Az Agrárminisztérium jelentős mértékben megemelte a méhészek támogatását. Méhcsaládonként ötszázról ezer forintra nő a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás.
Az idei szezontól már fizetni kell a parkolásért a Körmöcbányához (Kremnica) közeli Skalka síterepén. Ezzel egyidőben öltözőkonténereket helyeznek el a sífutópálya közelében.
Az év elején pillanatok alatt 100 dollárt erősödött az arany árfolyama, ami nem nevezhető szokványosnak. A fenyegető katonai konfliktuson túl is sokan látnak fantáziát a nemesfémben, de sok a szkeptikus hang, hogy képes lesz-e az arany megismételni a hét évvel korábbi remek évét.
Idén már a kistelepülési házvásárlásra és -felújításra is több tíz millióhoz lehet hozzájutni. Az elérhető támogatások nemcsak a nagycsaládosok, hanem a kétgyermekesek számára is bőkezűek.
Lezuhant Iránban szerda reggel egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, 180 utassal és a személyzettel a fedélzetén - adta hírül a Farsz iráni hírügynökség, további részletek közlése nélkül.
Akár súlyos baleset is lehet a vége, ha valaki szemetet dobál ki az autójából menet közben. Sajnos kicsi az esély a tettenérésre, de ha valakit mégis elkapnak, a szabálysértési bírságtól akár a büntetőügyig is kiterjedhet a retorziók...
A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget. A kerületi kapitányságoknál dolgozó egyenruhások csaknem kétharmada nem budapesti.
A Magyar Bankszövetség elkötelezett az azonnali fizetési rendszer sikeréért, amely új pénzforgalmi korszakot hoz a gazdaságba, de ahhoz, hogy az ennek egyik alappillére, a fix-díjas elektronikus számlacsomag fogyasztóbarát lehessen, elengedhetetlennek tartja az elektronikus lakossági ügyletekhez kapcsolódó illeték kivezetését.
Éveken át ömlött a pénz az ingatlanalapokba, ahogy az alacsony hozamkörnyezetben kifejezetten népszerűvé vált ez a befektetési forma; a pénzpiaci, vegyes és kötvényalapokat is megelőzve az ingatlanalapok nőtték ki magukat a legnagyobb kategóriává a befektetési alapokon belül. Aztán jött az MNB likviditást korlátozó szabályozása és a szuperállampapí
Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek - mondta el az InfoRádiónak az egészségügyi államtitkár, Horváth Ildikó. A folytatásban novemberben további 20, két év múlva újabb 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz.
Tavaly alapvetően jól teljesítettek a tőkepiacok, mind a részvények, mind a kötvények, sőt egyes fontos árucikkek is. Az újabb és újabb rekordok ellenére a hazai abszolút hozamú alapok mezőnye megint nagyon szórt, a legjobb és a legalacsonyabb hozamok között 47 (!) százalékpontnyi különbség volt egyetlen év alatt. De legalább az átlag kielégítő.
A Generali pénzügyi támogatásának köszönhetően nyerte vissza régi fényét a Velence szívében található közpark, a Giardini Reali, vagyis a Királyi kertek. A 19. századi komplexum teljes botanikai, tájképi és építészeti felújításon esett át, így ismét megnyithatta kapuit a látogatók előtt. A Napóleon által tervezett, mintegy 5.000 négyzetméteres ker
Minden téren cáfolja a Magyar Antidopping Csoport vezetője, hogy a magyar doppingellenőrök korruptak lennének. Tiszeker Ágnes az ATV Start című műsorában azt is elmondta, hogy nem lepné meg, ha ennek hátterében az állna, hogy orosz kihívója akadt Aján Tamásnak a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáért.
Nem mindegy, hol helyezzük el a feleslegessé vált fát: csak a kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyeken szabad letenni, úgy, hogy a fa ne akadályozza se a gyalogosokat, se a parkolást, se a forgalmat. Legtöbben ilyenkor szabadulnak meg a karácsonyfáktól, amelyek ekkorra már kiszáradtak, ez pedig akár veszélyes is lehet.
Washington megtiltotta a légiközlekedést az iraki, az iráni légtérben és az Öböl-térségben - Von der Leyen: A fegyverek használatának azonnal véget kell vetni
A Dunántúlon rétegfelhős lesz az ég, míg keleten többórás napsütésre számíthatunk. Többnyire kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk, de délelőttig a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek. Késő délutántól északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, amely estétől az északi megyékben meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. Főleg m
Lezuhant Iránban szerda reggel egy Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép, 180 utassal és a személyzettel a fedélzetén – adta hírül a Farsz iráni hírügynökség. Az iráni állami televízió később közölte, hogy a balesetben mindenki meghalt.
Január elsejétől Floridában büntetendővé válik, ha valaki vezetés közben üzenetet ír az okostelefonján, márciustól pedig telefonálni sem lehet majd vezetés közben. Hasonló törvényt Massachusetts is tervez, hírek szerint már a tavasszal bevezethetik.
Szibéria egyes részein gyorsabb a klímaváltozás, akár pár éven belül is alkalmas lehet a kukorica és szójatermesztésre. Több százezer hektár művelésbe vonása a tét.
85 esztendős lenne Elvis Presley, aki 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye és azon honfitársaink mellett, akik Nyugatra menekültek a megtorló szovjet csapatok elől.
New York utcáin nem szokatlanok az egészen különleges installációk. A Lateral Office és a CS Design alkotása játékra és nevetésre ösztökéli a városlakókat.
Az OMV Hungária Wéber Gáborral és Bódi Bernadettel közösen kampányt indított a biztonságos közlekedés elősegítésére. Az autóversenyző és Forma 1-es szakkommentátor a Győri Audi ETO KC szélsőjével rövid videókban mutatja be, hogy a téli időszakban mire kell különösen figyelniük az autóvezetőknek, valamint hasznos tanácsokat adnak, hogyan lehet elker
Tiltakozott Törökország líbiai csapatvezénylése ellen négy arab ország, és közös nyilatkozatban ítélte el a lépést. A négy ország az ENSZ által el nem ismert, rivális kelet-líbiai kormányt támogatja, szemben a törökökkel, amely a tripoli kormány szövetségese.
A mártírnak tekintett meggyilkolt kémfőnök meggyilkolása miatt Irakban is pattanásig feszült a helyzet, a külföldi katonák maradása kérdéses. A magyar haderőt közvetlen veszély nem fenyegeti, de nem tudni, egy átlag iraki meg tudja, meg akarja-e különböztetni az amerikai és az európai katonát, ha bosszúra készül.
Ha a büntetőeljárás el is marad, Aján Tamás azt a bélyeget nem tudja lemosni magáról, hogy a súlyemelés az ő irányítása alatt még mélyebbre süllyedt a doppingolás mocsarában.
Ne legyenek kétségeink afelől, hogy az űrhajósok csak kifogástalan egészségi állapotban indulhatnak-e útnak az ISS-re. Ám az extrém környezeti tényezők miatt időnként ennek ellenére is megbetegedhetnek. Ez történt a NASA egyik űrhajósával, akinél valószínűleg a mikrogravitáció okozta a vérrög kialakulását.
Gyöngyöspata közel egymilliárdos költségvetéséből ki lehetne fizetni a cigány gyerekek szegregációja miatt megítélt 80 milliós kártérítést, ám erre nem mutatkozik szándék.
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott távozó szövetségi kapitánya szerint könnyű magyarázat és kifogás, hogy a nemzetközi szövetség (Ihf) decemberben felfüggesztette.
A legfontosabb dolog egy vállalat sikeréhez, a stratégiai gondolkodásmód. Ezen gondolkodásmód alapján kell megtervezni az üzletfejlesztési irányokat, mind az informatika, a kontrolling, az üzleti folyamatok és a szervezeti struktúra vonatkozásában is. A dinamikus fejlődési ütem megtartása érdekében már az éves büdzsé tervezésekor – a nagyvállalatok