Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére - jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva.
Eredetileg én is tiltakoztam az atomerőmű építési terv ellen, de Szentgyörgyi Zsuzsa cikkei műszaki megalapozottságukkal lassan meggyőztek annak helyességéről.
Giczy György írásában valójában kulcskérdést feszeget, mert ami ma a jobboldalból maradt, az az egykori liberális-demokrata Fidesz jobboldali mutációja, melynek fiatal és demokrata jellegét sokan vitatják.
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkez
Moszkva - Két orosz katona halt meg Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet támadásában - közölte keddre virradóra az Interfax orosz hírügynökség a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva.
Szöul - Éleslövészetet tartott kedden a Sárga-tengeren a dél-koreai haditengerészet, hogy megmutassa Észak-Koreának, képes visszaverni egy esetleges katonai provokációját - idézte kedden a Yonhap hírügynökség a haditengerészet közleményét.
Fehér házi források szerint Donald Trump minden eszközt, így a rendelkezésére álló katonai és nukleáris fegyvereket is bevetné Észak-Korea ellen. Az amerikai elnök tegnap Abe Sinzó japán kormányfővel folytatott telefonbeszélgetést, amelynek során védelmet ígért az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek. Közben Vlagyimir Puytin orosz elnök dél-kor
Sao Paulo - Legalább nyolcvan embert vettek őrizetbe hétfőn Brazíliában a drogkereskedők elleni nagyszabású rendőrségi akcióban - közölték a hatóságok.
A tavalyi, 86 áldozatot követelő nizzai gázolásos terrortámadás óta fellendült a gépkocsiknak a városközpontok lezárt területeire történő behajtását megakadályozó betontömbök iránti kereslet Franciaországban.
Két orosz katona halt meg Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet támadásában - közölte keddre virradóra az Interfax orosz hírügynökség a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva.
Míg 2013-ban még 13,16 milliárdos veszteséget mutatott az éttermi szolgáltatásnyújtással, illetve mozgó vendéglátással foglalkozó magyarországi cégek üzemi eredménye, addig a tavalyi évre 134 millió forintra csökkent a ráfizetésük, ami trendfordulót jelez - írja a Világgazdaság
Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére - jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva. A rakéta szállítása...
Már több hazai vállalatnak engedélyezte az energiahivatal, hogy elektromos töltőállomást üzemeltessen. Az év hátralévő részében ilyen engedélyek sorát kérhetik a MEKH-től - írja a Világgazdaság. Hétfőig 24 engedélyt adott elektromos...
Keszthely számos kiállítóhellyel, többek között veteránautó-, bor-, játék- baba- és hintómúzeummal, vadászati és történelmi modellvasút-kiállítással, panoptikummal büszkélkedhet, én az idő szűkössége miatt mégis a szívemhez legközelebb állót, a Helikon kastélymúzeumot szemeltem ki.
Kőbevésettek-e nyugdíjbiztosítóval folytatott adategyeztetési eljárás során határozatban megállapított adatok? – merül fel rendre a kérdés a nyugdíj összegét megállapító eljárásokkal kapcsolatban.
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában...
Kétharmados győzelmet vizionál Gyurcsány Ferenc a baloldali ellenzéknek. Ehhez szerinte az kell, hogy minden egyéni körzetben egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesszel szemben. Szerinte a DK meglepetést fog okozni a választáson.
Tökéletes leképezése volt a vasárnap véget ért budapesti cselgáncs-világbajnokságnak a zárónapi vegyescsapat-verseny: a döntőben a japánok 6-0-ra kiütötték a brazilokat. A sportág tanítómesterei összességében nyolc aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot szereztek, az éremtáblán második franciáknak két arany és egy bronz jutott a Papp László sportaré
Minden hölgy feszes, kerek popsit szeretne, de sokaknak nem fér bele az idejükbe, hogy edzőteremben mozogjanak és célzott gyakorlatokat végezzenek. Szakértőnk, Czanik Balázs most olyan gyakorlatokat mutat, amelyek otthon elvégezhetőek, csupán egy gumikötél szükséges hozzá, no meg az, hogy rendszeresen végezzük a mozdulatsorokat. Az eredmény nem mar
A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan 4 százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók - írja az MTI.
Rick Scott Florida állam kormányzója szükségállapotot hirdetett ki hétfőn este a közelgő Irma hurrikán miatt. A 4-es erősségűre fokozódott vihar most a karibi térségben pusztít, helyenként 220 kilométer/órás sebességgel süvítő...
Meghaladta a százezret azon petíció aláíróinak a száma, amelyben arra kérik a Fehér Házat, hogy nyilvánítsa terroristává Soros Györgyöt – adta hírül több amerikai portál is.
Megkérdőjelezhetetlen eredményeket ért el az elmúlt években a magyar mezőgazdaság. Javult az agrárcégek versenyképessége, nőtt a termelési kedv, és a támogatásoknak köszönhetően a hatékonyság is évről évre javul. Az előttünk álló időszakban azonban még így is akad bőven kihívás: a termésingadozások csökkentése, a szakemberhiány és a technológiai fe
Napjainkban egymásnak teljesen ellentmondó kutatási eredmények és vélemények születtek arról, hogy a stressz előidézhet-e daganatos megbetegedést. Egyesek úgy vélik, hogy közvetlen kiváltó okként nem említhető a stressz a daganatos megbetegedések kialakulásában. Mások viszont úgy vélik, hogy hosszan tartó stressz előidézhet daganatos megbetegedést.
"Észak-Korea könyörög a háborúért, Amerika nem akar háborút, de véges a türelme” – többek között ez hangzott el éjszaka az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol a tagállamoknak nem sikerült megállapodniuk az atomfegyverével fenyegetőző, sztálinista állam elleni újabb szankciókról.