2020. április 29. szerda

ápr. 29
9:39
Brazília rákapott az impeachment ízére (Kripto Akadémia)
Ha az elnökbuktatást felvennék az olimpiai játékok programjába, Brazília lenne a favorit.
ápr. 29
9:39
Meglepő vallomást tett Vastag Csaba (Ripost)
A sármos énekes egészen mostanáig nem beszélt arról az álmáról, amiben egy képzeletbeli lányba lett szerelmes.
ápr. 29
9:42
Kijárási korlátozás - Otthoni torna a derékfájás és hátfájás ellen (WebBeteg)
A koronavírus miatt már nemcsak a napi nyolc óra munkát töltjük számítógép előtt, hanem a teljes napunkat, hiszen szinte mindent online intézünk: a bevásárlást, a barátokkal történő kapcsolattartást, de még a gyermekünk házi feladatát is a laptopon készítjük el. Az állandó ülés miatt még olyan embereknél is előfordulhat derék-, illetve hátfájdalom,
ápr. 29
9:42
Záporoznak a gyorsjelentések, egyedi sztoriktól hangosak ma a tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel indult a keddi kereskedés a tengerentúlon, a kezdeti pluszok azonban elolvadtak, és az amerikai részvényindexek végül eséssel zárták a napot. Ázsiában emelkedtek az irányadó részvényindexek szerdán, míg a japán tőzsde zárva tartott. Az európai tőzsdéken iránykereséssel indult a nap, míg a magyar tőzsde felpattant a szerdai kereskedés e
ápr. 29
9:42
Egy 57 és egy 75 éves férfi kapott vérplazmás kezelést a Semmelweis Egyetemen (ATV)
A Semmelweis Egyetem két betege- egy 57 és egy 75 éves férfi- kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok.
ápr. 29
9:42
Itt vannak a legfrissebb számok a koronavírus-járvány jelenlegi állásáról (ATV)
Világszerte 3 117 204-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 217 193, a meggyógyultaké pedig 928 970 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szerdán reggel 8.00 órakor.
ápr. 29
9:42
Amerikai sajtos makaróni: Egy vacsora, amit pár perc alatt összedobhatsz – Videó (Femcafe)
Istenien sajtos egytálétel, alig pár hozzávalóból.
ápr. 29
9:42
Koronavírus: 217 ezren haltak meg eddig a világon, egymillióhoz közelít a gyógyultak száma (SzMo)
A legtöbb halálos áldozat az Egyesült Államokban van, ahol 1 012 583 volt az igazolt fertőzöttek, 58 355 a halottak és 115 936 a gyógyultak száma.
ápr. 29
9:48
Rendkívüli eljárásban leminősítette Olaszországot a Fitch (Portfolio)
A Fitch leminősítette Olaszország adósságának besorolását „BBB”-ről BBB mínuszra. Az EU harmadik legnagyobb gazdasága így még épphogy a befektetésre javasolt kategóriába esik a hitelminősítőnél. A minősítés felülvizsgálata nem volt tervezett, a helyzet viszont indokolta az azonnali leminősítést a Fitch szerint. Magyarország esetén kedd éjjel az S
ápr. 29
9:48
Megszűnik az elektromos autók ingyenes töltése Magyarországon (NRGreport)
Május 1-től az e-Mobi által telepített töltőpontokon is fizetni kell majd a vételezett energiáért, ami az jelenti, hogy gyakorlatilag megszűnik az elektromos autók ingyenes töltése Magyarországon.
ápr. 29
9:48
Luke Skywalker tényleg túl kicsi rohamosztagosnak? (Promotions)
Mark Hamill megválaszolta a mindenkit égető kérdést.
ápr. 29
9:51
A jövő évi büdzsé tervezési köriratában nem esik szó a 13. havi nyugdíjról (Menedzsment Fórum)
A tb-alapoknak úgy kell leadniuk a költségvetési terveiket három héten belül, hogy még nincs elfogadott jogszabály az extra járandóságról.
ápr. 29
9:54
Jó hírek a szomszédból: lelassult a koronavírus-járvány terjedése a cseheknél (Portfolio)
Jelentősen lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium szerda reggeli kimutatása alapján a fertőzöttek számának növekedése továbbra is alacsony, a gyógyultaké felgyorsult, míg a járvány halálos áldozatainak száma stagnál a napi adatokban.
ápr. 29
9:54
Az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indít az idősotthonok ügyében (ATV)
Az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálatot indít a koronavírussal kapcsolatban az idősotthonokban kialakult helyzet miatt - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
ápr. 29
9:54
Szánthó Miklós: Nemváltás házilag és egyebek (Tiszta Jövő)
Ha normális világban élnénk, akkor különösebben nem filozofálgatnánk azon, hogy vannak-e teremtett nemek vagy sem.
ápr. 29
9:56
Balogh Levente: „Járványos” román lejárató kampány (Tiszta Jövő)
Az embernek lassan az az érzése, hogy ha Romániának választania kellene, hogy Magyarország vagy a koronavírus szövetségese legyen, jóformán gondolkodás nélkül a koronavírus mellett döntene.
ápr. 29
10:00
Lelassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban (BorsOnline)
Jelentősen lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi
ápr. 29
10:03
Szörnyű tragédia: teljesen leégett a magyar ápolónő otthona (Ripost)
Az asszonynak egy hét múlva az üszkös romokból kell indulnia a frontvonalba. Szerencsére ő és a családja épségben megúszták a tüzet.
ápr. 29
10:06
Elfogtak egy magyar óvónőt, aki a munkahelyén készített pornófelvételeket a gyerekről (BorsOnline)
Egy óvónőt és élettársát azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy nemcsak a nő unok
ápr. 29
10:06
Koronavírus: Itt az öt megoldás arra, hogy ne legyen tiltott az állami támogatás (Portfolio)
Tekintettel a koronavírus-járvány miatt elszenvedett gazdasági károkra az Európai Bizottság enyhített az állami támogatásokra vonatkozó álláspontján, így a válsághelyzet miatt átmenetileg módosított a keretszabályokon. A Kapolyi Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője ezzel kapcsolatban összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat, és azt, hogy a vállalk
ápr. 29
10:06
Már erre is figyelniük kell az autósoknak: az előírások a kutaknál is érvényesek (Pénzcentrum)
Lassan másfél hónapja tart a járványhelyzet, jelentősen le vagyunk korlátozva, de vannak olyanok, akiknek még ebben a nehéz időszakban is autóba kell ülniük. Alapjában nincs nagyobb veszélyben az, aki egyedül utazik a kocsiban, de azért...
ápr. 29
10:06
Fontos kérdésekről döntenek ma Orbánék (ATV)
Negyvenkilencedik nap. Kormányülés. Újabb fontos kérdésekről döntünk – írja Facebook-oldalán a miniszterelnök.
ápr. 29
10:06
Változik a férfi ökölvívó-vb helyszíne (Sport365)
Elvették Újdelhitől a rendezés jogát.
ápr. 29
10:06
Szörnyű: 53 évesen meghalt a Pi élete és a Gettómilliomos sztárja (Glamour)
Bollywood egyik legnagyobb sztárja volt
ápr. 29
10:06
„Ideiglenes felmentés”: címlapon foglalkozik Magyarországgal a Die Welt (Igényesférfi.hu)
A nemzetközi nyomás ellenére az Európai Bizottság nem lát indokot arra, hogy a koronavírus okán hozott, vitatott magyar szükséghelyzeti törvény ügyében eljárjon – írja a Die Welt. A német lap szerint ugyanakkor Budapest még nem lélegezhet fel, hiszen a Bizottságnak van terve a háttérben.
ápr. 29
10:06
Hatalmas szabadtéri kávézó lesz Vilniusból, ingyen helyezhetők ki az éttermi asztalok a közterületekre (Tiszta Jövő)
Hatalmas szabadtéri kávézóvá alakítják a litván fővárost: a vilniusi önkormányzat engedélyezte, hogy a vendéglátóhelyek, kávézók, bárok ingyen kihelyezhessék asztalaikat közterületekre, lehetővé téve a fizikai távolságtartást a koronavírus-járvány feltartóztatását célzó korlátozó intézkedések közepette. Praktikus és talán még kellemes megoldás is l
ápr. 29
10:06
Miért csak virág van a meggyfán, levél nélkül? (Agrofórum)
N. József kérdése: Kb.8 éves cigánymeggy fa nem hozott egyetlen egy levelet sem, csak kisebb virágokat az idén. Még virágzás előtt jóval permeteztem Mospilannal - túladagoltam? Nem hinném, mert a 4 éves meggyfának nem lett semmi baja, tele levéllel és virággal. Tavaly a nagy fán a levelek színe késő őszi színt mutatott augusztus elején. Pirosas-sár
ápr. 29
10:08
Fontos levelet küld a NAV, érdemes figyelni a postát (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az szja-tervezeteket azok számára, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk, ezzel a lehetőséggel április 15-ig több mint 300 ezren éltek - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
ápr. 29
10:08
5 tulajdonság, amiről azonnal felismered a Bikát (Glamour)
Összetéveszthetetlen csillagjegy
ápr. 29
10:09
Akár ingyen reklámmal segíti a hazai kkv-kat a médiapiaci összefogás (Menedzsment Fórum)
A koronavírus pusztító hatása egyre nyilvánvalóbb Magyarországon is, az egyéni tragédiák mellett teljes iparágakat kényszerített leállásra. Hatására a jelek szerint teljes gazdasági átalakulás várható, melynek viharait csak erős hazai vállalkozások vészelhetik át. A kommunikációs szakma, mely híd szerepét tölti be a fogyasztók és a cégek között, ko
ápr. 29
10:11
Újranyitás helyett csődközeli helyzetben vergődnek a bevásárlóutcák (Menedzsment Fórum)
Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a bevásárlóutcák kereskedői, a legtöbb vállalkozás nem tudja igénybe venni az ígért támogatásokat. A tematikus utcák a túlélésért küzdenek.
ápr. 29
10:12
Újabb ausztrál-kínai diplomáciai csörte a világjárvány eredetéről (HírTV)
A vita kihatással lehet a két ország közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatokra.
ápr. 29
10:12
Van, ahol lényegében betiltották azt a gyorstesztet, amit a magyar kormány előszeretettel használ (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi hatóság szerint mindössze 20 százalékos a teszt találati aránya, a kínai cég vitatja ezt.
ápr. 29
10:12
Koronavírus - két beteg már megkapta a vérplazmakészítményt (WebBeteg)
A Semmelweis Egyetem két betege kapta meg azt a szérumot, melyet gyógyult COVID-19 páciensek vérplazmájából állítottak elő a hazai kutatóorvosok. A Pulmonológiai Klinikán egy 57 éves, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán pedig egy 75 éves férfi betegnek adták be a szérumot, a transzfúziónak szövődménye nem volt.
ápr. 29
10:12
Ezt találta ki a WizzAir, hogy biztonságban legyünk a járatain (ProfitLine)
A Wizz Air, Európa legzöldebb, valamint Közép- és Kelet-Európa vezető légitársasága május 1-jétől szigorított higiéniai előírásokat vezet be, hogy gondoskodjon utasai és személyzete egészségéről.
ápr. 29
10:12
Több amerikai halt meg koronavírusban, mint a vietnámi háborúban (ATV)
Az utóbbi 24 órában 2207 új halálos áldozatot regisztráltak az Egyesült Államokban, ezzel 58 351-re nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma. Közben Washington fontolgatja a vírustesztek bevezetését néhány nemzetközi légi járaton.
ápr. 29
10:12
Édesapja halála miatt személyesen is fontos Karácsony Gergelynek a 30-as sebességkorlát (SzMo)
„Az én apukám egy este nem jött haza” - mondta a főpolgármester az ATV-ben.
ápr. 29
10:14
Oroszok milliói váltak munkanélkülivé (Kripto Akadémia)
A hivatalos munkanélküli adatok azért oly alacsonyak, mivel a városokban állást keresők többsége a bürokratikus akadályok és a szánalmasan alacsony segély miatt messze ívben elkerüli a regisztrációval foglalkozó hivatalokat.
ápr. 29
10:14
Tragédia: fiatalon halt meg a Jurassic World, a Gettómilliomos és a Pi élete sztárja (ATV)
Irrfan Khan 53 éves korában rákbetegségben halt meg.
ápr. 29
10:18
Hiába a mentőcsomag, továbbra is kilátástalan helyzetben a bevásárlóutcák (Privátbankár)
Nem tudták kihasználni a gazdasági mentőcsomagokat a bevásárlóutcák kereskedői, a legtöbb vállalkozás nem tudja igénybe venni az ígért támogatásokat. A tematikus utcák a túlélésért küzdenek.
ápr. 29
10:18
A világ gazdagjai elárulták, mibe fektetnének a koronavírus idején (Portfolio)
A UBS Global Wealth Management felmérése szerint a vagyonosabb befektetők a részvénypiacokon látnak jó beszállási pontokat, de sokan még várnak egy újabb mélypontra, mielőtt beszállnának – számol be a hírről a Bloomberg.
ápr. 29
10:18
Koronavírus: nyílt levelet írt a Magyar Autóklub Karácsony Gergelynek (ATV)
A Magyar Autóklub nyílt levélben kérte Karácsony Gergely Főpolgármestert, hogy ne döntsön a veszélyhelyzet idején társadalmi és testületi vita nélkül a Főváros életét hosszú távon meghatározó kérdésekben.
ápr. 29
10:18
Olcsóbb üzemanyagokat hoz a május elseje (Autónavigátor)
Továbbra is lejtmenetben van az olajár, ami február óta megfeleződött, január óta harmadára esett. Ugyanakkor a hazai kutakon az üzemanyagokra
ápr. 29
10:24
Június végén már strandolnának a spanyolok (Menedzsment Fórum)
Négy szakaszban, június végére térhet "vissza" az úgynevezett új normalitáshoz Spanyolország. Eközben Kelet-Afrikában duplázódhat az éhínséggel fenyegetett emberek száma a koronavírus ellenes intézkedések miatt. Nemzetközi összefoglalónk következik.
ápr. 29
10:24
Dél-koreai szakértők: újratesztelt gyógyultakban a vírusmaradványok okoznak pozitív eredményt (BorsOnline)
Ártalmatlan vírusmaradványok okozhatják, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség
ápr. 29
10:24
Az otthoni oktatás nehézségei – mihez kezdjenek most a szülők? (Piac és Profit)
Lassan egy hónapja, hogy önkéntes „szobafogságba” vonult Magyarország, de a szülőknek továbbra is óriási kihívást jelent az, hogy a digitális oktatás otthoni teendőit lebonyolítsák. Múltkor a hazai viszonyokat vettük górcső alá, most pedig az amerikai online oktatás nehézségeiről lesz szó. Úgy tűnik: földrésztől függetlenül ugyanazokkal a problémák
ápr. 29
10:24
Lassul a fertőzöttek számának emelkedése a Nyugat-Balkánon (HírTV)
Szerbiában az utóbbi 24 órában 8275-ről 8497-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
ápr. 29
10:24
A Daimlert is megviseli a koronavírus, de most jön még a neheze (Portfolio)
Más autógyártókhoz hasonlóan a Daimler működési környezete is alaposan elromlott idén év elején a koronavírus-járvány miatt, kevesebb autót adtak el, csökkent a bevétel és összeesett a profit, de a második negyedév is nagyon nehéz lesz, figyelmeztetett a menedzsment.
ápr. 29
10:24
Indiai-svájci cég épít napelem-gyárat Kecskeméten (NRGreport)
A svájci székhelyű, az indiai Tata többségi tulajdonában álló Flisom válllalat Kecskemétet választotta első magyarországi beruházása helyszíneként, az alföldi városban 12,5 milliárd forint értékű beruházás keretében napelem-paneleket előállító gyárat létesít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 29
10:24
Az ombudsman vizsgálatot indít az idősotthonok ügyében (Igényesférfi.hu)
Az élethez és az emberi méltósághoz való alapjog érvényesülése szempontjából vizsgálják a Covid-19-fertőzéssel kapcsolatban kialakult helyzetet.

Keresés