A Collins English Dictionary a „klímasztrájkot” választotta a tavalyi év szavának, és talán senkinek nem kell elmagyarázni miért. Soha nem látott forróság, tüzek, aszályok, városi hőhullámok szerte a bolygón.
Tavaly alapvetően jól teljesítettek a tőkepiacok, mind a részvények, mind a kötvények, sőt egyes fontos árucikkek is. Az újabb és újabb rekordok ellenére a hazai abszolút hozamú alapok mezőnye megint nagyon szórt, a legjobb és a legalacsonyabb hozamok között 47 (!) százalékpontnyi különbség volt egyetlen év alatt. De legalább az átlag kielégítő.
A műemléki védettségi épület sorsáról adatigénylésben érdeklődött Hadházy, de hiába járt le rég a törvényben szabott határidő, semmiféle választ nem kapott.
Belső levelezésekből derül ki, hogy az alkalmazottak is tartottak a két katasztrófát okozó típustól, amit mintha csak „majmok által felügyelt bohócok” terveztek volna.
Gesztesi Károly utolsó rádiós interjúját a Hit Rádiónak adta, mely most a Hetek című hetilapban jelent meg. A művész halála előtt még tele volt tervekkel, két tévéfilmbe kezdett bele, rengeteg előadása volt. Azt mondta érzi, hogy hol a határ, de nem fáradhat el a közönsége miatt.
Fontos adatokat kapott Ukrajna az Egyesült Államoktól a teheráni légi katasztrófáról - számolt be pénteken az UNIAN ukrán hírügynökség az ukrán diplomácia vezetőjének Twitter-üzenetére hivatkozva.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri...
Eladja a pécsi Palatinus Hotelt a Danubius Zrt., a vevők a Hotel Palatinus Kft. és a HotelKer Szállodaüzemeltető Kft.; a vételár üzleti titok - közölték a cégek az MTI-vel pénteken.
Orbán Viktor kormányfő sajtótájékoztatóján konkrét klíma- és természetvédő intézkedéseket jelentett be. Egyetért-e azzal, hogy a kormány többet foglalkozik környezetünk védelmével?
A frissített Opel Insignia még tavaly év végén mutatkozott be, ám a villámosok akkor még nem osztották meg velünk, hogy milyen változások történtek a motorpalettán. Most végre erre is fény derült, ráadásul a sportos GSi kivitel megújult verzióját is megmutatták nekünk, ami sokak örömére ismét elérhető lesz egy izmos benzinmotorral.
Paksot és Kalocsát, illetve a Duna két partján futó főutakat köti össze majd az új közúti híd, amelynek a kivitelezésére most keres vállalkozót az állami beruházó.
Óriási ballonok segítségével emelik ki a legnagyobb magyar lapátkerekes gőzhajó, a Szőke Tisza roncsait. A több hónapos technikai felkészülés befejeződött.
Egy EU-s szabályozás és a rekordalacsony hozamkörnyezet lényegében lehetetlenné tette a pénzpiaci alapoknak, hogy érdemi hozamot termeljenek, így a portfóliók nagy része egyszerűen átalakult rövid kötvényalappá tavaly. A lépés a legtöbb alapnak nem sokat segített: a nulla körüli hozamok és a lakossági állampapírok miatt a kötvényalapok és a pénzpia
A kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban súlyos bántalmazás történt. A történtekről most egy videó is napvilágot látott, amelyben az látható, hogy egy fiú a szobatársát üti és rúgja, a felvétel készítője pedig nevetve követi az eseményeket.
A Mészáros Csoport az egykoron műsorvezetőként is dolgozó Tóth Krisztinát nevezte ki a kommunikációs igazgatónak, és ezentúl nem a jelenlegi ügynökséggel dolgozik együtt.
Míg szerdán még csak 15 db, addig péntek délelőtt már 562 kérelem érkezett be az Oktatási Hivatalhoz a szülőktől vagy gyámoktól 6 éves gyermekük óvodában maradásáért. Mivel a kérelmek beadásának időpontját kitolták január 31-ig, ez a szám megtöbbszöröződhet. Három óvodavezető osztotta meg lapunkkal az új helyzettel kapcsolatos gondolatait, míg egyi
Eladja a pécsi Palatinus Hotelt a Danubius Zrt., a vevők a Hotel Palatinus Kft. és a HotelKer Szállodaüzemeltető Kft. A vételár üzleti titok - írja az MTI.
Hat perccel felszállás után mindenki halott volt, a gép már a levegőben darabokra szakadhatott. Amerikai kémműholdak észlelték, hogy bekapcsolnak az iráni légvédelem radarjai.
Az MSZP-nek, ahogy az LMP-nek és a Jobbiknak is, gyakorlatilag vége van – mondta Szanyi Tibor a Mandinernek. A szocialista párt politikailag kimúlt. Tökmindegy, hogy a megmaradt csontváz jobbra, vagy balra dől.
Azonosítatlan, egyes hírek szerint izraeli repülőgépek bombázták egy iraki milícia konvoját péntekre virradóra a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, a légicsapásban nyolc fegyveres vesztette életét.
Pár nappal ezelőtt mikor kiszivárgott a Galaxy XCover Pro teljes hardveres felépítése még nem sejtettük, hogy ilyen hamar megérkezik a Samsung legújabb strapatelefonja. Idén nem kaptunk Active változatot a Galaxy S10-ből, helyette a Samsung most piacra dobta az XCover széria legújabb tagját. Az újdonság az eddig megszokott egy picit gyengébben muzs
A legnagyobb kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) vezeti a népszerűségi listákat a február 29-ére kiírt szlovákiai parlamenti választások előtt, a szavazatok 17,7 százalékát szerezheti meg.
Bár a cégautók terén a dízel gépkocsik vannak többségben közel 60 százalékos aránnyal, a benzines modellek részesedése sem elhanyagolható, az idősebb modellek üzemeltetését pedig jelentősen megnehezítheti a vállalatok számára a 2020. január 1-től bevezetett, E10-es (95-ös) jelzésű új üzemanyag. Főként azok a cégek érintettek, ahol városi üzemben ha