A Nissan és a Renault szétválasztásával kapcsolatos terveket vizsgál a Nissan, a Financial Times beszámolója szerint a japán autógyártó Carlos Ghosn decemberi szökése után gyorsított a szóban forgó intézkedési terveken, amelyek többek között a Nisannal a tervezés és a gyártás Renault-tól való teljes szétválasztásának lehetőségét vizsgálta.
A magyar emberek kezébe adná a döntést a Nyugdíjas Parlament, már be is nyújtották a Választási Bizottsághoz azt a négy kérdést, melyekről népszavazást kezdeményeztek. Most olvasóink is elmondhatják a véleményüket. Az Országos...
A teheráni rendőrfőnök tagadja ezt, szerinte direkt önmérsékletre utasították az iráni utasokkal teli ukrán gép lelövése és a kormányzati hazudozás miatt tüntetőkkel szemben a rendőröket.
Az iráni Forradalmi Gárda légierejének első embere magára vállalta a felelősséget az eset miatt, az országban ugyanakkor tüntetések voltak a kormány ellen.
A progresszivizmus térhódítása rövid évtizedek leforgása alatt korábban szélsőségesnek számító nézeteket emelt normává Amerikában – állapítja meg új könyvében a new york-i King’s College kutatója. Mark W. Smith szerint ebben kulcsszerepet játszanak a nagy digitális platformok és It-cégek, amelyek rendkívül hatékonyan akadályozzák a konzervatív véle
Több tucat bozóttűz továbbra is tombol Ausztráliában. Az oltás sikerének esélyét némileg növeli, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban akár 50 milliméternyi eső is várható.
2020. április 17-19-ig 15. alkalommal kerül megrendezésre a budapesti Oldtimer Show. A helyszín ismét a Magyar Vasúttörténeti Park. A jeles évforduló alkalmából több újítást is bevezetnek a szervezők: lesz olcsóbb pénteki nyugdíjas jegy és bővített nyitvatartás is.
Az országban szeptember óta tomboló bozóttüzek mintegy kétezer otthont pusztítottak el, hatalmas kár keletkezett az élővilágban, akár egymilliárd állat is elpusztulhatott
Hongkong remek üzleti és kereskedelmi lehetőségeket kínál a prémium termékeket és szolgáltatásokat nyújtó magyar vállalatoknak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongból telefonon az MTI-nek hétfőn, miután megbeszéléseket folytatott a többi között a hongkongi kormányzóval, valamint a kereskedelmi és gazdaságfejleszté
A probiotikumok jótékonyan segítik szervezetünk bélflórájának munkáját. Azonban, mint minden készítménynél (legyen az gyógyszer vagy étrend-kiegészítő), a probiotikumok esetében is szem előtt kell tartanunk néhány szabályt.
Az emberi kapcsolatok fognak leginkább hiányozni Kótai Jenőnek, aki 46 év után vonul nyugdíjba Mindmáig hű csapattagja a vállalatnak Kótai Jenő, aki 46 évvel ezelőtt lépett be először a szegedi gyár kapuján. A csigatömlő üzemben kezdett, majd az olajipari mélyfúró-tömlő gyártására specializálódott. Magas színvonalú szakmai és közösségi munkáját a
A régi-új osztrák kancellár egy lapinterjúban arról beszélt, hogy az illegális bevándorlók ugyanakkora fenyegetést jelentenek Ausztria számára, mint a klímaváltozás. Sebastian Kurz szerint joguk van eldönteni, ki él az országban, és ha nem kontrollálják az illegális migrációt, akkor elveszítik az identitásukat. A jelek szerint a néppárti-zöld oszt
A karácsonyi roham lecsengése után számos akciót hirdetnek a kereskedelemben, a jelentős árkedvezmények mögött azonban nem valós leértékelések állnak, amit a fogyasztóvédelem is folyamatosan vizsgál.
Baloldali alternatívát kínáló együttműködési megállapodást kötött a Szanyi Tibor volt szocialista politikus alapította Igen mozgalom és a Székely Sándor független országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Szolidaritás Mozgalom hétfőn Budapesten.
Bár a múlt évet újabb jelentős növekedéssel zárta a magyar újautó-piac, az idei évben megtorpanásra lehet számítani. A lízing továbbra is kulcsszerepet kap a piacon, de a finanszírozásban is lassabb lehet a bővülés.
Szükség van egy következetes és erős Hc Strache-listára Bécsben – tette közzé Facebook-oldalán a politikus. Bejegyzésében arról is írt, hogy „nemzeti érzelmű és szociális politikát hirdet majd”.
Ismét megjelent a madárinfluenza Magyarországon. A vírus ezúttal egy Komárom-Esztergom megyei pulykatelepen bukkant fel. A betegséget vadmadarak terjesztik, Európában embert még nem betegített meg, de rengeteg szárnyast így is leölhetnek.
A héten jelenik meg az a több ezer oldalnyi anyag, amivel Magyarország 2050-ig tartó klímastratégiáját alapozzák meg, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Mint megírtuk: Orbán Viktor szerdai évadnyitó sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány külön energia- és klímapolitikai akciótervet is kidolgoz - olvashat
Zongora, hegedű, cselló: három legnépszerűbb szólóhangszer. A három zeneakadémiai tanár lemeze, amelyen kamarafelállásban tűnnek fel ezek az instrumentumok, nem csak tanítható színvonalú muzsikálást nyújt, hanem magas az élvezeti értéke is. Hangfelvételekről szólván ritkán kezdődik azzal beszámoló, milyen „jól szól" ez a lemez. Talán néhol megemlí
A valaha volt legnehezebben elfogadott uniós költségvetés lehet a mostani, amennyiben nagyon széttartó érdekeik ellenére közös nevezőre jutnak a tagországok - mondta a Századvég külpolitikai elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az Aegon bejelentette, hogy csökkenteni fogja befektetéseit a szén kutatásával, termelésével, égetésével foglalkozó vállalatokban. A holland biztosítótársaság így próbál hozzájárulni Európa karbonkibocsátásának a csökkentéséhez.
Az év elején, a karácsonyi roham lecsengése után a boltok és a webáruházak sokféle akciót hirdetnek meg, jelentős árkedvezményeket kínálnak vásárlóiknak. A fogyasztóvédelmi hatóság a nem valós leértékelések esetén megtévesztés...
A volt MSZP-s politikus által alapított Igen mozgalom baloldali alternatívát kínáló együttműködési megállapodást kötött a Székely Sándor független országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Szolidaritás Mozgalommal.
Az Appeninn Nyrt., Tiborcz István és Mészáros Lőrinc közös ingatlankezelő cége a tőzsde honlapján jelentette be, hogy 76 százalékos tulajdonrészt szereztek a Solum-Investtől.
A MOL-csoport csalódottan értesült a Zágráb Megyei Bíróság ítéletéről a Sanader-perben, hiszen a korábbi határozatok, mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbíróság (UNCITRAL) részéről azt állapították meg, hogy a MOL nem követett el bűncselekményt.