Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start. Az első járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon. A KISS elnevezésű vonatok egységenként 16,9 millió euróba kerülnek - mondta el az InfoRádiónak Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója.
Az idei a furmint éve, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet erre az egyedülálló magyar értékre - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az idei évben debütál az iSweet thai fagyizó franchise programja a magyar piacon- írja a Franchising.hu. Az iSweet már több mint két éve indul útjára Párkányban, majd 2015-ben megnyílt az első egész évben nyitva tartó thai fagyizó...
Másfél évre eltiltották a labdarúgástól és 50 ezer euróra büntették Armando Izzót, a Serie A-ban szereplő Genoa védőjét egy korábbi bundabotrányban játszott szerepe miatt.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Állami tulajdonú ingatlanok egyházaknak történő ingyenes átadása érdekében nyújtott be törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek a nemzeti fejlesztési miniszter szerdán.
A városban élve nap mint nap figyeljük a folyamatos változásokat, így gyakran fel sem tűnik hogyan formálódik, alakul át a település összképe a különböző fejlesztési koncepciók és beruházások megvalósítása következtében. Régi...
A kis Audrey nagyon ragaszkodott a kaki témához a születésnapi bulijával kapcsolatban és természetesen a szülei is mindent megtettek annak érdekében, hogy valóra váltsák a kívánságait.
Fotót tett fel magáról szerdán délután négy órakor a Facebookra Marc Bartra, a Borussia Dortmund labdarúgója, aki a keddi, dortmundi robbantásban sérült meg. A támadásnak a focicsapat volt a célpontja.
Diósgyőr — Kiváló formába került a Diósgyőr. A kiesés ellen harcoló focicsapatnál március első felében nevezték ki edzőnek Bódog Tamást (46), s vele a klub három bajnokin hét pontot szerzett.
Európának komolyan kell vennie a terrorfenyegetettséget, politikájának a biztonság helyreállítását kell céloznia – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, utalva a Borussia Dortmund labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merényletre.
A kanadai liberális párt korábbi vezetője, Michael Ignatieff ma már – minő meglepetés a CEU rektori székében ül. A magyar felmenőkkel és magyar feleséggel is rendelkező volt politikusnak a párizsi terrortámadásokat követő gondolataira a
Rohamrendőröket vezényeltek ki Európa legnagyobb börtönéhez, a Fleury-Merogis-hoz, hogy leverjenek egy elvadult tüntetést - amelyet a börtönőrök szerveztek.
Szép lassan amúgy is változni kezdett az amerikai elnök kezdeti nem túl fényes megítélése, de most sokat növelt a népszerűségén, hogy odavágott a mérges gázzal gyilkoló szír diktátornak. Most nem más enyhült meg iránta, mint korábbi morcos bírálója, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.
Island Peak — Erős kondíció, minimális gleccsertechnika és óriási lélekjelenlét – ez szükséges ahhoz, hogy az ember sikeresen megmássza az Island Peak csúcsát.
A keddi dortmundi merénylet során megsérülő, azóta sikeres műtéten áteső spanyol futballista, Marc Bartra egy képet posztolt magáról és üzent az érte szorító szurkolóknak.
Hockenheim – Remekül kezdődött Keszthelyi Vivien számára az Audi TT Cup 2017-es szezonja, hiszen az első hivatalos teszten a mindössze 16 éves magyar pilóta a negyedik legjobb időt autózta a Hockenheimringen.
A törpeszúnyogok megjelenésével a kérődző állatok között terjedő kéknyelv betegség ismételt előfordulása és további terjedése várható Magyarországon -közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Két év és recesszió köszönt be az Egyesült Államokban, hatalmas, pánikszerű összeomlásra viszont nem kell számítanunk a JP Morgan értékesítési igazgatója szerint, aki a Keszthelyi Holding konferenciáján tartott előadást. A szakember...
Az OTP Bank részvényenként 190 forint osztalékot fizet a részvényeseknek a hitelintézet 2016-os teljesítménye alapján a szerdai éves rendes közgyűlés döntése értelmében.
A vasárnapi gigatüntetés után ismét hatalmas demonstráció várható. Kora délutánig több mint 25 ezer ember jelezte, hogy érdeklődik, vagy ott lesz a Hősök terén. Először egy CEU-hallgató és civil szervezetek képviselői mondanak beszédeket, majd egy élőképet alkotnak. Közben azonban szerveződik egy másik csoport, akik arra készülnek, hogy ezután blok
A március 1-én forgalomba hozott, megújított 2000 és 5000 forintos bankjegyek forgalomba kerülése gyors ütemben halad - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
A párt kommunikációja már csak azt tudja harsogni, hogy aki nem azt gondolja, amit a Fidesz, aki mást csinál, mint amit a Fidesz akar, az SOROS GYÖRGY.