2020. január 2. csütörtök

jan. 2
0:39
Meleg és áram lesz a kidobott karácsonyfákból (Blikk)
A napokban lekerülnek a díszek a karácsonyfákról, így ünnepi díszből átváltoznak hulladékká. A fővárosban a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. becslése szerint körülbelül 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcára, így ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve a hasznosításukat megoldani.
jan. 2
0:42
Bocsánatot kért Ferenc pápa amiatt, hogy ráütött egy őt rángató hívő kezére (Blikk)
Egy türelmetlen hívő kezére csapott Ferenc pápa, amikor éppen a misére igyekezett. A kordon mögött álló nő nem bírta elviselni, hogy a pápa pont előtte hagyta abba a hívekkel való kézrázogatást, ezért két kézzel megragadta a Ferenc pápa kezét, majd magához rántotta. A pápa láthatóan zokon vette az atrocitást, rácsapott a nő kezére, hogy kiszabadíts
jan. 2
1:48
5 hasznos újévi fogadalom lakásodnak (Joy)
Szilveszter éjjel sokan sokféle ígéretet teszünk magunknak és másoknak, melyek jegyében az újévben többek és jobbak szeretnénk lenni. Nézzünk most 5 olyan fogadalmat, melyet otthonodnak tehetsz, hogy a következő 365 nap minél zökkenőmentesebb legyen.
jan. 2
1:48
Elsősegély alkoholmérgezés esetén (WebBeteg)
Alkoholmérgezésről akkor beszélhetünk, ha a véralkoholszint eléri a 2,5-4 ezreléket, ami körülbelül 100 g alkohol fogyasztása után következik be.
jan. 2
1:52
A cukorbetegség megelőzése - A kutatások eredményei (WebBeteg)
A cukorbetegség megelőzése a jövő generációk egyik legnagyobb egészségügyi kihívása.
jan. 2
3:03
Tizenkilenc éves titok: Csodát talált a szakember Jimmy torkában (BorsOnline)
A mai napig legendák keringenek Zámbó Jimmy négy és fél oktávos hangjáról. Ilyen, világszinten is ritkaságnak számító hangterjedelme rajta kívül csak Szegedi Molnár Gézának volt, manapság pedig Vásáry André dicsekedhet vele.
jan. 2
3:06
Rátalált a szerelem Vasvári Vivienre: forró csókváltások a szilveszteri bulin (Blikk)
Az új év új szerelmet hozott Vasvári Viviennek (29). Érdekes videóra bukkantunk, amelyen 2020 első másodperceiben Vivi egy férfit csókol. Nem nehéz összerakni a képet, hogy a Feleségek luxuskivitelben szereplője már nem szingli. Lapunk megkereste Vivit, aki elismerte, hogy ő látható a videón.
jan. 2
3:12
Szisztémás sclerosis (scleroderma) - A betegség és tünetei (WebBeteg)
Bár a betegségre elsősorban a jellegzetes bőrelváltozások utalnak, mégis a gyomor-bélrendszer, a tüdők, a szív, valamint a vesék érintettsége az, amely a beteg életét kezeletlen esetben fenyegetheti.
jan. 2
3:15
Tizenkilenc éves titok: Válását fontolgatta Jimmy a halála előtt (BorsOnline)
Nyíltan vállalta nőügyeit, de házasságáról eddig úgy tudtuk, még gáláns kalandjai sem tudták megingatni. Testvére, Zámbó Árpy a Borsnak elmondta az igazságot.
jan. 2
3:24
Visszament dolgozni a gyorsétterembe az X-Faktor énekesnője (Blikk)
Ismét együtt állt színpadra a zsúfolásig megtelt Liget Clubban a 2019-es X-Faktor élő show-jába jutott 17 versenyző, egyedül Anti bácsi (70) nem tudott ott lenni a fellépésen. Az énekesek élete a feje tetejére állt az RTL Klub tehetségkutatója óta, megszámlálhatatlanul sokan rajonganak értük, és rengeteg felkérést kapnak. Ettől függetlenül van közt
jan. 2
3:27
Tizenkilenc éves titok: A Király mellé temették a hajkoronáját (BorsOnline)
Ma 19 éve, hogy nincs köztünk Zámbó Jimmy, a dalai még most is halhatatlanok, ahogyan a köré szőtt legendák is, mint például a féltett hajkoronájáról keringők. Ma is sokakat foglalkoztat a kérdés: halála után mi lett Jimmy hajával? Fia, Zámbó Krisztián a Borsnak elárulta a választ.
jan. 2
3:48
Élete egyik legszebb karácsonyát ünnepelte – Felkészült apukaként Németh Kristóf (Blikk)
Élete egyik legszebb karácsonyát ünnepelte Németh Kristóf (45), ugyanis pont december 24-én lett egy hónapos második kisfia, Levente. A Németh család számára tökéletes volt az advent és a szenteste is, még az sem okozott egy pillanatnyi fennakadást sem, hogy a kisbaba érkezésével megváltoztak a hétköznapok.
jan. 2
4:03
Ezt a Heath Ledger utalást biztos nem szúrtad ki a Jokerben (Mafab)
A múlt év októberében mozikba került Joker kétségtelenül 2019 egyik legsikeresebb korhatáros filmje. A film mostanra nem kis rajongótáborral büszkélkedhet, akik még jelenleg is számos utalást vélnek f...
jan. 2
4:06
84 évesen is dekázik a volt Mlsz-elnök – Meglátogattuk Laczkó Mihályt (Blikk)
„Hogy mi a futball? Nekem a szenvedély!” – mondta szinte izzó szemekkel lapunknak Laczkó Mihály (84). A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egykori elnöke már ritkábban megy ki meccsekre, de ugyanúgy rajong a sportágért, mint régen. Bár tíz éve infarktusa volt, odahaza unokájával, Horváth Kornéllal (16), a Kubala Akadémia U17-es csapatának kapusával
jan. 2
4:06
Emelkedő nyugdíj korhatár 2020-ban - Hány évesen mehet valaki nyugdíjba? (ProfitLine)
Hány évesen mehet nyugdíjba valaki 2020-ban? Öregségi nyugdíj korhatárok 2020. Az öregségi nyugdíjkorhatár évről-évre sávosan emelkedik, így 2020-ban 64,5 évre növekszik a nyugdíjkorhatár a hatályos törvény szerint. Mutatjuk a részleteket.
jan. 2
4:39
Rémciki menstruációs sztorik, amik tényleg megtörténtek (Spabook)
Előfordulnak. És igen, az embernek kicsit összerándul a gyomra már attól is, hogy olvassa őket, de ennél is fontosabb, hogy megértsük: ilyen...
jan. 2
5:09
Hogyan iszod a kávédat? Sok mindent elárul a személyiségedről (Spabook)
Van, aki az ágyból is alig tud kimászni nélküle, és napközben is vödörszámra issza, más napi egyre korlátozza, de nagyon kevesen vannak, akik...
jan. 2
5:12
Az izomrángás hátterében Kennedy-szindróma is állhat (WebBeteg)
A Kennedy-szindróma olyannyira ritka neurodegeneratív betegség, hogy Magyarországon alig néhány esetet tartanak számon. Az izomrángással és görcsökkel járó elváltozás általában a férfiakat érinti.
jan. 2
5:12
Veszélyes fordulatot vesz az időjárás, figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
Jönnek az éjszakai kemény mínuszok, romlanak a látási viszonyok, az északi és a keleti országrészben, nagyon kell figyelniük a közlekedőknek.
jan. 2
5:18
Hamarosan eldől, hogy a Fidesz tagja marad az Európai Néppártnak vagy sem (ATV)
Valószínűleg január végén vagy február elején dől el, hogy a Fidesz tagja marad az Európai Néppártnak vagy sem. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők máshogy látják a magyar kormánypárt helyzetét: Szent-Iványi István szerint az a valószínűbb, hogy a Fidesz önként kilép a Néppártból, míg Pulai András inkább azt valószínűsíti, hogy a politika felülír
jan. 2
5:18
Hidegfront söpri el a ködös időt (Háziállat)
A következő napok rendre köddel indulnak és helyenként tartósan köddel telnek, majd a hétvégén erős széllel hidegfront érkezik. Vasárnaptól pár napra szünetet tart a köd.
jan. 2
5:30
Döbbenetes módon csempészték ki otthonából a szökevény Nissan-vezért (Infostart)
Sajtóhírek szerint hangszertokban bújtathatták el a pénzügyi visszaélésekkel vádolt és óvadék ellenében szabadlábra helyezett Carlos Ghosn-t, így juttatták ki tokiói otthonából a férfit.
jan. 2
5:30
10 étrend, amivel tehetünk a bolygónkért – a vegetarianizmus irányzatai (Joy)
Kevesebb húsfogyasztással, – vagy annak kiiktatásával – rengeteget tehetünk a környezetért, ráadásul a szervezetünk is köszönetet fog mondani érte.
jan. 2
5:36
A süllő az év hala (vg.hu)
.
jan. 2
5:38
Drágábban ikszelünk (vg.hu)
.
jan. 2
5:39
A terhesség 10 korai jele: mert mindent hamarabb szeretnénk tudni (Spabook)
Főleg az eljövendő bébiről nagyon is hamar akarunk tudni - ha terveztük azért, ha nem, hát azért. Teljesen bizonyosat csak az orvos tud mondani,...
jan. 2
5:39
Így védd az öregeid: légy szkeptikus! (Mínuszos)
Az alábbi tanácsokkal felvértezve az idősek is jóval nagyobb eséllyel szállhatnak szembe az online csalókkal. A közvélekedés szerint ugyanis az idős embereket nagyobb valószínűséggel verik át csalók, mint gyermekeiket vagy unokáikat. Soha ne feltételezzük, hogy egy idegen személy az interneten megbízható. Sőt, minden váratlan üzenetet tekintsünk át
jan. 2
5:40
Új eljárás vár a horgászokra (vg.hu)
.
jan. 2
5:42
Tesztüzemben működik a Kifli.hu (vg.hu)
.
jan. 2
5:44
Mérföldkövek az agráriumban (vg.hu)
.
jan. 2
5:46
Újabb csúcson a vagyonbővülés (vg.hu)
A részvény- és a vegyes alapok is bőkezűen jutalmazták a befektetőket novemberben, az ingatlanalapok értékesítése visszaállt a szuperállampapír megjelenése előtti szintre.
jan. 2
5:48
Elárulták az elemzők: brutális béremelkedés és nagy infláció vár ránk idén (Pénzcentrum)
A következő évben is dinamikusan nőhet a magyar gazdaság, bár a GDP-növekedés üteme érezhetően csökken majd. Az infláció az 2019-es szinten maradhat, minimális növekedésre van kilátás, a feszes munkaerőpiac miatt azonban a munkanélküliség...
jan. 2
5:48
Washington csak a vámegyezmény fordítására vár (vg.hu)
.
jan. 2
5:50
Robotizálási kényszerben vannaka gyártók és a kivitelezők egyaránt (vg.hu)
A magyarországi építőanyagárak még mindig a legolcsóbbak a régióban – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Rázsóné Szórády Csilla, az ÚjHáz Centrum Zrt. cégvezetője, aki a megrendelésállomány alakulásából már a nyár óta lassuló építőipari aktivitást lát.
jan. 2
5:52
A szemünk előtt újul meg a csomagolás (vg.hu)
.
jan. 2
5:54
Emberek százai kerültek bele a Balaton jéghideg vizébe (Infostart)
A tizedik alkalommal megrendezett újévi fürdőzés résztvevőit a 3 Celsius-fokos Balaton várta.
jan. 2
5:54
Ausztria: nőtt az eladott sílécek száma (Síelők)
A téli szezon megkezdésével egyidőben kijött az iparági jelentés. Tavaly is emelkedett az eladott sílécek száma. A legtöbbet az USA-ban adják el, majd Ausztria következik.
jan. 2
5:54
Változások sokaságát hozta az új év (AQUA)
A módosítások számos ponton érintik a kisebb vállalkozások működését, de az alkalmazottak és a nyugdíjasok helyzetét is.
jan. 2
5:54
Véget érhet a világgazdaság szerencsés időszaka (vg.hu)
.
jan. 2
5:56
Hochkönig: új kabinos sílift 13 millió euróért (Síelők)
Az idei szezonra a kétüléses Gabühelbahnt cserélték le. Helyette egy tízfős kabinos épült, a korábbi libegővel megegyező nyomvonalon.
jan. 2
6:00
2020: készüljünk az új történelmi forintmélypontra! (Portfolio)
Leértékelődő pályán maradhat a forint, így ne lepődjünk meg azon, ha 2020-ban új történelmi mélypontot is látunk az euró ellenében - a Portfolio által megkérdezett elemzők összességében így vélekednek a hazai fizetőeszköz 2020-as kilátásairól. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen árfolyamra számítanak a nyári hónapokban.
jan. 2
6:00
Hatalmas keblek, mellbimbókat villantott a vadóc színésznő (Ripost)
A szőke bombázó, Natalie Gauvreau a Montreal Canadiens nagy szurkolója.
jan. 2
6:06
Bővül a horgászati eljárások elektronizációja (ProfitLine)
Az egységes horgásznyilvántartás kiépülése mellett fokozatosan bővül a kötelező befizetések és okmányok elektronizációja, a 2020-ban jelentkező horgászok már az új eljárás szerint regisztrálhatnak - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) kedden az MTI-vel.
jan. 2
6:09
7 külső női tulajdonság, aminek egyetlen férfi sem tud ellenállni (Spabook)
A szépség szubjektív, ezért mindenkinek egy kicsit más vonások tetszenek. Azonban kutatások szerint akadnak olyan külsődleges tulajdonságok,...
jan. 2
6:12
Nagy izgalmakat hoz a január Ausztriában (Infostart)
A két ünnep között megegyezett egymással az Osztrák Néppárt és a Zöldek, így heteken belül megalakulhat az új bécsi kormány. Nyugati szomszédunknál szeptember végén volt a parlamenti választás.
jan. 2
6:12
„Tanítanivalóan hülyék voltunk” - Erősödő belső kritika mellett vonják le a választás tanulságait a Fideszben (Alternatív Energia)
Még januárban levonja az önkormányzati választás konzekvenciáit a Fidesz elnöksége – értesült lapunk. Erősödik a belső kritika. Felkészül Habony Árpád.
jan. 2
6:12
Trump: Teherán nagy árat fog fizetni, ha emberek halnak meg bármely amerikai létesítményben (ATV)
Irán nagy árat fog fizetni azért, hogy támadás érte az amerikai nagykövetséget Bagdadban. Ezt Trump amerikai elnök mondta, bár később azt is hozzátette, hogy nem akar háborút a perzsa állammal. Közben több száz amerikai tengerészgyalogost vezényeltek a bagdadi külképviselet védelmére, mindjárt mutatjuk az erről készült képeket.
jan. 2
6:15
2020 – készüljünk fel a globális depresszióra! (Privátbankár)
A világ egyik legsúlyosabb – egyben ki nem beszélt – problémája lett a globális adósságállományok egekbe törő szintje. Paradigmaváltás hiányában a radikalizálódó világ tehetetlenül sodródik a katonai „megoldások” felé. De mibe fektessünk? Káncz Csaba jegyzete.
jan. 2
6:18
Hongkongi tüntetések - Máris százakat vettek őrizetbe az új év első megmozdulásán (Blikk)
Legkevesebb négyszáz embert vettek őrizetbe Hongkongban engedély nélküli gyülekezés, illetve fegyverbirtoklás miatt az új év első napján egy erőszakba torkollott felvonulást követően - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a rendőrség közleményére hivatkozva.
jan. 2
6:18
Esőre nem, de más kellemetlenségre számíthatunk ma (Háziállat)
Többnyire gyengén felhős, csapadékmentes időre számíthatunk. Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken ugyan, de az Északi-középhegység környezetében, az Alföld északi és keleti részén tartósabban megmaradhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 fok között ala

Keresés