2018. április 5. csütörtök

ápr. 5
8:45
Új lakásra pályázol? Könnyen lehet, hogy ráfizetsz majd (Privátbankár)
A használt lakások átlagára 2017 utolsó negyedében 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami érezhető lassulást jelent a korábbi három negyedév drágulási üteméhez képest. Az új lakásoknál viszont a tavalyi utolsó negyedév az elmúlt öt év legmagasabb áremelkedését hozta. Ráadásul egyre közelít a 2020-as átadási határidő – kérdé
ápr. 5
8:45
Thorra gyúrta magát a beteg fiú, mégis csak pár évet jósolnak neki az orvosok (Blikk)
Szörnyű híreket kapott orvosaitól a 27 éves, Észak-Írországban élő Ben Mudge.
ápr. 5
8:45
Hamarosan megnyílik Szaúd-Arábia első mozija (Blikk)
Az amerikai központú mozimulti, az AMC kapott elsőként engedélyt mozi működtetésére Szaúd-Arábiában, így csaknem négy évtized után, április 18-án megnyílik az első mozi a fővárosban, Rijádban.
ápr. 5
8:45
Felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Nagy eséssel indult a kereskedés a tengerentúlon, miután az amerikai importvámokra válaszul Kína hasonló mértékű, amerikai termékekre kivetett importvámokat jelentett be szerdán. A nap második felében azonban javult a hangulat, miután...
ápr. 5
8:45
Facebook-botrány: Megdöbbentő dolgot közölt Zuckerberg (ATV)
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.
ápr. 5
8:45
Óva int Lázár a komoly bérköveteléstől (HírTV)
Szégyenteljes és siralmas a hatályos munka törvénykönyve – ezzel szembesítette Lázár Jánost hódmezővásárhelyi utcafórumán az egyik helyi vállalat szakszervezeti képviselője.
ápr. 5
8:46
A liverpooli Bogdán Ádám a Pepsi arca lett (vg.hu)
Tizenkét év után először ismét magyar futballistával dolgozik együtt a Pepsi, hiszen az új kalóriamentes ízek megjelenéséhez kapcsolódóan Bogdán Ádám lett az üdítőmárka arca.
ápr. 5
8:51
Tartalékosokkal szállna szembe az illegális bevándorlókkal Trump (HírTV)
Hondurasból Mexikón keresztül több mint ezer migráns akar az Egyesült Államokba jutni, őket pedig Trump a határra tervezett fal felépítéséig fegyveresekkel akarja megállítani.
ápr. 5
8:51
Világhírű celebekkel reklámoztak egy nagyszabású kriptopénzes csalást (Portfolio)
Többek között Flyod Mayweather profi boxoló és Dj. Khaled reklámozta azt az ICO-t, amelynek szervezőit csalás gyanújával elfogta az amerikai értékpapír-felügyelet. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio május 15-ei Financial IT...
ápr. 5
8:51
Csak Messi rúgott több gólt az öngólosoknál a Barca idei BL-idényében (m4sport.hu)
Az argentin zsenin kívül minden csapattársa csak egy gólt szerzett az idei sorozatban.
ápr. 5
8:51
OVB jelentés: Növekvő ügyfélszám és stabil üzletmenet 2017-ben (Biztosító Magazin)
Az európai pénzügyi közvetítő konszern forgalom és operatív eredmény szempontjából csaknem a korábbi évnek megfelelő szinten zárta a 2017-es üzleti évet.
ápr. 5
8:57
Választás: alig maradt már idő átjelentkezni és mozgóurnát kérni (Menedzsment Fórum)
Péntek délután 4-ig lehet intézkedni. Akit érint, iparkodjon.
ápr. 5
8:57
Világhírű celebek reklámoztak egy nagyszabású bitcoinos csalást (Portfolio)
Többek között Flyod Mayweather profi boxoló és Dj. Khaled reklámozta azt az ICO-t, amelynek szervezőit csalás gyanújával elfogta az amerikai értékpapír-felügyelet. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio május 15-ei Financial IT...
ápr. 5
9:03
3 milliárd dollárért vehet F-16-osokat Szlovákia (Menedzsment Fórum)
Erről már csak a pozsonyi kormánynak kell döntenie, mert az USA felől mehet a dolog. Washington most összesen 4,7 milliárd dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá európai szövetségeseknek, bevásárolhat Spanyolország és Nagy-Britannia is.
ápr. 5
9:03
Imádunk vásárolni – a boltokban is észrevették (Privátbankár)
Jelentett a KSH, februárban is rendesen vásároltak a magyarok.
ápr. 5
9:03
Eredményes évet tudhat maga mögött a BILK Logisztikai Zrt. (ProfitLine)
Eredményes évet zárt Közép-Európa egyik legnagyobb logisztikai központja a BILK Logisztikai Zrt. 2017-ben, a társaság tavalyi adózás előtti eredménye az egy évvel korábbihoz képest 81 százalékkal, 2,69 milliárd forintra emelkedett - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
ápr. 5
9:03
Meghalt a modern piramisjátékozás atyja (Portfolio)
Szívrohamban meghalt Szergej Mavrodi, 62 éves orosz piramisjátékos, aki a kommunizmus bukása után felépítette a történelem egyik legnagyobb piramisjátékát, melybe körülbelül 2-40 millió embert sikerült beszerveznie - számol be a Radio...
ápr. 5
9:03
Stollár Fanny nyolcaddöntős, miután legyőzte Kontát (ATV)
Stollár Fanny legyőzte a hatodik helyen kiemelt brit Johanna Kontát az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna második fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
ápr. 5
9:03
Zuckerberg: a Facebook több mint kétmilliárd felhasználójának adataihoz férhettek hozzá (USAracing)
"Most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket" - mondta a közösségi oldal alapítója.
ápr. 5
9:05
Alábbhagyott a magyarok vásárlási kedve (Portfolio)
2018. februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,5%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A KSH adata továbbra is jelentős forgalombővülésről árulkodik, ugyanakkor ez az utóbbi 5 hónap legkisebb dinamikája. Az...
ápr. 5
9:06
Hogy tehette ezt Virág? Kemény, amit kisebbik lányától kap Gáspár Bea (Blikk)
Nem rejtette véka alá a véleményét.
ápr. 5
9:08
Kelemen Anna nem szégyenlős, kirakja mindenét, ha kell, de egy tabu nála isvan – Elmondta, mi az (Blikk)
Kelemen Anna a része azon ismert emberek csoportjának, akik – valamiféle netes véleményvezérként – jelentős számú követőt tudnak maguk mögött a közösségi oldalakon.
ápr. 5
9:09
450 új munkahely Túrkevén (Adózóna)
Négyszázötven új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport Túrkevén – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, a cégcsoport túrkevei üzeménél.
ápr. 5
9:09
Beperelték az orvost, aki saját spermájával termékenyítette meg páciensét (444.hu)
Akkor bukott le, amikor a lombikprogramban született nő 36 éves korában elvégeztettett egy DNS-vizsgálatot.
ápr. 5
9:09
Aggasztó hírek, ezt mondta az orvos a nagybeteg színésznőnek (Ripost)
Bár a sorozatsztár tünetmentes, az eredmények okot adnak rá, hogy tartson a kór kiújulásától.
ápr. 5
9:09
Igazi masszázs a hátnak! 5 fájdalomcsillapító és erősítő gyakorlat (Femcafe)
Ha kipróbálod őket, nem fogod érteni, hogy élhettél eddig nélkülük.
ápr. 5
9:09
Jelentős átalakulás az európai gázpiacon, ezek a cégek lehetnek a nyertesek (NRGreport)
Földrengésveszély miatt lezárják Európa egyik legnagyobb földgázlelőhelyét, közben elindult a verseny a kontinens gázellátásának biztosításáért. Új versenyzők is a piacra lépnek – Pletser Tamás gázipari elemzése.
ápr. 5
9:10
Máris megvan a Korda-vagyon örököse? (Blikk)
A Korda házaspár egyáltalán nem akar nyugdíjba menni, sőt, tele vannak tervekkel! Megállás nélkül dolgoznak, nagyon sok a fellépésük, közben pedig a Villa Korda ügyeit is intézik, amelyben az egyik rokonuk van a segítségükre.
ápr. 5
9:15
Orbán fogorvosával is megismerkedik az OLAF (Alternatív Energia)
ápr. 5
9:15
Felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Nagy eséssel indult a kereskedés a tengerentúlon, miután az amerikai importvámokra válaszul Kína hasonló mértékű, amerikai termékekre kivetett importvámokat jelentett be szerdán. A nap második felében azonban javult a hangulat, miután...
ápr. 5
9:15
Nagyot ment a kiskereskedelem februárban (hirado.hu)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett első becslése szerint.
ápr. 5
9:15
Épphogy csak nőttek a német ipari megrendelések (vg.hu)
A vártnál szerényebben bővültek a német ipari megrendelések februárban havi és éves összevetésben.
ápr. 5
9:17
Jól indulhat ma az európai tőzsde (vg.hu)
Elemzők szerint a befektetők bizakodóbbá váltak, miután kínai és amerikai részről egyaránt olyan kijelentések hangzottak el, hogy készek a tárgyalásokra kereskedelmi kérdésekben.
ápr. 5
9:19
Erősödhet a magyar piac (vg.hu)
Enyhe emelkedésre számítanak piaci szakértők a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön.
ápr. 5
9:21
A YouTube-on akart bosszút állni a cég központjában lövöldöző nő (Menedzsment Fórum)
A videomegosztó korhatárossá tette néhány felvételét, az elkövető így elesett a reklámbevételektől - feltehetőleg ezért rántott fegyvert. Korábban még magánéleti válsággal magyarázták a tettét.
ápr. 5
9:21
Erre a 3 csillagjegyre elképesztő szerencse vár. Pénz, karrier, pihenés, minden vágyuk teljesül (Blikk)
Vajon neked mit tartogat?
ápr. 5
9:21
Taxival ment meglopni egy idős asszonyt Attila (Blikk)
– Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki közel félmillió forintot és arany ékszereket csalt ki két idős asszonytól.
ápr. 5
9:21
Stollár nagy skalpja (Infostart)
Stollár Fanny legyőzte a hatodik helyen kiemelt brit Johanna Kontát az egyesült államokbeli Charlestonban zajló 735 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna második fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
ápr. 5
9:21
Óriási eredményt ért el a Minority SafePack (hirado.hu)
Köszönet jár az RMDSZ-nek, a FUEN-nek és a Rákóczi Szövetségnek.
ápr. 5
9:21
Többet vásároltunk februárban (vg.hu)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit februárban – írja első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 5
9:21
Jól keres Farkas Flórián sofőrje (HírTV)
A Romnet.hu azt írja: a férfi egy állami árverésen 509 millió forintért vehette meg a Tündérhegyi pszichiátria egykori épületét.
ápr. 5
9:23
Ezek a cégek biztosan vesztenek a kereskedelmi háborúban (Menedzsment Fórum)
Trump ugyan azt állította, hogy a kereskedelmi háborút könnyű lesz megnyerni, de egyelőre az derült csak ki, melyik amerikai vállalatok veszítenek rajta.
ápr. 5
9:27
Washington fegyvereket ad el több európai szövetségesének (ATV)
Az amerikai kormány jóváhagyott szerdán 4,7 milliárd dollár értékű fegyvereladást több európai szövetségesének, köztük Szlovákiának, amely 15 darab F-16-os harci repülőgépet vásárol, ha a pozsonyi kormány úgy dönt, hogy F-16-osokkal korszerűsíti flottáját, nem pedig a svéd JAS-39-esekkel.
ápr. 5
9:27
Már most rengeteg a vérszívó! Így távolítsd el profin a kullancsot (Ripost)
Legjobb persze azonnal orvoshoz fordulni, ha kullancsot találsz magadon. De ez nem mindig megoldható. Ha a szükség úgy hozza, neked magadnak kell megszabadulnod minél előbb a vérszívótól.
ápr. 5
9:33
Pörgött a kiskereskedelem februárban (Infostart)
A kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétett első becslése szerint.
ápr. 5
9:33
Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek (Portfolio)
A korábban becsült 50 millió helyett 87 millió felhasználó adataihoz férhetett hozzá a Cambridge Analytica - ismerte el a Facebook. Mark Zuckerberg hozzátette, hogy a 2 milliárd felhasználó többségének publikus adataihoz hozzájuthattak...
ápr. 5
9:33
A Pool középpályása még idén megdöntheti Rooney és Neymar csúcsát (m4sport.hu)
Az Anfield Roadon 15 BL-meccs óta nem kapott ki a Liverpool.
ápr. 5
9:33
Ne dőlj be a rossz hírek terjesztőinek! - Egymondatos horoszkóp - Április 5. (Glamour)
Mi vár rád ma?
ápr. 5
9:39
Indul a jégcsarnok-fejlesztési program (Menedzsment Fórum)
Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a téli olimpiai siker után minden megyei jogú városba jégcsarnokot szeretnének építeni. A kezdeti lépésekre most adott a kormány 80 millió forintot.
ápr. 5
9:39
Kitálalt Szabó Zsófi édesanyja! Ilyen anya valójában a lánya (Blikk)
Mendel érkezése hozta helyre a kapcsolatukat.

Keresés