10 és 18 év közötti testvérek számoltak be arról, hogy szüleik folyton az Iszlám Állam katonái által végrehajtott kivégzéseket nézették velük. A gyerekeket gyámság alá helyezték a hatóságok.
Vona Gábor még mindig nem tisztázta, hogy miért tart kapcsolatot egy szélsőséges fegyverkereskedővel - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak
Szabó Tímea: azonnali intézkedésekkel készülnek az egészségügy rendbetételére Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III
A VinCE Budapest borfesztiválon 15, elsősorban a biodinamikus gazdálkodásról szóló mesterkurzus közül válogathatnak az érdeklődők és 160 kiállító termékeivel ismerkedhetnek meg - mondta Jandrasics Borbála, a VinCE Budapest Wine Show szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Mutatjuk, ez alapján hol a legjobb most dolgozni. Az idei pályázatok...
Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III. kerületi jelöltje, akit a Demokratikus Koalíció is támogat.
Két lehetőség között választhatunk vasárnap: a Fidesz jelöltjei, illetve Soros György különböző pártok színeiben induló jelöltjei között – jelentette ki a miniszterelnök.
Különös humora van Elon Musknak, hiszen azok után, hogy a múlt héten óriásit zuhant a Tesla árfolyama, a tulajdonos azzal szórakoztatta a Twitter-táborát, hogy a cég csődjéről posztolt. Az április elsejei tréfa a cég részvényeseinek...
Amennyiben a kormány bizalmat kap április 8-án a folytatásra, a családpolitika minden eddigi vívmányát megőrzik, sőt számos előrelépésre is lehetőség van - mondta Novák Katalin hétfőn Szentendrén a Skanzen családi húsvéti rendezvényén, ahová családjával látogatott ki.
A baráti vagy családi összejövetelek során gyakori probléma a megmaradt, félig teli sörös üvegek és dobozok. Szomorúan konstatáljuk, hogy ismét a lefolyóba kerül az értékes ital, de nincs mit tenni, igaz?
Egy héttel elhalasztotta az indulást a világ legmagasabb hegycsúcsára a nepáli hegyi vezető, aki új világrekordot akar felállítani a Mount Everest 22. megmászásával.
A helyszín - igaz, erre nincs semmiféle utalás - Orbán Viktor családi házának a kertje. A kislány pedig, összehasonlítva a korábbi fotókkal, csak a 2016 június 20-án született Alíz, az első unoka lehet. Akinek ez a második húsvétja, hiszen, ha jól számoljuk, akkor 21 hónapos.