Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást folyósított a K&H az ügyfeleinek - közölte a pénzintézet az MTI-vel annak kapcsán, hogy könnyebbé vált a csok támogatások igénylése március 15-től.
Minimális erősödést mutat húsvéthétfő délelőtt a forint az euróval szemben az elektronikus bankközi kereskedésben, míg a tegnapig csúnya sorozatot bemutató kriptopénzeknél ugrást látni az utóbbi néhány órában. Az amerikai-kínai...
Importvámokat vezetett be Kína bizonyos amerikai termékekre, válaszul az új amerikai importvámokra, ezek hétfőtől hatályosak is - jelentette be a pekingi pénzügyminisztérium, miután kínai tisztségviselők már hetek óta figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem maradnak tétlenek a két ország közötti kereskedelmi vitában.
10-15 körzetben számít visszaléptetésekre az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely Csepelről úgy vélekedett, hogy majdnem mindegy ki lép vissza, csak legyen megoldva.
Donald Trump közölte: lezártnak tekinti az Egyesült Államokba illegális bevándorlóként érkezett fiatalok helyzetéről folyó vitát, és nem legalizálja e bevándorlók státusát.
Az európai autógyártók az elmúlt hetekben sorra tették közzé éves beszámolóikat, amelyekből a tavalyi teljesítményükön és a jövőre vonatkozó várakozásaikon túl az is kiderült, hogy mekkora üzemi eredmény esik az általuk értékesített...
A történet kulcsfigurája Monica Macovei, a Soros-egyetemen (CEU) diplomázó egykori NGO-aktivista, akit 2004-ben Traian Băsescu igazságügyi miniszterének tett meg.
A két és fél éve történt röszkei zavargással összehangolt megtörési kísérlet indult azért, hogy Magyarország bevándorlóország legyen - jelentette ki Kovács Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park; húsvéthétfőn gyermekprogramokkal, szerdán a MÁV nyílt napjával várják a látogatókat - mondta Schvéd Norbert, a park vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn
A húsvét az új, feltámadott életet jeleníti meg - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában
A Judicial Watch perli az amerikai külügyminisztériumot a Soros-alapítványok dokumentumainak kiadásáért A Judicial Watch amerikai konzervatív jogvédő szervezet újabb pert indított a külügyminisztérium ellen a Soros-alapítványok finanszírozására vonatkozó dokumentumok kiadásáért
Megdöbbentő tény, de előfordulhatnak egy ingatlan tulajdonjogával kapcsolatos változások, amivel jó, ha tisztában vagyunk, hiszen az jogszerűen is átszállhat egy másik félre és nem vehető biztosra, hogy a törvény mindig a tulajdonos oldalán áll.
Bár egyre többen döntenek a házasság helyett az élettársi kapcsolat mellett, kevesen vannak tisztában ennek jogi következményeivel. A magyar jog nem ismeri el az élettársi viszonyt a házassággal egyenértékűnek: az élettársak nem számítanak...
A fogamzásgátlás a legtöbb esetben legalább annyira központi kérdés, mint a családtervezés. Nem csoda, hogy mindenki a lehető legjobb megoldást keresi, ráadásul olyat, ami kevésbé terheli a szervezetet.
A tiszai árhullám levonulása után kedd reggel 6 órakor nyitják újra a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - közölte honlapján az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.