Csaknem 70 ezer helyi és helyközi menetjegyet, távolsági kiegészítő jegyet és 30 napos bérletet vásároltak a Volánbusz utasai április 5-ig a Közlekedési Mobiljegy applikációban.
Matolcsy György, a jegybank elnöke, valamint Kandrács Csaba, Nagy Márton és Patai Mihály, a jegybank alelnökei online sajtótájékoztatón jelentették be a Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésének intézkedéseit, valamint annak a 3000 milliárd forintos csomagnak a részleteit, amivel a jegybank a pénzügyi stabilitást kívánja támogatni.
Formálisan az MNB nem változtatott az alapkamaton, ahogy azt a jegybank alelnöke, Nagy Márton a Monetáris Tanács ülését követő tájékoztatón is hangsúlyozta, ám egy olyan fegyvert tettek ki az asztalra, amitől a forintot eladó spekulánsok okkal tarthatnak.
Már 201 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést és a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket kereste az elmúlt években a lakosság és a vállalkozások. A legtöbb igényt a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régió MFB
A heti kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy csillapodóban van a járványkamra feltöltésével megugró kezdeti kereslet a hiper-, szupermarketekben és drogériákban, derült ki a Nielsen kiskereskedelmi láncok heti szkennelt adatainak összesítése alapján. Az értékesítés valamivel a 2019-es éves növekedés alatt állt, jelezvén, hogy megkezdődött a kis
Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van, ellenük bűnszervezetben elkövetett...
A mai napon az MKB Bank elindítja videóbank szolgáltatását, melynek használatával az ügyfelek videóchaten keresztül tudják intézni ügyeik egy részét. A banki tanácsadók személyesen, a digitális technológia eszközeivel állnak rendelkezésre - derül ki a bank közleményéből.
A hatalmas márciusi zuhanás után a magyar tőzsdén nagy felpattanás látszik, már 18 százalékot emelkedett a BUX az idei mélypontjáról, az OTP mellett a Mol és a Richter grafikonja is izgalmas. A hazai blue chipek grafikonjait megvizsgálva összeszedtük, mire érdemes figyelni az előttünk álló napokban.
Átlagosan 3000 forintot kérnek egy négyzetméterért a budapesti bérleti piacon, vidéken ennél valamivel kedvezőbb az ár. A járványhelyzet kezdi átrendezni a szektort, egyre több a kiadó lakás, ami máris majdnem nyolc százalékos árcsökkenést generált 2019-hez képest - derült ki az Otthon Centrum legfrissebb kimutatásából.
Nagyot emelkedett kedden a hazai részvényindex, a blue chipek mellett a kis-, és közepes kapitalizációjú cégek papírjai pedig valósággal szárnyalnak ma.
Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van, ellenük bűnszervezetben elkövetett...
Magyarországon ma a biztosítható mezőgazdasági területeknek mindössze 40%-a biztosított! Ez az arány a mezőgazdasági termelők létszámának tükrében még rosszabb, hiszen a 180 ezer regisztrált gazdából évente csak átlagosan 35 ezer gazda köt mezőgazdasági növénybiztosítást. A mezőgazdasági biztosítások típusairól kérdeztük Medve Pétert, a Nonprofit B
Meghívták a kormány szerdai ülésére Karácsony Gergely főpolgármestert és a megyei jogú városok képviseletében Szita Károly kaposvári polgármestert, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökét - nyilatkozta Gulyás Gergely kedden az MTI-nek.
Egy újabb, korábban egészséges középkorú ember halt bele a Covid-19 szövődményeibe Horvátországban, Szlovéniában hétfő óta nem regisztráltak újabb haláleset. Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy várják a főpolgármestert és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét, Kaposvár polgármesterét a tanácskozásra.
A koronavírus-járványnak egyik legrosszabb velejárója az emberekben egyre növekvő bizonytalanság. Tervezhetjük-e valamiképpen jövőnket, meddig tarthat a karantén, milyen áron csökkenthetők az emberi veszteségek?
A megváltozott helyzetre való tekintettel a Lidl Magyarország felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy vásárlóit maximálisan támogassa az új, otthoni életvitel kialakításában, és ennek jegyében elindította #maradjotthonfőzzotthon elnevezésű kampányát.
Nem elég a kézmosás, illetve a maszk- és kesztyűhasználat, hiszen a szájüregen át a légutakba is bejuthat a vírus. Dr. Szabó László fogorvos most válaszol minden kérdésre.
Az úgynevezett fősodratú média már réges-rég nem az objektív tájékoztatásról, de még csak nem is egy-egy újságíró vagy szerkesztő irányultságának megfelelő véleményközléséről szól.
Szerintük ezek az eszközök jelentősen hozzájárulnak a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.
A monetáris tanács az egynapos hitelkamatlábat megemelte, újraindítja a jelzáloglevél-vásárlási programot, bővíti a Növekedési Hitelprogramot. Összesen 3000 milliárd forint értékű forrás jut így a gazdaságba.
Érdemes most nyári gumira váltani? Az egyetlen nagyszabású hazai gumitesztből kiderül. A 13 szett összevetését egy profi tanpályán végezték. És vajon melyik szettet érdemes megvenni? Most minden kiderül. Minden tavasszal...
A Budapestért felelős államtitkár azt twittelte válaszul Karácsonynak: az ingyenes parkolás első napján kisebb volt az autós forgalom, mint az utolsó fizetős napon, és egy “hajszállal több, mint egy hete”.
Akár bérfizetésre és akár 20 milliárd forintos összegben is felvehetők lesznek a fix kamatozású NHP-s hitelek a vállalkozások számára – jelentette be ma Matolcsy György MNB-elnök. A cégek által fizetendő kamatról persze a banki verseny dönthet, de maximuma változatlanul 2,5% lesz, a jegybank pedig további 4%-kal egészíti ezt ki a bankoknak 2021 köz
Üdvözlik a kormány és a Magyar Nemzeti Bank által ma bejelentett eszközrendszert, mely véleményük szerint jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.
A kormány által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekkel egy időben pénzügyi átcsoportosításokra kényszerültek a vidéki önkormányzatok is a koronavírus-járvány miatt, több településen már módosították az ez évi költségvetést és csökkentettek egyes juttatásokat.
A legnagyobb emelkedést a norvég Aker BP érte el 13 százalékkal. A Subsea 7, a TGS Nopec részvénye 10 százalékkal erősödött. Általában is elmondható, hogy a főbb európai értékpapírpiacok pozitív kezdéssel nyugtázhatják az új koronavírus-megbetegedések növekedésének lassuló ütemét.
Feladatunk újra felismerni és felvállalni az ősközösségeinkben rejlő erőnket, a családnak, nemzetnek és hazának visszaadni megbecsülését és tisztességét.
A címben megfogalmazott három állítás körül forog most a világ. Az események eredője az elmúlt két hétben azonban mégis az árak emelkedése volt, köszönhetően annak, hogy a kínálati oldal lassulása, leállása hiányhelyzetet teremtett.
Szombaton lejár a kéthetes kijárási korlátozás Magyarországon. A kormány holnap dönt arról, hogy milyen intézkedéseket tartanak fent és milyen további döntések szükségesek. A szerdai kormányülésen Karácsony Gergely főpolgármester is részt vesz. Müller Cecília tisztifőorvos arról beszélt, hogy Budapest gócponttá válhat, ezért mindenki tartsa be a ko
Meghívták a kormány szerdai ülésére Karácsony Gergely főpolgármestert és a megyei jogú városok képviseletében Szita Károly kaposvári polgármestert, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökét - nyilatkozta Gulyás Gergely az MTI-nek.