Újabb nyugat-lengyelországi településen jelent meg a madárinfluenza vírus erősen fertőző, H5N8 altípusa, ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni - közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese.
A teheráni vezetés nemzetközi pert készül indítani Donald Trump amerikai elnök ellen az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységét vezető Kászim Szulejmáni tábornok egy héttel ezelőtti megölése miatt – jelentette be hétfőn Ibrahim Raiszi, az iráni legfelsőbb bíróság elnöke.
Rendszeresen hátrahagyott valaki jelentős összegű pénzkötegeket 2014 óta egy angliai faluban, hosszas nyomozás után a rendőrség mostanra kiderítette, hogy két jótevő mondott így köszönetet az ott lakóknak egykori segítségükért.
Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.
Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.
Szülészeti és koraszülött intenzív ellátást biztosító osztályokat fejlesztettek, korszerűsítettek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, valamint intézményében, a Miskolci Semmelweis Kórházban. A beruházásra pályázaton csaknem 360 millió forintot nyertek - jelentették be a kórház vezetői miskolci sajtó
Az uniós utasok kevesebb mint fele, 43 százaléka tudja, hogy az Európai Unió (EU) szabályozza az utasokat megillető jogokat - derült ki az Európai Bizottság felméréséből.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekért elítélt személyek egységes nyilvántartásáról szóló törvényt - közölte internetes oldalán az elnöki hivatal és az ukrán parlament is.
Bár ez a szám alacsonyabb a 2018-ban regisztráltnál, de még így sokkal több, mint a migrációs válság előtt. A menedékkérelmek 20 százalékát egy éven aluli kisbabák nevében nyújtották be.
Elfoglalta európai parlamenti székét és hivatalosan is megkezdte mandátumát Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormányának egészségügyi tanácsosa, Toni Comín hétfőn az EP Strasbourgban tartott plenáris ülésen.
Szinte látom magam előtt, ahogyan Vajda elvtárs felveszi a bőrkabátját, felcsatolja oldalára pisztolyát, s hű társaival elindul rendet tenni Rákosszentmihályon.
2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Erősödéssel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, egyelőre ugyan nem kirobbanó a hangulat, de optimistán várják a befektetők a szerdára ígért nagy kibékülést az USA és Kína között.
Sikerült kimenteni a Thaiföldi déli részén elterülő Khao Ok Talo hegység egyik sziklafaláról azt az osztrák bázisugrót, aki órákon át lógott fennakadt ejtőernyőjével egy szikláról, mivel a szél túl közel repítette őt a hegyhez.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 24-24-es döntetlent játszott hétfőn az olimpiai és világbajnok dán csapattal az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, Malmőben.
Megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások szám
Az államtitkár asszony Berlinben üzente meg, mit várnak a közel ötven pártot összefogó EPP-től, mintha legalábbis a Fidesz függesztette volna fel a pártcsaládot.
Egyetlen csillag segítségével állapították meg kutatók az egyik legnagyobb olyan esemény idejét, amelynek során a Tejútrendszer összeolvadt egy másik galaxissal: mintegy 11 milliárd évvel ezelőtt ütközött a Tejútrendszer és a Gaia Enceladus törpegalaxis.