A kunok a magyar nemzet legmagyarabbá vált néptörzseként boldogulnak földjükön sok száz éve - mondta a Kun hagyományok kulturális fesztiváljának szombati megnyitóján, a budapesti Vajdahunyadvárban a földművelésügyi miniszter
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint egyelőre nem tudni, hogy az Európai Unió kifizeti-e a magyar határkerítés költségeinek kért részét, ”azt mondták, hogy megvizsgálják a kérdést”.
A forint sávot váltott: a július végét megelőző 12 hónapban jellemzően 310 forint körül mozgott az euró, augusztusban viszont a 305 forint lett a központ. Ez azonban könnyen lehet, hogy átmeneti lesz: az euró árfolyama akár 315 forintig is elmehet a következő hónapokban.
Az amerikai fiatalok körében egyre népszerűbb a korai nyugdíjba vonulás. Vannak egészen extrém esetek is, például J.P. Livingstoné. Szeptember 11-én este a Péncentrum korai nyugdíjjal kapcsolatos rendezvényén előadást tart majd...
A horvát piacra is silányabb árut szállítanak a multik – derült ki egy nemrég zárult vizsgálatból. Az ellenőrzések során nem csak a minőségbeli eltérésekre mutattak rá a hatóságok a horvát és a német piacon kapható áruk között, az is kiderült, hogy Horvátországban sokkal drágábbak ugyanazok a termékek, mint Németországban.
Argentin rendőrök lelőttek egy postagalambot, amelyet La Pampa tartomány székhelye, Santa Rosa börtönének rabjai drogcsempészésre használtak – közölték pénteken a dél-amerikai állam hatóságai
A magunk munkájával fogjuk megtartani szülőföldünket, az iskolában megszerzett és átadott tudás és a magyar embertársainkba vetett bizalom alapján - jelentette ki a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a szlovákiai
A szolidaritásnak az európai határok védelménél is érvényesülnie kell - mondta Bakondi György szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozót megelőzően újságírók előtt.
Tíz éve kerültek elő a bükkábrányi ősfák, az évforduló alkalmából e leletek köré szervezi programjait az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület – tájékoztatta az MTI-t Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Bécs - Képzeljétek, Bécsben vagyok, és utazunk nyaralni, de nem tudom, hogy hova, mert meglepetés a szerelmemtől a szülinapomra, ami ugyan még csak három hét múlva lesz, de picit előre hoztuk az ünneplést – újságolta hivatalos közösségi oldalán Weisz Fanni (24), akit végül a festői szépségű Seychelle-szigetekre vitt vőlegénye.
A kormány döntött arról, hogy 21 milliárd forint támogatást kap a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére - jelentette be az igazságügyi miniszter szombaton a felsőoktatási intézmény tanévnyitóján
Pénteken sötétített kisbusszal érkezett a világ leggazdagabb embere, Bill Gates a somorjai sportkomplexumba, ahol 21 éves lánya, Jennifer Katherine Gates versenyzett egy nemzetközi díjugrató megmérettetésen.
A kormány döntött arról, hogy 21 milliárd forint támogatást kap a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére - jelentette be az igazságügyi miniszter szombaton a felsőoktatási intézmény tanévnyitóján.
„Ebben a parlamenti ciklusban soha nem látott mértékben szabja meg a magyar belpolitikai folyamatokat a geopolitikai erőtér“ – elemzi Schiffer András a hazai erőviszonokat a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Jelentjük, összecsapott egymással az Egyesült Államok és Észak-Korea – legalábbis tegnap a budapesti cselgáncs-vb-n, a női 70 kg-ban. S ami a történetben egészen elképesztő, a sorsolás úgy hozta, hogy a két amerikai induló éppen a két KNDK-belivel került össze.
Már az internetes apróhirdetési oldalakon is egymást érik az iskolai álláshirdetések, sok tantestületből ugyanis még szeptember 1-jén is több pedagógus hiányzott.
Már az apróhirdetési oldalakon, például a Vaterán és a Jófogáson is egymást érik az iskolai álláshirdetések, sok tantestületből ugyanis még szeptember 1-jén is több pedagógus hiányzott.
Az egyházi iskolákban elindult hatalmas változások az összmagyarság életében is meghatározóak - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola új épületének átadása alkalmából Kunszentmiklóson.
A tulajdonosok többi vállalkozása jól megy: Célpont című műsorunk stábja rátalált egy olyan lakóparkra, amelyet akkor építettek, amikor az államnak tartoztak milliárdokkal.
Valósággá válnak a sci-fi filmek, átalakulnak a harcmezők. A drónok háborúja valójában már elkezdődött: az ISIS olcsó kínai szerkezetekkel dobált gránátokat Moszulban a támadó iraki katonákra, akik ugyanilyen gépekkel kémkedtek az iszlamisták állásai felett.
A korábban Sára Sándor kezdeményezésére elindított és nagy sikerű, technikai okokból egy időre abbamaradt 100 magyar dokumentumfilm (1936–2013) sorozat folytatása várható szeptember 4-től a budapesti Premier Kultcaféban.
Több 2600 házat égettek porig a múlt héten Mianmar rohingják lakta északnyugati vidékén - közölte a kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pedig a héten jelentette be, hogy mintegy 58 600 rohingja menekült el Mianmarból Banglades irányába.
A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt. Azonban itt sem pihent meg a magyar tőzsde részvényindexe, mert a 37 ezres határt is átlépve 38 092 ponton
A héten lett 87 éves a legendás befektető, Warren Buffett. Ahhoz képest, hogy 77 milliárd dolláros vagyonával ő a világ negyedik leggazdagabb embere, egyáltalán nem viselkedik úgy, mintha sok pénze lenne: napi McDonald's reggelijére például...
Donald Trump amerikai elnök "elvi egyetértését adta" ahhoz, hogy Dél-Korea több milliárd dollár értékben vásároljon amerikai hadifelszereléseket - közölte szombaton a Fehér Ház.
Magyarország - A mostani hétvége talán az utolsó lehetőség, hogy a nyár kései napsugarait kihasználva, meleg, napos időben vágjunk bele egy egész napos családi programba.
Az EU-s munkanélküliségi átlag kétszerese a magyarnak – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornának szombaton az Eurostat legfrissebb adataira hivatkozva.