2018. április 5. csütörtök

ápr. 5
7:45
Hogyan csökkenthetjük a nyugalmi pulzust? (WebBeteg)
A percenként mért szívverés számát nevezzük pulzusnak, amely akkor nyugalmi, ha éppen nyugalomban vagyunk, tehát nem mozgunk, nem élünk meg stresszhelyzetet. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa szerint, ha a nyugalmi pulzusszámunk is magas, azt mindenképpen ajánlatos kivizsgáltatni.
ápr. 5
7:45
Nagy Grófoval kampányolt a Fidesz Baranyában (HírTV)
LMP-s ellenfele szerint ez erkölcsi és morális kérdéseket vet fel, a jobbikos jelölt pedig azt mondja, ő inkább pártja programját népszerűsíti.
ápr. 5
7:51
Elutazol a választáskor? Szavazni így is tudsz! (Privátbankár)
Még lehet kérni az átjelentkezést, úgyhogy éljen mindenki a szavazójogával!
ápr. 5
7:51
Megerősödés vagy pártszakadás jön a Jobbikban? (hirado.hu)
A baloldal már a Jobbikkal is összefogna a választásokra, ha a helyzet úgy kívánja.
ápr. 5
7:51
Leváltható a Fidesz az ellenzéki pártok szerint (HírTV)
De míg az LMP új választást akar egy esetleges Fidesz-vereség után, a többi párt inkább koalíciót kötne és kormányozna – mondták a V18 szerda esti vitáján.
ápr. 5
7:57
Bosszút akart állni, ezért lövöldözött a nő a Youtube központjánál (ATV)
Az amerikai sajtó - rendőrségi közlésekre hivatkozva - részleteket hozott nyilvánosságra szerdán a YouTube videómegosztó kaliforniai székházánál lövöldöző nőről, és azt is tudni vélte, hogy indítéka nem magánéleti volt, hanem a cégen akart bosszút állni.
ápr. 5
8:00
Kitört a balhé a spanyol királyi családban: összekapott a királynő és menye (Blikk)
Úgy néz ki, mégsem olyan harmonikus és nyugodt a spanyol királyi család élete, mint elsőre tűnik. Előkerült ugyanis egy felvétel a húsvéti mallorcai nagymiséről, ahol igen feszültnek tűnik a viszony Sofia anyakirálynő és Letícia királyné között.
ápr. 5
8:03
Börtönbe kell vonulnia a volt brazil elnöknek (Infostart)
Brazíliában a legfelsőbb bíróság elutasította Luiz Inácio Lula da Silva korrupcióval miatt elítélt volt brazil államfőnek azt a kérését, hogy az októberi elnökválasztásig ne kelljen börtönbe vonulnia.
ápr. 5
8:03
Donald Trump beveti a Nemzeti Gárdát az amerikai-mexikói határnál (ProfitLine)
Donald Trump elrendelte szerdán, hogy vezényeljék a fegyveres erők kötelékébe tartozó Nemzeti Gárdát az amerikai-mexikói határhoz.
ápr. 5
8:03
Börtönbe küldték a volt brazil elnököt (ATV)
Brazíliában a legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította Luiz Inácio Lula da Silva korrupcióval miatt elítélt volt brazil államfőnek azt a kérését, hogy az októberi elnökválasztásig ne kelljen börtönbe vonulnia.
ápr. 5
8:03
Börtönbe kell vonulnia Lula volt brazil elnöknek (444.hu)
A brazil legfelsőbb bíróság 6:5 arányban döntött úgy, hogy a fellebbezését már rabságban kell kivárnia a korrupció miatt elítélt politikusnak.
ápr. 5
8:06
Új galvanizáló üzemet adtak át Székesfehérváron (Adózóna)
Közép-Európa egyik legmodernebb műanyag galvanizáló üzemét adták át szerdán Székesfehérváron, a GalvanPlastik Kft.-nél: a 1,5 milliárd forintos beruházás húsz új munkahelyet teremt.
ápr. 5
8:06
Komoly vádak: Megcsalja gyermekei anyját Erdei Zsolt? (Ripost)
Erdei Zsolt hozzászokott, hogy pletykálnak róla, de most úgy véli, ellenségei tennének keresztbe neki.
ápr. 5
8:08
Ez mentheti meg Majkát Amerikában (Ripost)
Majka szórakozni ment Amerikába, de már a landolás után bosszúság érte. A rapper felrobbant a dühtől.
ápr. 5
8:09
Mintegy 87 millió felhasználó adatait osztotta meg jogtalanul a Facebook (Blikk)
– Mintegy 87 millió felhasználó személyes adatait oszthatta meg szabálytalanul a Cambridge Analytica nevű brit–amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel a Facebook – közölte a közösségi média szerdán.
ápr. 5
8:09
Egy óra alatt elbukta Tippmixen a lopott 61 millióját István (Blikk)
Könnyen jött, könnyen ment: egy óra alatt elbukta a lopott 61 millió forintját a pénzszállítóként dolgozó István.
ápr. 5
8:09
Válogatott nap és Gulácsiék nagy lehetősége - sportműsor (Infostart)
Három sportágban is játszik a magyar válogatott csütörtökön, míg az Európa Ligában a negyeddöntőt rendezik.
ápr. 5
8:09
Agyonvertek egy orosz foglyot (Alternatív Energia)
Szerelmével üldözött egy helyi asszonyt
ápr. 5
8:09
Gigalopás: Kétmilliárdnál több Facebook-felhasználó adatait szerezték meg (hirado.hu)
A közösségi oldal botránya elért az amerikai törvényhozásig is.
ápr. 5
8:09
Csütörtöki focimeccsek és televíziós közvetítések (Sport365)
Világbajnoki-selejtező és Európa-Kupa
ápr. 5
8:09
Fellendült a sertéságazat (vg.hu)
Élénkült a hazai sertéshúsfogyasztás, de a hazai termelői kört továbbra is támogatni kell az állomány és a termelés növekedésének érdekében – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára.
ápr. 5
8:09
Jelentős átalakulás az európai gázpiacon, ezek a cégek lehetnek a nyertesek (NRGreport)
Földrengésveszély miatt lezárják Európa egyik legnagyobb földgázlelőhelyét, közben elindult a verseny a kontinens gázellátásának biztosításáért. Új versenyzők is a piacra lépnek – Pletser Tamás gázipari elemzése.
ápr. 5
8:11
Kiderült, hogy miért lövöldöztek a YouTube székházban (vg.hu)
Az amerikai sajtó – rendőrségi közlésekre hivatkozva – részleteket hozott nyilvánosságra szerdán a YouTube videómegosztó kaliforniai székházánál lövöldöző nőről, és azt is tudni vélte, hogy indítéka nem magánéleti volt, hanem a cégen akart bosszút állni.
ápr. 5
8:13
Visszakapja régi fényét a Tungsram (vg.hu)
A Tungsram csoport minden egységét fejleszteni kívánja az új tulajdonos, Jörg Bauer, aki piaci eredményeket előbb, osztalékot csak későbbre ígér.
ápr. 5
8:15
Félelmetes beismerés: milliárdok adatait lopták el a Facebookról (Privátbankár)
Sokkal nagyobb méretű lehet a megszerzett adatok mennyisége, mint hitték.
ápr. 5
8:15
Újabb Fidesz-győzelmet jósol egy amerikai lap (HírTV)
A Reuters pedig a választások közeledtével a kivándorlást fontolgató magyar fiatalokról készített riportot. Nemzetközi lapszemle.
ápr. 5
8:15
Szörnyű tragédia, édesanyjáért imádkozik a gyászoló magyar focista (Ripost)
A válogatott középpályást napok óta nem látták csapattársai.
ápr. 5
8:21
Börtönbe kell vonulnia a volt brazil elnöknek (hirado.hu)
Más esetben akár katonai puccs is lehetett volna.
ápr. 5
8:21
Nem tudod nyitni, indítani az autódat? Van segítség! (Autónavigátor)
Bezárt kulcs, elromlott riasztó, elhagyott immobilizer jeladó - mindegyiket gyorsan, roncsolásmentesen tudja orvosolni a Villámautónyitás csapata.
ápr. 5
8:21
Percek alatt bukta el 61 milliós zsákmányát a tolvaj: elképesztő, amit vallott (Ripost)
A pénzszállító rekordgyorsasággal jutott több mint 61 millió forinthoz, és szintén re­kordidő alatt el is vesztett mindent, beleértve a szabadságát is.
ápr. 5
8:27
„Kína és Oroszország összezár" (Infostart)
Az egész világ kereskedelmét érintheti, ha az Egyesült Államok valóban bevezeti 1300 kínai termékre a 25 százalékos pótvámot, és Kína erre ellenlistával válaszol – mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének vezetője.
ápr. 5
8:27
Lassan kezdődhet a Blaha Lujza tér felújítása: kiírta a tervezési tendert a BKK (Blikk)
– Felújítaná a VIII. kerületi Blaha Lujza teret a i Közlekedési Központ Zrt. (BKK). A vállalat nyílt tendert írt ki a több mint 10 ezer négyzetméteres terület felújításának tervezésére a Közbeszerzési Értesítőben.
ápr. 5
8:27
Két öngólt lőtt a Roma, simán nyert a Barca (Blikk)
Barcelona – Három gólos győzelmet aratott hazai pályán a Barcelona a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Roma ellen.
ápr. 5
8:27
Pártszakadás jön a Jobbikban a botrányokkal kísért kampány után? (hirado.hu)
A baloldal már a Jobbikkal is összefogna a választásokra, ha a helyzet úgy kívánja. Közben a párt kampányát antiszemita, cigány- és nőgyalázó botrányok kísérik.
ápr. 5
8:27
A műtárgypiac mérlege 2017-ben: 12%-os növekedés (Portfolio)
Idén márciusban jelent meg a művészeti piac legfontosabb elemzése, az USB és az Art Basel The Art Market 2018 riportja, melynek legfontosabb eredményeiből válogat most a műtárgy.com. Mivel idén a TEFAF nem adja közzé a szokásos éves elemzését...
ápr. 5
8:27
Trump a mexikói határra rendelte a nemzeti gárdát (ATV)
Donald Trump elrendelte szerdán, hogy vezényeljék a fegyveres erők kötelékébe tartozó Nemzeti Gárdát az amerikai-mexikói határhoz.
ápr. 5
8:27
Óriásplakáttal üzent Orbán Viktornak az Együtt (HírTV)
Az ellenzéki párt aktivistái a Belügyminisztériummal szemben, a Lánchídra feszítették ki a molinójukat, amelyen az „Orbán nem az országot, hanem a zsákmányt védi” felirat szerepelt.
ápr. 5
8:33
Minden irányból ömlött a víz az autóba: egy afrikai folyó fogságába esette Rubint Réka (Blikk)
Zanzibár – Csapdába estek egy folyónál Rubint Rékáék a kelet-afrikai szigeten az elmúlt napokban. A fitneszceleb egy tábort vezetett Zanzibáron, amelynek végén a turnuson résztvevőkkel kirándulni indultak.
ápr. 5
8:33
Nagy bejelentést tett a Ford (Infostart)
A Ford Motor csak 2023 után kezdene elektromos autók gyártásába a kölni gyárában.
ápr. 5
8:33
Komoly belpolitikai vita alakult ki Nagy-Britanniában (ProfitLine)
Komoly belpolitikai vita bontakozott ki szerdán Nagy-Britanniában a Szkripal-ügyben, miután a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetői szerint megkérdőjelezhetővé vált a konzervatív párti kormány azon álláspontja, hogy szakértői bizonyítékok támasztják alá Moszkva felelősségét az angliai Salisbury városában egy hónapja történt mérgezéses gyil
ápr. 5
8:33
Nőttek az ipari rendelések, de nem eleget (Portfolio)
A vártnál szerényebben bővültek a német ipari megrendelések februárban havi és éves összevetésben. A német szövetségi gazdasági minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy februárban az előző havihoz képest 0,3 százalékkal...
ápr. 5
8:35
Megint esik a török líra, de a forintot ez nem érdekli (Portfolio)
Csütörtök reggel is eseménytelenül indult a kereskedés a devizapiacon, a fontosabb devizapárok közül csak a dollár-török lírában látni érdemi mozgást. A forint továbbra sem mozdul, és az euró-dollár árfolyamban sem látszik ingadozás....
ápr. 5
8:39
Meglett a téli rezsicsökkentés fedezete (Portfolio)
Egy szerdán megjelent határozatával a kormány azonnali határidővel csoportosított át 7,8 milliárd forintot az Országvédelmi Alapból. A 60 milliárd forintos Országvédelmi Alap egy jelentős szeletét használta fel tegnapi döntésével...
ápr. 5
8:39
Fodrásza megmutatja: így lehet olyan frizurád, mint Katalin hercegnének (Femcafe)
Videón mutatjuk, hogyan lehet Katalin-féle tökéletesen beszárított hajad.
ápr. 5
8:41
Mol-célárat csökkentett az HSBC (Portfolio)
Csökkentette a Mol részvényeire vonatkozó célárfolyamát az HSBC, mely így a korábbi 2838 forintról 2700 forintra módosult. A mostani módosítást követően az HSBC-é a legalacsonyabb az olajvállalat részvényeire vonatkozó célárfolyamok...
ápr. 5
8:42
311,18 forinton az euró (Kripto Akadémia)
A svájci frank árfolyama 263,61 forintra csökkent.
ápr. 5
8:42
Szenzáció: óriási győzelmet aratott a magyar teniszező (Sport365)
Komoly skalpot gyűjtött a fiatal tehetség.
ápr. 5
8:42
Nagyot gurít a Ford, de csak évek múlva (vg.hu)
A Ford Motor csak 2023 után kezdene elektromos autók gyártásába a kölni gyárában.
ápr. 5
8:44
Elképesztő adatot közölt Mark Zuckerberg (vg.hu)
A Facebook alapítója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.
ápr. 5
8:45
2 milliárdnál is több Facebook-felhasználó adataihoz férhettek hozzá (Menedzsment Fórum)
Az eredetileg kommunikált 50 millióból már csütörtök este 87 millió lett, Mark Zuckerberg legújabb közlése szerint pedig még ennél is sokkal több profil adataira tehették rá a kezüket illetéktelenek.

Keresés