A richmondi Fed elnöke, Jeffrey Lacker kedden bejelentette lemondását és közben elismerte, hogy érzékeny információkat adott ki 2012-ben egy elemzőnek az amerikai jegybank akkori terveiről. Az 51 éves Lacker 2004-ben lett a richmondi Fed...
— Barátságos mérkőzéssel készültek a Brazilok című magyar film színészei a holnap esti premierre. A filmben játszó roma srácok mellett a színészek, Bánki Gergely, Huszár Péter, Dóra Béla, Schmied Zoltán is felhúzta a sporsztárat, hogy megmutassák, mit tudnak a magyar művészválogatott ellen.
Jogilag értelmezhetetlen, ha egy tagállamot azzal fenyegetnek, hogy kiteszik az Európai Unióból - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán
Az Európai Parlamentben ajánlásokat fogadtak el az autóiparban előforduló csalások megelőzése érdekében, továbbá szigorították a típusjóváhagyásra vonatkozó környezetvédelmi szabályokat.
Széles körben bírálják a berlini városvezetést, amiért nem világíttatja meg az orosz nemzeti zászló színeivel a német főváros jelképének számító Brandenburgi kaput a szentpétervári terrortámadás áldozatainak emlékére. A városházán a testvérvárosi szerződés hiányával indokolják a döntést.
Nagyon sokan akarják a Fidesz bukását, és ha a kormánypártnak nincs 30-35 százaléknál nagyobb támogatottsága, akkor nagyon szoros lehet a választás - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Salgótarjánban kedden, egy lakossági fórumon
Több milliárd forintos kiesést is okozhat a civil szervezeteknek, ha azok az adózók, akiknek az adóhatóság készíti el adóbevallásukat, elmulasztják külön leadni 1 százalékos rendelkező nyilatkozatukat - figyelmeztetett az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete, amely emiatt munkáltatókkal közös akciót indított.
Nem világíttatják meg az orosz nemzeti zászló színeivel a németek a főváros jelképének számító Brandenburgi kaput a szentpétervári terrortámadás áldozatainak emlékére. A városházán a testvérvárosi szerződés hiányával indokolják a döntést.
Másfél hónap alatt már a hatodik gyógyszertárat záratta be az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), ezúttal a Baranya megyei Egyházaskozáron működő Harmat Patika működését függesztette fel a hatóság.
A Közép-európai Egyetemet érintő törvény keddi megszavazása utáni tüntetésen bejelentették: szerdán két óránként lezárnak egy hidat a tüntetők. UPDATE Nem sikerült a Szabadság híd lezárása - írja az Index. Négy rendőr...
Több ezren vették körül élőlánccal a CEU-épületét, miután a Fidesz-KDNP megszavazta a nemzetközi hírű, budapesti székhelyű egyetem ellehetetlenítését célzó törvényt.
Az otthontérkép.hu összevetette a bűnözési adatokat a kínálati átlagárakkal, és arra jutottak: a települések többségén belül azokon a részeken van jelentős árnövekedés, ahol folyamatosan javulnak a bűnözési mutatók, tehát kevesebb vagyon elleni bűneset történik.
Teljesen úgy néz ki a VII. kerületi Reviczky utca, mintha leesett volna a hó - de ez csak a látszat. Valójában filmet forgatnak, a jelenetekhez pedig rengeteg műhavat használtak fel, hogy téliesítsék az utcát.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők ajánlásokat fogadtak el az autóiparban előforduló csalások megelőzése érdekében, valamint szigorították a típusjóváhagyásra vonatkozó környezetvédelmi és biztonsági szabályokat – közölte az uniós parlament sajtószolgálata kedden
Nincs határozott irány a tengerentúli részvénypiacokon, a befektetők a csütörtöki Donald Trump-Hszi Csin-ping találkozótól várják a nagyobb mozgásokat.Fordult a kocka 2017.04.04 20:29Csak fokozatosan ugyan, de javul a hangulat a tengerentúli...
Több ezer demonstráló élőlánccal tiltakozott az Országgyűlés CEU-t (Central European University) érintő oktatási törvénymódosítása miatt kedd délután az intézmény épületénél, Budapesten
A Lakitelek Népfőiskola, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI), és a Dunaversitas Egyesület idén először Rendszerváltó Filmszemlét hirdetett.
Több ezer demonstráló élőlánccal tiltakozott az Országgyűlés CEU-t (Central European University) érintő oktatási törvénymódosítása miatt kedd délután az intézmény épületénél, Budapesten.
— Miták Bernadett blogger-vlogger, a GLAMOUR magazin nagykövete két éve szinte minden idejét és energiáját annak szenteli, hogy megmutassa követőinek a legújabb trendeket.
A spanyol rendőrség őrizetbe vette Filippo Vito Di Pierrót, a harmadosztályú Eldense labdarúgócsapatának olasz vezetőedzőjét, mert felmerült a gyanú, hogy a Barcelona B ellen elszenvedett 12-0-s vereség előre megbeszélt eredmény volt.
Szakértők szedték ízekre azt az összehasonlító értékelést, amivel Tarlós István főpolgármester próbálja átnyomni a Fővárosi Közgyűlésen a római parti mobilgát tervét.
A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Soós Imre-díjat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat
A kompaktok mezőnyében nagy volt a mozgolódás az elmúlt időszakban, így nem csoda, hogy a megjelenésekor Év Autójának választott Peugeot 308 sem szeretne lemaradni. A franciák egy alapos frissítéssel kívánják lendületbe hozni saját modelljüket, melyet hivatalosan ugyan még nem mutattak be, de néhány sejtelmes fotó már kiszivárgott róla – gyökeres változásokra persze ne számítsunk, de így is egyből…
Korábban nehezen tudtuk volna elképzelni, hogy egy terepjáró a sportosságra helyezze a hangsúlyt, de a manapság már szinte minden méretkategóriában hódító modern SUV-k világában ez már-már természetessé vált. Az amúgy is a dinamizmust előtérbe helyező stílusáról híres Seat sem habozott sokat: a spanyolok bemutatták az Ateca sportos, FR névre hallgató változatát, és jön a kínálatban eddig nem…