Brit sajtóértesülések szerint Jenson Button helyettesítheti a Formula-1-es Monacói Nagydíjon Fernando Alonsót, a McLaren-Honda kétszeres világbajnokát.
Cristián Labbé 1973 őszén a dél-chilei Panguipulli településen megkínzott 4 embert, akiket a rezsim politikai ellenlábasainak támogatásával gyanúsítottak.
Károsnak és képtelennek tartja a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete nevében tett adatszolgáltatási javaslatot az Adótanácsadók Egyesületének elnöksége.
Kevesebb szív- és érrendszeri betegséget - köztük stroke-ot és szívinfarktust - jegyeztek fel New York állam kórházaiban azóta, hogy 2007-ben betiltották a transzzsírsavakat az éttermi ételekben a szövetségi állam számos megyéjében.
A zöld közlekedés elterjedésének elkötelezett támogatójaként a Főgáz CNG Kft. két közforgalmi, bárki számára igénybe vehető és két üzemi sűrített földgáz (CNG) alapú töltőállomással rendelkezik, továbbá Kaposvár tömegközlekedésének üzemanyag-ellátásáról is gondoskodik leányvállalatán keresztül - közölte a cég az MTI-vel.
Az európai és az amerikai tőzsdék ma már nem nyitnak ki az ünnepi hétvégén, a fontosabb ázsiai részvénypiacok közül azonban Japánban, Dél-Koreában és Kínában is volt kereskedés. Az amerikai tőzsdéket követve a ma nyitva tartó...
Németországban megkapta a kivitelezési engedélyt az első olyan szélerőműpark, amelyik áramdíj-támogatás nélkül táplál majd elektromos áramot az országos hálózatba.
Húsvét öröme kiűzi a szívekből a félelmet, és megerősíti bennünk a reményt - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez eljuttatott húsvéti üzenetében
Azt a vizet, amiben a tojást főzzük természetesen egy mozdulattal a lefolyóba öntjük. Kinek jutna eszébe tartogatni, meg hát minek is? Ha megtudod, hogy mennyire hasznos, többé sosem fogod elönteni a fövővizet.
Három éve felfedezett, viszonylag terjedelmes, nagyjából 650 méter átmérőjű aszteroida robog el a Föld mellett április 19-én – jelentette az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Azért nem kell különösebben aggódni, hiszen a 2014 JO25 jelű kisbolygó 1,8 millió kilométerre halad el mellettünk.
Testtartásunk, gesztusaink híven tükrözik a lelkiállapotunkat, és azt is, hogy mennyire vagyunk domináns, magabiztos személyiségek. Vagy épp az ellenkezője. De ez utóbbi esetben sem kell elkeseredned, olvasd el, miért!
3%-os GDP-arányos hiány alakulna ki a költségvetésben a Nemzetgazdasági Minisztérium háttéranyaga szerint, amit a 2018-as büdzsé tervezéséhez készítettek. Az Index most egy táblázatban megmutatta, hogy mitől szállhat el a deficit. ...
A kanadai kormány törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön arról, hogy az országban a jövő év közepére váljon legálissá a felnőttek számára a marihuána fogyasztása élvezeti célból.
Ilyen problémával eddig nem igazán kellett szembenézni, de ahogy közeledik a megnyitó-ünnepség, úgy kezd kifogyni a bőségszaru. Sorban a második olyan hirdetmény jelent meg az eseménnyel összefüggésben, mely szerint forráshiány miatt nem tud szerződni az ajánlatkérő.
A Nestlé diósgyőri csokoládé üzeme a húsvétot megelőző időszakban teljes kapacitással működött, a termelés volumene több mint 7 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a vállalat az MTI-vel
Bármelyikünkkel megtörténhet, hogy repülni szeretnénk valahová és már a kapunál állunk, amikor kiderül, hogy több ember akar felszállni a járatra, mint ahány hely van, mert túlfoglalta a légitársaság a gépet. Az első dolog, ami ilyenkor...
A sikeres vajdasági gazdaságfejlesztési stratégia mintájára a magyar kormány tavaly Kárpátalján is hasonlóba kezdett, útjára indította az Egán Ede-programot. A vállalkozásfejlesztési kezdeményezés fő célja a Kárpátalján való boldogulás elősegítése, a munkahelyteremtés, a helyi magyarság szülőföldön tartása.
Az ittas járművezetőknek nem csupán a jogi felelősségre vonással kell számolniuk, de meg kell fizetniük az okozott balesetek kártérítési összegét is - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
Nem fogja közvetíteni az orosz állami Pervij Kanal (Egyes csatorna) az idei Eurovíziós Dalfesztivált, miután az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) nem sikerült megállapodnia Ukrajnával a kijelölt orosz fellépő szerepeltetése ügyében
Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt - közölték Szöulban.
A kanadai kormány törvényjavaslatot nyújtott be csütörtökön arról, hogy az országban a jövő év közepére váljon legálissá a felnőttek számára a marihuána fogyasztása élvezeti célból.
Történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be Füzér Vára mindennapjait húsvétkor, a kétnapos rendezvényen együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek várják a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel
Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105
Megkezdődött pénteken négy, a lázadók, illetve a kormányerők által ostromlott szíriai település kiürítése a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban - jelentették a helyszínről hírügynökségek
Beválogatták Mundruczó Kornél új filmjét, a Jupiter holdja című alkotását a 70. jubileumi Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjába. A film az európai menekültválságot és egy menekült fiú történetét mutatja be. A rendező az InfoRádiónak azt mondta: a film megmutatja, hogy mi zuhanunk, de valaki repül.
Napjaink átalakuló fogyasztói magatartása, a tudatos döntések, a könnyen hozzáférhető vélemények és ajánlások mind hozzájárulnak a Social Listening terjedéséhez, amelynek lényege, hogy a vállalatok megtalálják, megértsék és üzletileg is felhasználják a közösségi média felületein keletkező releváns tartalmakat. A Social Listening - A közösségimédia
Az előző évhez képest csökkent ugyan a hamisított parfümök népszerűsége a magyar lakosság körében, azonban még így is közel minden tizedik megkérdezett vásárolt hamis terméket, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
Kisebbségben vannak a Fideszben azok, akik feleslegesnek vagy elhibázottnak tartják a CEU körüli konfliktust. Orbán Viktor verbális és metakommunikációja mindenki számára világossá teszi a pártban, hogy ebben az ügyben bizalmi kérdést jelentene bármilyen különutasság. A hivatalos belsõ álláspont szerint a tömegtüntetések ellenére kifejezetten jól a
Ma 105 éve, hogy a Titanic jéghegynek ütközött és 1912. április 15-én elsüllyedt. Megtaláltuk az utolsó vacsora menüjét, amit az óceánjárón a végső pillanatokban szolgáltak fel.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által közleményében.
Fontos előrelépés történt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kezdeményezett nemzetközi dokumentációs rendszer ügyében, melyek révén az illegálisan fogott hal nem kerülhetne a boltok polcaira és így a tányérunkra sem.
„Nem vagyok fatalista, mindig van kiút, mindig rengeteg váratlan dolgot hoz a történelem.” – véli az egykori nagykövet. A CEU ügyről azonban azt mondta Jeszenszky az Egyenes Beszédben: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen esemény, amely akkora nemzetközi visszhangot váltott volna ki, mint amit az egyetem bezárása okozott, és a lépés egyáltalán ne