Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésével felfüggesztette a jellemzően kamaszok és kiskamaszok által használt, „Kérdezd Bongót!” (AskBongo) elnevezésű szolgáltatást és annak reklámozását, valamint a már közzétett, de még elérhető reklámok hozzáférhetőségének haladéktalan megszüntetésére és a szolgáltatás honlapjának módosítására kö
Az egyszer használatos termékeknek a fejlett országokban dívó kultúrája - mely a fejlődő országokban is gyorsan terjed - az egekbe növelte a különböző hulladékok mennyiségét. A mindenki által ismert kommunális hulladékon kívül más...
Az Egyesült Államok költségvetésének GDP-arányos hiánya megközelítheti a második világháború idején elért szintet a koronavírus-járvány miatti kormányzati kiadásnövekedés hatására.
Két TGV szerelvényt alakítottak kórházvonattá, amiben orvosi felügyelet mellett vidéki, kevésbé leterhelt kórházakba szállíthatják a súlyos állapotú francia fertőzötteket. Párizs és környéke gócpontnak számít, az egész országban a megbetegedések száma meghaladja az 52 ezret.
Az eddigieknél is nagyobb türelemre lesz szükség az új koronavírus-járvány tetőzése utáni időszakban, mivel a megszokott mindennapi életbe való visszatérés "még nagyon messze" van Agostino Miozzo, a polgári védelmi hatóság országos koordinátora szerint.
Az orvosok és pácienseik bárhonnan zavartalanul beszélhetnek laptopon vagy okostelefonon, még a leleteket is át tudják küldeni, így biztosítható a megfelelő tanácsadás.
A mai nappal gyakorlatilag is vége az olajkartell egyezségének, amelyet a március elejei OPEC+ ülésen nem sikerült meghosszabbítani közös egyetértés hiányában, és ennek következtében mától mindegyik ország annyi kőolajat zúdíthat...
Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.
Sok tízezres munkaerőhiány áll elő hamarosan a magyar mezőgazdaságban a határzár miatt, de Nagy István agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában rámutatott, volna kinek beszállni az idénymunkába, a lehetőséget kell látni.
A koronavírus-járvány miatt nehézségekbe került francia vállalatok eddig 3,6 millió részleges kényszerszabadságra küldött munkavállalóik számára kérvényeztek állami jövedelem-kiegészítést - jelentette be szerdán Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter.
2020 márciusában, országosan 11 100 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. A március második felében hazánkban is megjelenő COVID-19 vírus okozta...
Fokozottan vigyázzanak magukra a krónikus betegséggel küzdők! - kérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.
Április 1-től már 30 napos helyközi bérlet, kedvezményes bérlet és távolsági kiegészítő jegy is elérhető a Közlekedési Mobiljegy applikációban a Volánbusz járataira a készpénzes fizetés helyett.
Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak Kínából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Az eddigieknél is nagyobb türelemre lesz szükség az új koronavírus-járvány tetőzése utáni időszakban, mivel a megszokott mindennapi életbe való visszatérés "még nagyon messze" van Agostino Miozzo, a polgári védelmi hatóság országos koordinátora szerint. A koordinátor közösségi oldalán adott interjút a nemzetközi sajtónak, köztük az MTI-nek is szerd
Lengyelországban szerdától 20 ezer rendőr és másfél ezer katona ellenőrzi a mozgáskorlátozások szigorításának betartását, a nagyvárosokban ehhez drónokat is felhasználnak - jelentette be sajtóértekezletén Mariusz Kaminski belügyminiszter.
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. 1980-ból Brian Clough mesterművének betetőzését választottuk.
Az újonnan közzétett adatok szerint szerdán 727-en haltak meg a koronavírus miatt, ami csökkenő tendenciát mutat, viszont az új esetek száma megint megugrott - írja a Reuters.
'Ezen jogok és szabadságok szükségtelen korlátozása pont akkor okoz kárt a vezetőkbe vetett közbizalomnak, amikor arra a legnagyobb szükség lenne' - írták többek között.
Sikeresen pályázott az Appeninn Vagyonkezelő, így az adófizetők pénzéből fejlesztheti a balatoni kikötőit a Tiborcz István-Mészáros Lőrinc tandemhez köthető társaság.
Az EPP elnöke azután írt nyílt levelet a pártcsalád tagjainak, hogy a dán Konzervatív Néppárt a felhatalmazási törvény miatt kezdeményezte a Fidesz azonnali kizárását az Európai Néppártból.
A Malév 2012-es csődje után felépített útvonalhálózat egy része elveszhet, a ferihegyi repülőtéren tervezett beruházások egy részét pedig el kell halasztani - írta szerdán közzétett nyílt levelében Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A koronavírus miatti brit gazdaságélénkítő csomag idén 90% fölé lőheti az ország GDP-arányos államadósságát - írja a Reuters az S&P becslésére hivatkozva.
Ismét lefelé tartanak a tőzsdeindexek világszerte, újra a medve az úr. Budapesten az OTP esése húzta le leginkább a mutatót. A forint zuhanását az MNB-nek kellett megállítania. Az olaj tovább szenved, a vállalati hírek többsége nagyon rossz.
Azok az országok, amelyek erősen függnek a koronavírustól szenvedő országokból érkező importtól, és egyben szintén a járvány miatt leállított gazdaságokba exportálnak, mélyebb és elnyújtottabb válságra kell, hogy készüljenek, mint a kevésbé nyitott gazdaságok. Az ING Bank elemzése szerint Magyarország az ötödik legveszélyeztetettebb ország a világo