Magyarországgal is foglalkozott a két német kancellárjelölt a legesélyesebb két politikai erő, a CDU és az SPD vezetőjének tévévitáján. A felmérések szerint a keresztény uniópártok színeiben induló Angela Merkel kancellár nagy előnnyel vezet a szociáldemokrata Martin Schulz előtt, várhatóan a mostani vita se fogja jelentősen befolyásolni a szeptemb
Több ezer ember kitelepítését rendelték el Houstonban a Harvey hurrikán miatt. Miközben a város egyes részein már megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, van, ahol még mindig tetőzik az árvíz. Közben Los Angelesben tűz pusztít, több száz embert kellett evakuálni.
Ahogy pár napja a hadmozdulatok alapján gyanítható volt, csapdát állítottak az orosz irányítású szír kormányerők az Iszlám Államnak, hogy elvonják őket Deir ez-Zor városától, melyet így egy másik irányból felszabadítanak, a dzsihádistákat pedig katlanba zárják. Úgy tűnik, minden a terv szerint halad, a bekerítés majdnem kész.
Az aszálytűrő, az extrém időjáráshoz jól alkalmazkodó faegyedek génjeit is igyekeznek megőrizni a gemenci génbankban, így alkalmazkodva a kárpát-medencei ártéri erdőket is sújtó klímaváltozáshoz - mondta el az InfoRádiónak Bordács Sándor, a NÉBIH Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag-felügyeleti Osztályának vezetője.
Az ország északkeleti részén többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott több helyen várható eső, zápor, esetleg zivatar, de estére jelentősen csökken a csapadékhajlam.
Észak-Korea sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, válaszul déli szomszédja ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot. Trump pedig kijelentette, kész bevetni nukleáris arzenálját.
A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
Az M3-as metró rövidesen kezdődő felújítása miatt újabb buszsofőrök kellenek majd a BKV-nak, ahol az optimálisnál már most is kevesebb, de a működést még nem veszélyeztető számú autóbuszvezető van - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Az M3-as metró rövidesen kezdődő felújítása miatt újabb buszsofőrök kellenek majd a BKV-nak, ahol az optimálisnál már most is kevesebb, de a működést még nem veszélyeztető számú autóbusz-vezető van.
2017 második negyedévében a magyar gazdasági növekedés érezhetően alacsonyabb volt az első negyedévinél, a régióban az egyik legkisebb volt, de továbbra is meghaladta az EU átlagát, írta a GKI.
Csak sürgősségi beavatkozásokat végez hétfőn, kedden és szerdán a tb-betegeket ellátó fogorvosok egy része. A finanszírozás elégtelensége miatt tartandó forgalomlassító demonstrációhoz várhatóan 750-1000 doktor csatlakozik, így az akár mintegy hárommillió ember ellátását is érintheti országszerte, elsősorban a déli megyékben - írja a Magyar Idők.
Élesen bírálta egyebek mellett bevándorlási- és menekültpolitikája, továbbá a nyugdíjrendszer állapota miatt Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt Angela Merkel hivatalban lévő kormányfőt a kancellárjelöltek vasárnap esti televíziós vitájában, amelyen Magyarországról és Lengyelországról is szó esett.
Észak-Korea hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előtte közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Több állam és nemzetközi szervezet elítélte a nukle
Szöul - Ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot hétfőn Dél-Korea, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Az Európába és Németországba irányuló migráció nem fenyegetés, hanem nagy feladat - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
Újabb egyeztetést tartanak hétfőn a Tescónál felállított sztrájkbizottságok, amelynek egyetlen témája az, hogy mely napon és milyen menetrend szerint bonyolítsák le az első országosra tervezett munkabeszüntetést a multivállalat egységeiben - írja hétfői számában a Magyar Idők.
Az Egyesült Államok kész megvédeni önmagát és szövetségeseit minden rendelkezésére álló eszközzel, akár nukleáris erővel is – közölte Donald Trump amerikai elnök Abe Sindzo japán kormányfővel telefonbeszélgetésükkor, amelyet hírügynökségek idéztek fehér házi forrásokra hivatkozva
Újra és újra felmerülő kérdés, hogy a hivatali, üzleti utazás költségeinek közvetlen viselése vagy megtérítése miatt mikor és hogyan keletkezik adókötelezettség a magánszemélynél vagy a kifizetőnél? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A hét legfontosabb eseménye egyértelműen az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, illetve az azt követő sajtótájékoztató lesz. A szakemberek szerint Mario Draghi végre bejelenthet valamit az eszközvásárlási program végéről...
Élesen bírálta egyebek mellett bevándorlási- és menekültpolitikája, továbbá a nyugdíjrendszer állapota miatt Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt Angela Merkel hivatalban lévő kormányfőt a kancellárjelöltek vasárnap esti televíziós vitájában, amelyen Magyarországról és Lengyelországról is szó esett.
Neogótból neobarokkba – az V. kerületi Duna Palotába költözik a Magyarság Háza a budai Várból, a Monarchia-kori pénzügyminisztérium épületéből, amelybe a Nemzetgazdasági Minisztérium költözik vissza. – Mivel rendezvényhelyszínként már nem működünk tovább, hanem csak saját magunk rendezünk és szervezünk programokat, ezentúl csak határon túli fellép
Az Auchan Magyarország Kft. jövőre tizenhét milliárd forint értékű beruházást tervez,a cég az elkövetkező években 30 szupermarketet nyit, növelik a dolgozók számát - írja az MTI.
A biztonsági gázkészletnek idén nagyobbnak kell lennie az előző évinél, de a gázkereskedők is rákapcsoltak a betárolásra. Így a tárolókban lévő összes földgáz már augusztusban elérte a tavaly szeptemberi mértéket - olvasható a Magyar Időkben.