Lázár Jánosnak most az a dolga, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyt – mondta a kormányfő, reagálva a volt kancelláriaminiszter kritikáira, ugyanakkor számít Navracsics Tibor munkájára is, Stumpf István véleményét pedig a jövőben is kikéri
A legnagyobb párizsi múzeumok ingyenesen elérhetővé teszik a gyűjteményeikben található több mint 100 ezer műalkotás nagy felbontású digitális reprodukcióját, hogy jobban megismerhesse őket a közönség.
A Kecskeméten készülő autók jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy tavaly értékesítési csúcsot dönthetett belföldön a Mercedes - közölte a gyártó magyar kereskedelmi leányvállalata csütörtökön az MTI-vel a tavalyi autóeladási adatok alapján.
Mindketten hétülésesek, itthon támogatottak, kuplungmentes kényelmet adók, kvázi egy célt szolgálnak. Persze nagyon másként teszik, és tulajdonképp másra is valók. Mutatjuk, mik az eltérések.
Zömében olyan nagyvárosok, amelyeknek akkorák a bevételei, hogy azokból a költségek fedezése után is bőven marad, így azt képesek fialtatni. Eközben ismét elkezdtek meredeken emelkedni az önkormányzati adósságok, ám a kormány képviselői és a szakértők is úgy vélik, a néhány éve bevezetett szigorú hitelfelvételi szabályok elegendő garanciát jelenten
Dübörög a lakáshitelpiac, bár a legutóbbi adatok szerint a tavalyi évhez képest nincs érdemi emelkedés az utolsó hónapban. A kamatok ugyanakkor rendkívüli mértékben zuhantak, különösen a legkeresettebb kategóriákban, az ötéves...
A Vincze családban az a bevett gyakorlat, hogy a döntéseket közösen hozzák meg, teljes egyetértésben. Ez lehet az egyik titka annak, hogy az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a Darassa Tej Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.
Tavaly több ezer olyan lakossági bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, amelyek egyes cégek vagy magánszemélyek kétesnek vélt ügyeire próbálták felhívni a hatóság figyelmét.
A kormány családpolitikai intézkedései miatt már eddig is érdemi különbség volt a két-, illetve háromgyermekesek által igénybe vehető családtámogatások összege között. Ha azonban megvalósul Orbán Viktor terve, és a háromgyerekes anyák is szja-mentességet kapnak, hatalmasra fog duzzadni ez a különbség. Kilenc családtámogatási forma összesítése alapj
Ismét rakétákkal támadta Irakot Teherán, amelyek ezúttal a bagdadi amerikai nagykövetség közelében csapódtak be. Közben Mark Esper amerikai védelmi miniszter kijelentette: Washington visszaállította az elrettentés bizonyos szintjét. A Közel-Kelet destabilitásától tartanak a kurd régióban is, melynek központi városát, Erbílt szerda hajnalban érte tá
Betilthatja a kormány a műanyag csomagolóanyagokat, többek között ezt mondta a miniszterelnök az évadnyitó kormányinfón csütörtökön. Zöldügyben Palkovics László pénteken éghajlat-változási cselekvési tervvel érkezik.
Az utóbbi években legjobban az ingatlanalapok vagyona nőtt. Bár az MNB tavaly tavaszi, tiltással felérő ajánlása megakasztotta a fejlődésüket, maradt bennük bőven pénz. A hozamokra pedig nem lehetett panasz, ezek minden lakossági állampapírt túlszárnyaltak.
Új ajánlásuk szerint a pilótáknak szimulátoros továbbképzésen kell részt venniük. Ez jelentősen megnöveli a légitársaságok költségeit, ezért is próbálták korábban elmismásolni a dolgot.
Az év első időközi választásait rendezik vasárnap: Banán, Cserépváralján és Esztergályhorvátiban polgármestert, Lakhegyen polgármestert és képviselőket, Orosházán és Lendvadedesen pedig önkormányzati képviselőt választanak.
Az MNB kifejezetten elvárja a bankoktól olyan lakossági számlacsomagok biztosítását, amelyek korlátlan számú átutalást tesznek lehetővé külön tranzakciós díjak megfizetése nélkül az azonnali fizetési rendszer márciusi indulását követően - áll a Magyar Nemzeti Bank honlapján vezető jegybanki szakemberek által jegyzett, csütörtökön megjelent írásban.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntekre virradóra.
A Toyota bemutatta, hogyan képzel el egy olyan települést, ahol egy nap mindannyian élni fogunk, zéró emisszióval, tele robottal, önvezető járművel, internettel - és parkokkal. A Woven Cityre keresztelt koncepcióvárost ráadásul nagyon hamar fel is építenék.
Bár a hideghullámról kevesebbet beszélünk, ennek hatásai több áldozatot szednek, mint a meleghulláméi. Pedig már ez utóbbi is rengeteg emberi életet veszélyeztet azzal, hogy akár 100 ezer főt meghaladó többlethalálozást okozhat – közölte a meteogyógyász az ATV Start című műsorban. Pintér Ferenc szerint a hideg elsősorban azoknak lehet kockázatos, a
A csepeli fideszes önkormányzat 3,2 millió forinttal támogatta, hogy Wass Albert szobrát éppen a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési ház előtt állítsák fel.
Több mint 800 bor, 150 hazai kiállító, nemzetközi borok terme, vezetett előadások a legnagyobb nemzetközi szaktekintélyekkel, Furmint Day 80+ furminttal és egy hazánkban először itt debütáló boros alkalmazás – ezt kínálja az első ízben megrendezésre kerülő Winelovers Grand.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvényeként Európa legnagyobb passiójátékát mutatják be a virágvasárnapot megelőző napon a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén.
Az Octogon Magazin főszerkesztője, Martinkó József visszatérő kurátor a Highlights of Hungary csapatában, aki missziójának tekinti a vizuális kultúra fejlesztését. Miért fontos, hogy a szépérzékünk ne csak az irodalomra vagy a zenére terjedjen ki? Mert nem csak az a miénk, ami bent van, hanem az is, ami kint.
Eldőlt, hogy a várandós Póta Georgina nem vállalja a szereplést az asztaliteniszezők január 22–26. közötti csapat olimpiai világselejtezőjén Portugáliában.