Hazai forrásból, kiemelt beruházásként épült meg Fertődön a Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakképző Iskolájának tíz tantermet, természettudományos szaktantermet és egy tornacsarnokot is magában foglaló épülete, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára avatott fel a hétfői tanévnyitó ünne
A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját, Herczeg Ferenc Bizánc című színművét, valamint Esztergályos Cecília önálló estjét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban
A felújítások során az érintett szakaszokon új szervizutak épülnek, a villamos útátjárók rendszere átalakul, valamint parkolósávok, gyalog- és kerékpárutak is létesülnek.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is közleményben kérte hétfőn szimpatizánsait, hogy vegyenek részt azon a szerda délutáni marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson, amelyet a Római Katolikus Státus Alapítvány hirdetett a megszűnés határára juttatott Római Katolikus Gimnázium védelmében
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat - tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.
Útfelújítási munkák kezdődtek a XIV. kerületi Nagy Lajos király útján: a várhatóan október végéig tartó felújítások során az érintett szakaszokon új szervizutak épülnek, a villamos útátjárók rendszere átalakul, valamint parkolósávok, gyalog- és kerékpárutak is létesülnek.
Magyarországon a legolcsóbb a hús az EU-s tagállamok közül, ha a világátlaghoz viszonyítjuk. A vásárlóerő-paritást is nézve, mely a „bennszülöttek” szempontjait is figyelembe veszi, árnyaltabb képet kapunk.
Most akkora hidat épít, amekkorát még nem látott Oroszország. Arkagyij Rotenberg Putyin gyerekkori barátja, már régóta a közbeszerzések kegyeltje, és még a szentpétervári dzsúdóklubot is irányítja.
Visszaadja a professzori címéhez kapott emeritusi címét a Debreceni Egyetemnek Vajda Mihály filozófusprofesszor, mert nem akar egy olyan közösségnek a tagja lenni, amelyik Vlagyimir Putyint díszpolgári címmel tüntette ki.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki a köztársasági elnök Váczi Nórát szeptember 1-jei hatállyal, Kuritár Dávidot pedig szeptember 11-i hatállyal. Kinevezésük hat évre szól – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Csoportos erőszakban való részvétel gyanújával az olasz rendőrség őrizetbe vette az egy hete történt brutális nemi erőszak negyedik elkövetőjét – írja olasz forrásokra hivatkozva a 888
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdasági növekedés és az infláció egyidejű gyorsulása ellenére sem várható szigorítási fordulat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikájában. Mindazonáltal ez nem konszenzusos vélemény a Cityben.
A vitiligoban szenvedő betegekre jellemző, hogy elveszítik a bőrük melanintartalmát. A melanin határozza meg a bőr, a haj, a szem színét. Akkor fordul elő vitiligo, ha a melanint termelő sejtek elpusztulnak vagy képtelenné válnak melanin előállítására, ez lassan növekvő, szabálytalan alakú fehér foltokat eredményezhet a bőrön.
Az Európai Unió 2018-as költségvetésének a növekedésre, a foglalkoztatásra, a biztonságra és a migráció kezelésére kell összpontosítania az unió költségvetési tanácsának írásos eljárásban elfogadott álláspontja szerint.
Csakis a legerőteljesebb szankciók állíthatják meg Phenjant - hangsúlyozta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülésén.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat – tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.