Erősödéssel zárták a hét első napját a tengerentúli tőzsdék, miután a befektetők az Egyesült Államok és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire fókuszálták, a befektetők abban bíztak, hogy a két ország tárgyalásai közelebb...
A MINI nem aprózza el a dolgot, és a tervek szerint egy igazi kis méregzsákot mutat be első elektromos autójaként. Az idén bemutatkozó Cooper S E az európai piac egyik első villanyos sportmodellje lesz.
Kim Dzsong Un megérkezett kedden kínai látogatására, amelyen Phenjan és Peking feltehetőleg előkészíti az észak-koreai vezető második csúcstalálkozóját Donald Trump amerikai elnökkel - jelentették hírügynökségek.
Igazán izgalmas heteken vagyok túl. Eleve nagy kérdés volt, hogy – engem ismerve – nálunk is olyan, mennyezetről lelógatott karácsonyfa lesz, mint amilyen volt Sági Szilárdéknál az ikrek miatt, avagy ha a gazdiék bevállalják a földön álló fát, egyáltalán meddig marad fa a fa….
Egyelőre nem lesz sztrájk jövő szombaton, de már készülnek a szakszervezetek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Magyar Idők megkeresésére azt mondta: korábban többen félreértették őket, és a jövő szombatra...
A holland tengerparton, homokdűnék között közel száz éve működik egy acélgyár. Az Ijmuiden nevű üzem a világ egyik legnagyobb acélgyártója, az indiai Tata tulajdonába tartozik. A gyárban egy különös kísérlettel próbálkoznak: olcsóbb és kevésbé környezetszennyező acélt próbálnak előállítani, amely a Tata reményei szerint húsz százalékkal csökkenti a
Több mint 800 milliárd fontnyi eszközt költöztettek már ki a pénzintézetek az Egyesült Királyságból a Brexit miatt - áll az Ernst & Young egy friss jelentésében, melyet a CNN szemlézett. Számos pénzintézet nyitott új irodát a kontinentális...
A Duna House bejelentette, hogy a társaság január 7-én tőzsdei forgalomban 1500 darab saját részvényt vásárolt. A Duna House tájékoztatása szerint a társaság 2019. január 7-én 1500 darab saját részvényt vásárolt tőzsdei forgalomban...
2018-ban 403 milliárd forinttal nagyobb áfabevétel érkezett az államkasszába, mint 2017-ben, ami a gazdaság növekedése mellett jelentős mértékben köszönhető a gazdaságfehérítő intézkedéseknek, így például a 2018 júliusa óta működő...
A 2%-os októberi növekedés után 1,1%-kal csökkent novemberben a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás Magyarországon, de az év/év alapú bővülés üteme még 3,5%-os növekedést mutatott munkanaphatástól kiigazítva...
A hetedik helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben legyőzte a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő James Duckworth-t, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a sydneyi tenisztorna 589 680 dollár összdíjazású férfiversenyében.
Kézzelfogható eredményei vannak a kormány és a hazánkban tevékenykedő vállalatok közötti stratégiai megállapodásoknak. A már megkötött együttműködések ez idáig 22 ezer új munkahelyet eredményeztek.
Mintegy hatezer, az ügyfelek számára értékpapír- és derivatív szolgáltatásokat nyújtó befektetési cég számára szigorítaná a tőkeképzési előírásokat és a felügyeletüket - számol be a hírről a Financial Times. Az EU-tagországok...
Január első napjaiban mintegy 11 százalékkal lett olcsóbb a boltokban az Uht és az Esl tej a Tej Terméktanács felmérése szerint – mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, Istvánfalvi Miklós. Az áfacsökkentésnek köszönhető alacsony árak azonban csak néhány hónapig maradnak.
A következő képeket az ausztriai Untertauern közelében készítették, ahol hatalmas hó esett, a lavinaveszély miatt pedig egy utat is le kellett zárni. Az úton haladó autókból ki is szálltak az emberek, hogy a saját szemükel nézzék meg, miért nem lehet tovább haladni. A havazás lassan eléri hazánkat is, az ország egyes területein akár 15 centi hó is
Peru – A kétszeres bajnok katari Nasszer al-Attijah nyerte meg a Peruban zajló Dakar-rali első szakaszát, amelyet a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a 42. helyen fejezett be.
A több millió tagot számláló amerikai cserkészszövetség komoly krízist él meg napjainkban, és ez nem függetleníthető az amerikai társadalom általános válságtüneteitől. De mi a helyzet Európában, Magyarországon? Vajon képes a magyar cserkészet megújulni a hagyományos értékek megőrzése mellett? Egyáltalán, hol tart a mozgalom idehaza?
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét első napjaiban akár -15 Celsius-fokra is hűlhet a levegő, ez pedig kritikus helyzetben az emberi életre is veszélyes hőmérséklet. Nem csoda, hogy a hideg időben végzett munkára...
2019. január 1-jén lépett hatályba a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló új törvény, amely előzetes bejelentési kötelezettséget ír elő egyes, úgynevezett szenzitív szektorban tevékenységet folytató magyar társaságokban történő külföldi befektetésekre.
Négy darab nagyjavításon átesett Mi-24-es érkezett meg Kecskemétre - számol be a Honvédelem.hu. Ezzel összesen már nyolc darab felújított Mi-24-est kaptunk vissza Oroszországtól. A négy forgószárnyast egy IL-76-os szállította Magyarországra...