapján, akiknél ez a folyamat már többé-kevésbé lejátszódott. Így remélhetően hatékonyabban kiaknázhatók az utódok képességei, és a családi konfliktusokból is megspórolhatunk párat.
Kevesen sejtették, hogy valaha Áder János lesz az országot irányító hatalmi tömb legbátrabb tagja, de most megtette, amit kevesen mernének: rázárta a koporsóajtót a Fidesz nevű politikai aggastyánra.
Egyéb sem hiányzik ennek az országnak, mint a felzaklatott utca. De az az irány, amely felé most tart az ország, a teljes leszakadáshoz, az elzártsághoz vezet.
A német rendőrség szerint a Borussia Dortmund futballcsapata volt a célpontja a kedd esti robbantásoknak a dortmundi szállodánál, ahonnan a csapat autóbusza elindult az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre a városi stadionba. Az egyik robbanásban egy motoros rendőr is megsérült - közölték hivatalosan.
Ma van a határideje az őstermelők 2017. évi I. negyedéves adóelőleg-fizetési kötelezettségének az őstermelésből származó jövedelem után. Az adóelőleg alapja speciális szabályoktól és a választott adózási módtól is függ.
Hasonlóan a délvidéki és a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programhoz, a magyar kormány megállapodást köt a felvidéki magyarok közösségével annak érdekében, hogy a jó szlovák–magyar kapcsolatokat a gazdaságfejlesztés területén is ki lehessen használni – jelentette be Orbán Viktor tegnap, miután a Magyar Közösség Pártjának (MKP) delegációjával tárgy
Közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak, északon valószínű a kevesebb napsütés. A délnyugati, nyugati szél az ország északi részén megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.
Több mint hatvanezer jelzáloghiteles család otthona kerülhet veszélybe hamarosan, ha nem képesek vagy hajlandóak megegyezni a nekik hitelező pénzügyi intézménnyel - írja szerdai számában a Világgazdaság.
A United Airlines amerikai légitársaság elnök-vezérigazgatója, Oscar Munoz nyilvánosan is bocsánatot kért kedden, amiért a légitársaság Chicago és a kentucky-i Louisville közötti járatáról az előző nap véres erőszakkal szállítottak le egy 69 éves férfit, David Dao orvost.
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 363 forintra, a gázolajé pedig 359 forintra nőtt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke nem elégedett az új Puskás Ferenc Stadion építésének ütemével. Csányi Sándor az M4-nek nyilatkozva az MLSZ és a kormány közötti bizottság felállítását javasolta, amely figyelemmel kíséri a munkálatokat és havonta beszámoltatja a felelősöket a fejleményekről.