Két amerikai bázist is rakétatámadás ért Irakban, az akciót Irán hajtotta végre. Teherán közölte, hogy ez arányos válaszlépés volt Kászim Szulejmáni tábornok bagdadi meggyilkolására. A Honvédelmi Minisztérium bejelentette: a támadásokban magyar katona nem sérült meg.
Mitch McConnell, a washingtoni szenátus republikánus frakciójának vezetője kedden bejelentette, hogy megindítja az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának (impeachment) második szakaszát, a szenátusi tárgyalást.
A foglalkoztatottak számának növekedése és a bérek folyamatos emelkedésének köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom már 77 hónapja folyamatosan bővül - mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal adatait kommentálva kedden az M1 aktuális csatornán.
Légi felvételen örökítették meg az újesztendő első havazását, amely fehérbe borította a Dobogókőt. Ezen télen mindössze kétszer havazott Komárom-Esztergom megyében, az idén pedig csak egyszer, szombaton. Az immár ritkának számító időjárási jelenségről a kemma.hu olvasója készített látványos drónfelvételt. A csapadékhullám kis mennyiségben havat is
Mindenkinek vannak egyéni függőségei, amik nem feltétlenül rosszak, hiszen akár az előrejutásunkat is segíthetik. Azonban csak egy bizonyos szintig!...
Közös európai megoldással kellene lezárni a vitát a hálózati eszközöket gyártó kínai Huawei részvételének engedélyezéséről a legújabb (5G) mobil távközlési hálózatok kiépítésében – mondta a Vodafone brit mobilszolgáltató németországi vállalatának vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Hannes Ametsreiter kiemelte, hogy nem lenne “okos és célr
Alig néhány év alatt megsokszorozódott a családok otthonteremtésére igényelhető, vissza nem térítendő támogatások összege, amelyet kedvezményes hitellehetőségek is kiegészítenek. Míg az elmúlt években elsősorban az építkezésbe kezdő vagy új lakást vásárló gyermekes párokat segítették a juttatások, az idén már a kistelepülési házvásárlásra és -felúj
A felhívásra két ajánlat érkezett: a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. is pályázott, ajánlataikat azonban érvénytelennek minősítették. A Volvo nyert.
Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) szerdára virradóra megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében.
Az olaj árfolyama 4,5 százalékkal szökött fel az ázsiai tőzsdéken szerda reggel, miután az amerikai haderő iraki támaszpontjaira mért iráni ellencsapások aggodalmat keltettek a kitermeléssel és a tartalékokkal kapcsolatban.
Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) balesetmegelőzési osztályának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Tizedik éve támogatja a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését és jövőjük építését játékos, digitális oktatással. A program 10. születésnapja alkalmából a K&H szakemberei visszapörgették a pénzügyi történelem lapjait és összegezték, melyek voltak a legnagyobb változások az elmúlt évtized pénzügye
Idén is kitarthat a gyors béremelkedés Magyarországon, miután a minimálbér és a garantált bérminimum 2020-ban is dinamikusan növekszik, miközben a munkaerőhiány továbbra is felfelé hajtja a kereseteket. Azonban az üres álláshelyek csökkenése miatt már nem biztos, hogy olyan kedvező helyzetben lesznek a dolgozók, mint a korábbi években, így a béreme
Az iráni légvédelem lőtte le, tévedésből, Teherán mellett szerda reggel az ukrán gépet - jelentette az UNIAN kijevi hírügynökség az Al Hadath jordániai hetilap értesülését idézve; más források ezt nem erősítették meg.
Mucsányi Marianna helyett Siklósi Beatrix lesz a Kossuth Rádió csatornaigazgatója. A Papp Dániel vezette Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Drasztikusan kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak a magyarok: a lakosság több mint 60 százaléka csak hetente vagy annál is ritkábban visz be a szervezetébe a vitaminforrásokból. A téli időszakban kiemelten érdemes figyelnünk...
Szóban is nyilatkozhatnak hitelszerződésük megkötéséről a videós azonosítási folyamat végén a Cofidisnél személyi- és áruhitelt igénylő ügyfelek. Az MNB által jóváhagyott termék az első ilyen Magyarországon – írja a Cofidis sajtóközleményben.
Jelentősen visszaesett Németország szén-dioxid-kibocsátásának mértéke 2019-ben – szemlézte az MTI az Agora Energiewende agytröszt értékelését, melyet az Index oldalán olvashatunk.
Nem számít jelentős változásra 2019-hez képest az autók és kishaszongépjárművek piacán a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), viszont a tisztán elektromos hajtású autók eladása alacsony darabszám mellett 40 százalékkal bővülhet idén - mondta a szervezet ügyvezető elnöke kedden Budapesten.
Egy új irodaház, vagy lakópark is teljesen meg tudja változtatni egy környék arculatát, megítélését, lakossági összetételét és természetesen az ingatlanárait is, és ez a hatás csak fokozódik, amikor olyan nagy (kormányzati) beruházásról van szó, ami új funkciót ad egy adott területnek. Ilyen projekt a 2023-as atlétikai VB-re tervezett stadion is. A
A legfrissebb adatok szerint Európában jelenleg Oroszországban lehet a legolcsóbban tankolni, ahol átszámítva mintegy 218 forintba kerül 1 liter benzin. Fehéroroszországban sem kell sokkal többet fizetni ezért az üzemanyagért, itt 245 forintot...
Kedden érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így szerda reggel már a 332-es szintet közelíti a jegyzés. A forint a legfontosabb régiós versenytársával, a lengyel zlotyval közösen gyengült.
Az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai igazgatója, Dr. I.P. Park a 2020-as CES kiállításon bemutatta a mesterséges intelligencia fejlesztések jövőjét támogató, az “AI-élmények szintjei: mesterséges intelligencia és az emberi élmények jövője” című keretrendszert. A koncepcionális keretrendszer jól illeszkedik az LG ThinQ márkához és annak amb