Tavaly novemberben 4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta K. Cs. budapesti, illetve P.N. S. indonéziai magánszemélyek számára, hogy a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet, így különösen portfóliókezelést és függő ügynöki...
A tavalyi évben többször is komoly eladói hullám söpört végig a világ részvénypiacain, a februári zuhanás után a valaha látott legnagyobb mértékű karácsonyi árfolyamesést nézhették végig a befektetők az ünnepek alatt, ráadásul...
A hetedik helyen kiemelt Fucsovics Márton három szettben legyőzte a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő James Duckworth-t, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a sydneyi tenisztorna 589 680 dollár összdíjazású férfiversenyében.
Tovább korlátozzák helyi vezetők mozgásterét. A 2020-tól a 700 millió forintnál drágább önkormányzati építkezések egy központi ügynökséghez kerülhetnek.
Vannak balettművek, például Igor Sztravinszkij klasszikusai, amelyek nem csupán az általános műveltség részét képezik, hanem népszerűségük is bő száz esztendeje töretlen.
Magyarországon nem „tiszta” demokrácia jött létre 1990-ben, hanem egy az intézmények egymáshoz való viszonyát illetően hibrid rendszer. A politika, társadalom, gazdaság és kultúra intézményei nem feltétlen kiegészítették vagy támogatták, hanem olykor gátolták, negligálták egymást. Már a rendszerváltás óta.
A cégközlöny tanúsága szerint a WizzAir Hungary Kft. március 31-től zártkörű részvénytársaságként működik tovább - szúrta ki az mfor.hu. A lap megkereste a társaságot a háttérről, az átalakulást azzal indokolták: a zrt. a megfelelő társasági forma egy Wizz Air méretű vállalat számára. Nem lesznek nyrt., továbbra sem készülnek a budapesti tőzsdére.
Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának hétfői döntése értelmében az Exxon Mobilnak ki kell adnia az elmúlt négy évtized klímaváltozással kapcsolatos belső dokumentumait a massachusettsi főállamügyész számára. A Legfelsőbb...
A tragikus sorsú gyerekek elveszítették mindkét szülőjüket, így az egyikük most Angliában, a másik Kínában él. Még nem is tudják az igazságot arról, mi történt pontosan az anyjukkal és az apjukkal.
Egy új mesterséges intelligencia chipen dolgozik az Intel és a Facebook, amit az év második felében fejezhetnek be - jelentette be a chipgyártó Las Vegasban, az évnyitó fogyasztói elektronikai kiállításon (CES). Az Intel nagy erőket...
Megalázó bánásmód, legális hangulatjavító szerek jelenléte és elhanyagolt környezet - többek között ilyen és egyéb lehangoló megállapításokat tartalmaz az az ombudsmani jelentés, amely a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. objektumában uralkodó állapotokat írja le.
A múlt csütörtöki kilátástalan játék és a 14 gólos vereség után vasárnap minden megváltozott: a magyar férfi-kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Dániát.
A My Skin Track pH by La Roche-Posay az első hordozható mikrocseppes szenzor és mobilapplikáció, amely képes könnyedén, már 15 percen belül pontosan megmérni a bőr pH-értékét. A L’Oréal legújabb innovációjának prototípusát a 2019-es Consumer Electronics Show-n mutatta be. A My Skin Track pH ráadásul elnyerte a CES 2019 Best of Innovation díját a Ho
Jogerősen többéves szabadságvesztést szabott ki egy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése nyomán indult ügyben a Fővárosi Ítélőtábla - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
Rendkívüli közgyűlést kezdeményezett a baloldali Éljen Szombathely-frakció Szombathelyen, hogy döntsenek arról, a szombathelyi önkormányzat intézményei, száz százalékos tulajdonú cégei ne alkalmazzák a túlóratörvényt. Ennek elfogadásához közgyűlési határozat kellett, s bár a fideszes képviselők nem vettek részt a közgyűlés rendkívüli ülésén, mégis
A Henkel szerint nélkülözhetetlen a rugalmasság a versenyképesség fenntartása érdekéven, és a munkaidőkeretről mindig konstruktív egyeztetés zajlik. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a munkavállalók milyen juttatásokat és anyagi...
A T-Mobile, az Ericsson és az Intel együttműködésében létrejött az első sikeres 5G alapú adatátviteli és videóhívás 600 MHz-en. Ez a teljesítmény újabb mérföldkőnek számít abban, hogy a vállalatok 5G alapú szolgáltatásokat nyújthassanak...
A Henkel szerint nélkülözhetetlen a rugalmasság a versenyképesség fenntartása érdekében, és a munkaidőkeretről mindig konstruktív egyeztetés zajlik. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a munkavállalók milyen juttatásokat és anyagi...
Jogerősen többéves szabadságvesztést szabott ki egy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése nyomán indult ügyben a Fővárosi Ítélőtábla - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázatitőke-bizalmi felmérése szerint a piac továbbra is erős, de a befektetési tevékenység ütemének lassulása várható ebben az évben. A Deloitte felmérésében a megkérdezett közép-európai tőkebefektetők háromnegyede (75 százalék) szerint a kockázatitőke-piaci aktivitás megtartja a jelenlegi szintjét, ami emelk
Elindult az idei eSZJA rendszer. Minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, és elérhető a 18SZJA webes kitöltő program is. Az adóhatóság ebben az évben a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet, a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan.
Már minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz. A határidő még persze még messze van, de akinek visszajár valami pénz, már most is megteheti bevallását. Fontos idei újdonság, hogy a NAV már az egyéni vállalkozóknak is kés