Nyolc éves csúcson maradt az infláció Kínában decemberben, miközben a termelői árak csökkenése mérséklődött az év végére. A magas áremelkedési ütem mögött egyszeri hatás áll, összességében az árfolyamatok nem a kínai gazdaság élénkülésére utalnak.
Irán a feltételezések szerint szándékosan kerülte, hogy halálos amerikai katonai áldozatai legyenek szerdai rakétatámadásainak Irakban – jelentette a Reuters hírügynökség hírszerzési értesüléseket ismerő forrásokra hivatkozva.
A tavalyi évben a Femcafe Gála - Az Inspiráló Nők Estje díjátadón a Nem Adom Fel Alapítvány kommunikációs vezetője, Györke Nóra vehette át a Leginspirálóbb hétköznapi hős kategóriában a győztesnek járó elismerést. Közel egy évvel a díjazása után kérdeztük meg arról, hol tart jelenleg az élete.
Miután szinte minden üzemet és ember alkotta hálózatot informatikai rendszerek segítségével irányítunk, a hadviseléssel foglalkozók figyelme az infrastruktúrák e részének sebezhetősége felé irányult.
Gera Marina- és Rod Dreher-nagyinterjúk, közfoglalkoztatás- és csipszadó-riportok, ausztriai és amerikai kitekintések, egy magyar vállalkozónő példátlan sikere, csillagászati rejtélyek, globalizációs trilemmák és még sok minden más – itt a Mandiner idei második száma!
Mivel társas lények vagyunk, a legtöbb ember természetesen nem szeret hosszabb időt egyedül tölteni – ez még akkor is igaz, ha egyébként feltaláljuk...
Németország központi bankjának (Bundesbank) elnöke, a kriptopénzek veszélyeire figyelmeztet. Jens Weidmann – aki Bundesbank elnökként tagja az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának is – kijelentette, hogy a piacgazdaságban a vállalatok feladata, hogy a fogyasztók igényeit kielégítő termékeket fejlesszenek ki, ezért egyelőre nincs nyomós o
Újabb részletek derültek ki a 2019. decemberi keltezésű, már kormány-előterjesztés formába öntött tervekről. Az átszabott Nemzeti alaptanterv 2020 szeptembertől lép életbe.
Az Audi a nagy SUV versenyben ugyan kissé lemaradt a konkurensekhez képest, de mostanra szépen lassan kezdik ledolgozni a hátrányukat a négykarikások. Hamarosan pedig végleg felzárkózhatnak, hiszen a pletykák szerint még idén bemutatkozhat a Q paletta zászlóshajója, amely Q9 néven olyan ellenlábasoknak mehet neki, mint a BMW X7 és a Mercedes-Benz G
A legfontosabb háttérembernek számító, nagy befolyással bíró Szabó Gábor távozik a pártigazgatói posztról. Utóda várhatóan a leköszönő pártelnök, Sneider Tamás lesz.
Rendben vannak, és egészségesek az Irakban állomásozó magyar katonák. Erről maguk az iraki kontingens képviselői számoltak be erbíli állomáshelyükről egy sajtónyilvános videóbeszélgetésben.
Valami azt súgja nekem, hogy – amennyiben a világ még nem süketült meg teljesen – Herczku Ági és bandája legújabb lemezének erősen kinéz valami jobbfajta díj.
A Ford 18 százalékos növekedést ért el tavaly a magyarországi újautó-piacon 23 327 személyautó és haszonjármű eladásával, amellyel sikerült megerősítenie 12 százalékot meghaladó részesedését és második helyét a márkák sorrendjében - értékelt Szamosi Viktor, a Ford Magyarország leköszönő ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A magyar tőzsde új történelmi csúcson zárta az elmúlt évet, majd a BUX ezután lefordult. A Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy a profi befektetők többsége rövid távon csupán mérsékelt elmozdulást vár a magyar tőzsdén, azonban hosszabb távon már megosztottabbnak tűnnek a megkérdezett alapkezelők. A profi befe
Az ünnepi időszakban számos hírt olvashattunk az őrült bevásárlásokról, megtelt bevásárlóközpontokról, gyakorlatilag teljesen kifosztott áruházakról, boltokról. A KSH és Eurostat adatai pedig arra világítanak rá, hogy egyre több pénzt költünk Magyarországon élelmiszerre. A vásárlásról szóló beszélgetések kiemelten fontosak az online térben – legyen
Kilenc százalékkal növelte utasforgalmát a múlt év utolsó hónapjában a Ryanair, 11,2 millió utazót szállított. Az ír fapados decemberben is majdnem teljes kapacitással repült, csupán az ülések 5 százaléka maradt üresen.
A kormány nem ad a korábban előirányzottnál több pénzt a Lánchíd felújítására - tudta meg a hvg.hu. A híd felújítása sürgős lenne, a BKK már súlykorlátozást vezetett be rajta.
Kiderül, ki csatlakozhat a Real Madrid mellé a Spanyol Szuperkupa fináléjában. Az a hazai televíziók élő sportközvetítéseiben lesz még darts-vb, téli sport, tenisz WTA-tornák, és a kézilabda férfi Európa-bajnokság Horvátország-Montenegró mérkőzését is meg lehet nézni.
2019-ben 12 új növényvédő szer hatóanyag használatát engedélyezte az Európai Unió, ugyanakkor 45 forgalmazásának engedélyét visszavonta, vagy nem hosszabbította meg azt a lejártakor. Idénre is jut a lejárt engedélyű hatóanyagokból bőven, de vajon mennyi lesz, ami pótolni tudja ezeket?
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta az energia- és klímapolitika aktuális, közép- és hosszútávú stratégiai kérdéseit, elfogadta a jelenlegi Nemzeti Energiastratégiát felváltó új stratégiai dokumentumot, amely 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, 2040-es kitekintéssel - tájékoztatta az Innovációs és Technológi
A főpolgármesteri hivatalban egyelőre tíz százalék körüli egységes emeléssel számolnak – tudta meg lapunk. A dolgozókkal a közlekedési cég vezetésének kell megállapodnia.