Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint „sikeresnek” mondható Észak-Korea vasárnapi robbantási kísérlete, és ez minőségileg egy új szintet jelent az atomfegyverkezés területén.
Az illegális bevándorlás megfékezése mellett állt ki Christian Kern osztrák kancellár, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke egy vasárnap megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy növelni kell az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők Ausztriából történő visszatoloncolását.
Európa jövője akkor áll biztos lábakon, ha a következő generációk tudása támaszkodik a kétezer éves kereszténység humanizmust és nemzetet megtartó erejére; az erőszakos, nemzeti kultúrákat nem tisztelő bevándorláspárti ideológiával szemben a hit, remény és szeretet üzenetét átadó egyházi iskolák a legfontosabb szövetségesek - a Nemzetgazdasági Mini
A prémiumokon innen egy-két kivétellel kétségtelenül a középkategóriások jelentik a csúcsot: a sokak által csak „menedzserautóként” emlegetett modellek az esetek legnagyobb részében a „mainstream”, avagy nem prémium márkák zászlóshajójaként szoktak megjelenni. Manapság pedig már a minőség is kiemelt szempont, és a méretek is egyre csak nőnek, elérve lassan a felső-középkategóriás prémiumokat. Erre…
A feleségével utazó bolgár állampolgár 2017. szeptember 2-án 17 óra körül lett rosszul, az átkelőhely ellenőrzési vonalától mintegy 100 méterre. Az asszony segítséget kért.
A korábbi cáfolatok ellenére Románia mégis módosítani akarja a kötelező magánnyugdíj-rendszert, több változatot is elemez a bukaresti pénzügyminisztérium – jelentette ki Mihai Tudose román miniszterelnök.
Kötcsén is az erős állam ismérvei közt említette az innovációt Orbán Viktor. Egy következő Orbán-kormányban Palkovics László jelenlegi oktatási államtitkár innovációs miniszter lehet - mondták az atv.hu-nak. Balog Zoltánnal a kormányfő elégedett, maradhat az EMMI élén. Kérdés: mi lesz Matolcsy György régi javaslatával, lesz-e külön pénzügyminisztér
Szeptember 10-én két órára elsötétül az egyik legnézettebb gyermekcsatorna. A Nickelodeon ezzel a lépésével arra buzdítja a közönségét, hogy álljanak fel a képernyő elől, és élvezzék a mozgás és a játék örömét.
Tizenhét milliárd forint értékű beruházást tervez az Auchan Magyarország Kft. 2018-ban Magyarországon, a kereskedelmi cég az elkövetkező években 30 szupermarketet nyit, és erőteljes expanziót tervez. A társaság szupermarket-hálózatának...
Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, a föld alatti atomrobbantások két erős földrengést váltottak ki.
Magyarország az elmúlt években igazi regionális fesztiválközponttá nőtte ki magát. A nyári hónapokban szinte minden hétvégére jut egy-egy könnyűzenei fesztivál, és ezek mellett még a kisebb, alternatív rendezvények piaca is egyre...
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.
A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
A magzat a terhesség teljes ideje alatt ki van téve a várandós anya szervezetébe kerülő minden értékes és káros anyag hatásának. Sajnos nemcsak a vitaminok, ásványi anyagok jutnak át a placentán keresztül a magzat szervezetébe, hanem az olyan ártalmas anyagok is, mint az alkohol, a drog vagy a nikotin.
Okostelefon helyett egy Kirin 970-es lapkát mutatott be a Huawei a berlini IFA-n, és több mint valószínű, hogy ez kerül bele az október közepén megjelenő Mate 10 mobilba.
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva. Trump az Egyesült Államok számára rendkívül...
Április végén Gáspár Bea nyerte a Konyhafőnök VIP-t, az RTL Klub gasztro show-ját. 10 millió forinttal lett gazdagabb, akkor azt nyilatkozta, a pénzből szeretné felújítani a konyháját, blogot szeretett volna indítani és szakácskönyvet...
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik – hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.
Már most rengeteg a poloska, és egyre több lesz, az igazi invázióra pedig a következő hetekben kell számítani. Ahogy hűl a levegő, úgy lesz egyre több a lakásokban, de csak az első fagyokig kell a türelem, aztán már nem okoz ennyi bosszúságot. Igaz, problémaként hosszú távon számolni kell vele és más kártevőkkel.
Bekeményített a tél az osztrák hegyekben, helyenként félméteres hó esett, csak hólánccal járható néhány magasabb hegyi út, a gleccser síterepek elkezdtek hóágyúzni. Vasárnapra virradóra jelentős mennyiségű hó hullott a nyugati tartományokban.
"Nyíltan ellenséges cselekedet" a washingtoni és San Franciscó-i orosz diplomáciai épületek kiürítésére kiadott amerikai utasítás - közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.