A közmunkán kívül az államnak nincs más lehetősége arra, hogy munkát biztosítson. Erről Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
Londoni pénzügyi-gazdasági elemzők egybehangzó friss előrejelzései szerint súlyos recesszióban tölti az idei évet a világgazdaság az új koronavírus okozta járvány miatt, és a borúlátó prognózisokat is lefelé ható kockázatok terhelik.
Nem kapnak szövetségi segítséget az Egyesült Államok azon tagállamai, amelyek rosszul gazdálkodtak a koronavírus-járvány előtt – jelentette ki Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter kedden a Fox televíziónak adott interjújában.
A veszélyhelyzet kihírdetése óta egyszerűen muszáj a telemedicina adta lehetőségeket kihasználniuk az orvosoknak, hiszen most lehetetlen találkozniuk minden beteggel. A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt ezért pontosította a járvány alatti egészségügyi teendőket a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Közel 6 százalékot emelkedett a Boeing árfolyama ma a nyitást követően, miután a társaság közzétette első negyedéves eredményeit és bejelentette, hogy elbocsátja dolgozói 10 százalékát.
A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borcsomagok eladásával támogatja a Vmsz mentőautó projektjét. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata április elején, közösségi oldalán tette közzé adománygyűjtő felhívását, melyben...
A kórházi ágyak felszabadítására az egyik magyarázat az, hogy a legrosszabbra készül a kormány, a másik szerint viszont ez az egészségügy átalakításának első lépcsőfoka. A kérdés kapcsán az ATV Start vendége László Imre XI. kerületi polgármester, a DK egészségpolitikusa volt.
Több higiéniai szabálytalanságot tapasztaltak az ellenőrök a Pesti úti idősotthonba; egymilliós büntetést kapott az intézmény - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. A közlemény szerint a fővárosi kormányhivatal X....
A koronavírus-járvány alapjaiban írja át a központi költségvetés egyes részeit. Jövőre a foglalkoztatási alap önálló jogcímként már nem létező dolog lesz.
A veszélyhelyzet kihírdetése óta egyszerűen muszáj a telemedicina adta lehetőségeket kihasználniuk az orvosoknak, hiszen most lehetetlen találkozniuk minden beteggel. A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt ezért pontosította a járvány alatti egészségügyi teendőket a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Múlt hét pénteken tartotta meg olajpiaci online befektetői klubját a Portfolio, ahol közel 200 néző követhette végig, ahogy profi elemzők megosztják személyes élményeiket arról, hogyan élték meg az elmúlt hónapok olajpiaci turbulenciáit. Többek között választ kaphattunk arra, hogy mikorra lábalhat ki az olajpiac a koronavírus okozta sokkból, várhat
Horváth Csaba a javaslatról azt mondta az ATV Híradójának: a főváros vezetése minden jelentősebb változtatás előtt szeretné kikérni a budapestiek véleményét, az 50-es sebességkorlátozás kérdése sincs még eldöntve, csupán egy felvetésről van szó.
A tömeggyártásra termelő divatcégek világszerte bezárták üzleteiket, viszont az igazi - és nagyrészt elfeledett - áldozatok több ezer mérföldes távolságra vannak az üveg és acél homlokzatú bevásárlóközpontoktól.
Csak ez a kis laboratórium is rengeteget tudna tesztelni. Elmondta, hogyan vizsgálják a Covid-19 jelenlétét a mintákban, miért akadoznak a tesztelések, és azt is, miért kizárt, hogy a koronavírust mesterségesen alkották volna meg.
A szomszédos Horvátország után Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú intézkedések mellett szerdától kinyithattak a könyvtárak, múzeumok és galériák, hétfőtől a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint azok a vendéglátóhelyek, amelyek rendelkeznek terasszal - ismertette a kor
Niedermüller Péternek az ATV A nap híre című műsorában elhangzott szavai miatt az NMHH százezer forintra bírságolta meg a televíziót. Az ATV vezérigazgatója a Media1-nek azt mondta, az ATV bírósághoz fordul.
A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosan újraindul.
A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosan újraindul.
A jelenleg független Bencsik János kérdéseket is intézett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez. De van, aki szerint ez a normál besorolás.
Az egészségügyi minisztérium szerint ez már biztonságos, mert a tudósok arra jutottak, a kisgyerekek nem terjesztik a koronavírust, sőt nem is fertőződnek meg vele.
Alexander Novak, orosz energiaügyi miniszter szerint májustól normalizálódhat az olajpiaci túlkínálat, mivel életbe lépnek az OPEC+ termeléscsökkentő intézkedései, melynek kapcsán Oroszország kitermelése 20 százalékkal csökkenhet. A hatalmas tárolói készletek miatt 30 dolláros olajárral kalkulál Oroszország 2020 átlagában.
2020. április 30-ától már bizonyos gyógyászati segédeszközök (GYSE) is rendelhetőek eRecepten, azonban kiváltásuk egyelőre csak a patikákban lehetséges. A veszélyhelyzetre tekintettel bevezetésre kerülő fejlesztés tovább csökkenti...
A Boeing szerdán tette közzé első negyedéves számait, a cég több repülőgépe esetében is visszavágta a gyártást, míg a társaság jelentős, 10 százalékos létszámleépítést is bejelentett.
„A világjárvány rávilágított arra, hogy máig sérülékenyek a dolgozók jogai, minden nap dolgoznunk kell azon, hogy a kivívott eredményeket megtartsuk” – mondta Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke május elseje alkalmából. Hozzátette: mivel idén nem tudjuk a megszokott módon ünnepelni a munkavállalók szolidaritási napját, ezért majális hel
A 32 éves Carrie Symonds és az újszülött egyaránt jól vannak. Terhessége alatt Johnson élettársa a tünetek alapján valószínűleg átesett az új koronavírus okozta betegségen.