A járvány elleni általános védekezést elősegítendő, az OMV Hungária hálózatában április közepétől elérhető a társaság kézfertőtlenítője. Az új termék az OMV Hungáriának a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt.-vel kötött együttműködése eredménye. A fertőtlenítő a piacra kerülése előtt természetesen az összes előírt vizsgálaton átesett. Az alkohol alapú
Ha valaki elveszíti a munkáját, másnap el kell kezdenie állást keresni, amire úgy kell tekinteni, mint teljes munkaidős tevékenységre. Minél később kezdünk el foglalkozni a problémával, annál súlyosabb következményekkel fogunk szembesülni – figyelmeztet Martis István, a Profession.hu elnök-vezérigazgatója. Az állásportál vezetője a feltétel nélküli
A 13. havi nyugdíj visszahozatala önmagában is semmissé teheti a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében eddig tett, sok szenvedést okozó, elkerülhetetlenül szükségesnek látszó erőfeszítések eredményeit.
Bencsik János törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely a Büntető Törvénykönyvet úgy módosítaná, hogy a különleges jogrend idején elkövetett csalások legyenek ugyanúgy minősített esetek, mintha ezeket bűnszövetségben, üzletszerűen vagy közveszély színhelyén követnék el.
Élénk vita indult a német nyilvánosságban a koronavírus járvánnyal összefüggő lazításokról, amely folyamatot sajtóértesülések szerint Angela Merkel kancellár károsnak és veszélyesnek tart. A politikus pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfői elnökségi ülésén - egy telefonkonferencián - kifejtette, hogy egyes tartományokban "vitaorgia" kezdőd
A Honvédségben a koronavírussal fertőzöttek száma egyszámjegyű és eléri az 5-öt. Mintavételben pedig az 1500-as szintnél járnak - mondta Korom Ferenc, a honvédség parancsnoka a külügyi bizottságban. A Bosznia-Hercegovinai misszióból 2 fertőzöttet evakuáltak.
Hétfőre 18 idősotthonban ütötte fel a fejét a koronavírus. Ebből 8 intézmény budapesti székhelyű. A tisztifőorvos szerint nincs akadálya az érettségi megtartásának. Beszélt a magyarországi tetőzésről is.
Lakatos Péter, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a válságkezelésnek még csak a kezdeti fázisában vagyunk, a magyar kormánynak még rengeteg pénzt kell elköltenie. Európa nem fogja visszatelepíteni az iparát Kínából, és ez nem is baj. Az európai műkörmösök nem akarnak gyári munkások lenni.
2020 első negyedévében összesen 1266 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság állampapírt. A nettó állománynövekedés a lejáratok, a visszaváltások és a visszavásárlások miatt 29,6 milliárd forintot tett ki.
Három teszt lett IgG-pozitív, azaz a páciens valószínűleg már átesett a fertőzésen, míg egy IgM-pozitív, tehát a beteg nagy valószínűséggel fertőzött, neki enyhe láza is van – mondta Mirkóczki Ádám polgármester.
Nem kell megtéríteni a koronavírus okozta betegségben szenvedő külföldi EU-s állampolgárok németországi kezelésének költségét, a számlát a szövetségi kormány egyenlíti ki, és a tagállamok közötti szolidaritás jegyében további betegeket is fogadnak - közölte hétfőn a berlini egészségügyi minisztérium. Ugyancsak hétfői adatok szerint havi mélypontra
Berkes István ortopédsebész, egyetemi tanár, a Sportkórház korábbi igazgatója ma is aktív: magánrendelőben dolgozik, és őt is főként a vírusjárvány foglalkoztatja.
Bár az elmúlt hetekben számos produkció gyártási folyamat kénytelen szünetelni, ettől függetlenül a stúdiók megpróbálnak mindent megtenni, hogy a szükséges előkészületek zökkenőmentesen történhessenek...
2020 első negyedévében összesen 1266 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság állampapírt. A nettó állománynövekedés a lejáratok, a visszaváltások és a visszavásárlások miatt 29,6 milliárd forintot tett ki.
Fodor Milán, a magyar ökölvívó-válogatott váltósúlyú versenyzője úgy érzi, még hasznára is lehet, hogy márciusban félbeszakították az európai kvalifikációs viadalt Londonban.
Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük. Becsei András, a Bankszövetség elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában elmondta, ugyanakkor arra i
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert elmondta, 750 esetben rendeltek el hatósági házi karantént az elmúlt 24 órában, így 11240 fő van jelenleg karanténban. A tendencia tehát nem tört meg: egyre kevesebb azoknak a száma...
A Hertha BSC-nél imádták, de később a bundabotrány kapcsán a németek meghurcolták, ezért Skóciába menekült. A Ferencváros csatáráról készített sorozatunk – ami 2010-ben a futballista halála után jelent meg a Nemzeti Sportban – 4. részében NSZK-beli pályafutását elevenítjük fel.
Az a május 3-i dátum, amit tegnap először mondott be nyilvánosan a koronavírus-járvány lehetséges tetőzési dátumaként Orbán Viktor kormányfő, már régóta ismert volt a számunkra, a modellszámítások eredménye és mivel a vírus elsősorban zárt közösségekben terjed, ezért nem kockázatos megrendezni az érettségit május 4-től – mondta el az operatív törzs
Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük. Becsei András...
„Ez egy új adat. Elemezni fogjuk” - reagált egy kormányzati forrás kérdésünkre, hogy a május 4-ei érettségi vizsgák előtt fut fel a csúcsra a járvány szakemberek szerint, ezért mérlegelik-e az érettségi elhalasztását.
A miniszterelnök is megosztotta Charlie, Frenreisz Károly és Pataki Attila felejthetetlen közös dalát, melyet a TV2 „Neked énekelek” című show-műsorában adtak elő.
A világelső szerb Novak Djokovics nem akarja, hogy a vakcina beadatására kényszerítsék – ha a versenyzéshez elengedhetetlen lesz az oltás, a 17-szeres Grand Slam-bajnoknak döntenie kell: megváltoztatja a véleményét vagy hónapokig játék nélkül maradhat.